Kis Dongó, 1961 (22. évfolyam, 1-24. szám)
1961-07-20 / 14. szám
4-IK OLDAL KIS DONGÓ — CLEAN FUN 1961 julius 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN The Only Hungarian Comic Paper in the U. S. Published every 5th and 20th of each month by KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVENUE, DETROIT 17, MICH. Editor & Publisher LOUIS BEDY szerkesztő és kiadó. Munkatársak: E lap minden olvasója. Subscription price one year $4.00 — six months $2.00. Előfizetési ára egy évre: $4.00 — hat hónapra $2.00. Hirdetési árak: Egy hasábos egy incses egyszerű hirdetés $1.50 verses hirdetés $2. Entered as second-class matter July 1, 1942, at the post office at Detroit, Michigan under the Act of March 3, 1879. A Kálóczyak A jó minapában, egyikén azoknak a kellemes nyári napoknak, amikor még se hideg, se meleg nem volt, kimentünk békakuruttyolást és tücsök hangversenyt élvezni az Akvinkum mellett levő Római-fürdőre. Talán egy sötét pontja van e kies fürdőnek, s ez az, hogy a környéki koca-dalköltők első szárnypróbálgatásukat ezen a helyen végzik s behemóti üvöltésükkel messze vidékek nyugalmát fölverik. De nem a dalárdákról akarok én itt elmélkedni. Tehát kimentünk a Római fürdőre, ott örvendetes meglepetésünkre egy ismerősökből álló nagy társaságot találtunk. Fiatal asszonyok, vidám kacajjal tereferéltek a lombos fák alatt. Az élet öröme lüktetett végig az ereken, s mindenki egy oktávval följebb csavarta a hangját, hogy erősebb működésre kényszerítse tüdejét és annál hatalmasabbat szippanthasson a balzsamos levegőből. Az urak mind intim barátaim voltak, egy asztaltársaság révén. A társaság összekeveredve leült a nagy asztal körül. Én egy fiatal asszony mellé kerültem, akinek az ura, egy jó barátom, azzal mutatott be, hogy ifjúságunk legviharosabb éveit egy hónapos szobában éltük át. Az ura tovább szaladt, én pedig leültem. Az asszony figyelmesen nézett reám. Aztán megszólalt: — Ugy-e, maga most azt hiszi, hogy én az uram legénykori kalandjairól fogok kérdezősködni? — Tessék egész bátran. Be vagyok rendezve az ilyen kérdésekre. — Nem élek az engedelemmel. Amit el lehetett mondani, azt az uram úgyis elmondta már. — Akkor mindent tud. Mert mi olyant nem tettünk, amit el ne lehetne mondani. — Nono, nem firtatom. Én egészen másról óhajtok tudni. Nem is képzeli. — Nem. — A KÁLóCZYAK-ról szeretnék fölvilágositásokat. — Miről? — A Kálóczyakról. — Mi légyen az, kérem szeretettel? — Ugyan, ne tetesse magát! Az uram már mindent elárult. — De hát ha ő mindent elárult már, mi marad nekem hátra? — Csak érdekesebb, ha a szerző szájából hallom? — Mit könyörgöm? — Ez már mégis sok. Hát én mondjam meg magának, hogy maga “A KÁLÓCZIAK” cim alatt egy novellát irt, melyet a múlt héten fölolvasott az esti Söröző Asztal mellett, amely asztaltársaságnak a férjem is, maga is tagja? — De kérem ... Tovább nem folytattam. Hirtelen eszembe jutott, hogy e mögött valami csalafintaság rejlik. Ha okosan nem viselem magamat, a férj valami pácba jut. Ezt ösztönszerüleg éreztem. Bosszankodó arcot vágtam. — Hát kifecsegték? Pedig mondtam, hogy hallgassanak. — Tudja, én vagyok a hibás. Miska nyolc órára szokott hazajönni vacsorára s a kérdéses napon tiz órakor állított be. Én persze dühöngtem, durcáskodtam, sőt sírtam is, de ő egyszerűen átölelt, megcsókolt és igy szólt: — No már akárhogy haragszol is kicsikém, ezúttal nincs igazad. Rendkívüli műélvezetben volt részem, fölért két színházzal. — Hogy-hogy? — Barátunk fölolvasta legújabb novelláját, mely igazán remekmű. Csak nem hagyhatom ott az Asztalt, mikor ilyesmiről van szó? Tudod, ő régi jó pajtásom, meg az irók roppant hiúk is, csak nem sérthetem őt meg. — Mi az a novella? — A Kálóczyak. — Ugyan Miska, mondd el nekem is, — biztattam az uram... De ő fáradt is volt, álmos is volt, meg nincs annyi érzéke az irodalom iránt, mint nekem, hát nagyon tökéletlenül mesélte el a tartalmát... Azért kérek most magától bővebb felvilágosítást. Végigsodortam egypárszor a bajuszom helyét, hogy mosolygásomat eltakarjam. A nyomorult egészen jól kivágta magát az asszonynál. De mi az ördögöt meséljek a Kálóczyakról? — És mit mesélt Miska? Tudja, engem ez nagyon érdekel, mert ebből Ítélem meg, hogy milyen mély impressziót tett reá. Erre az asszony hűségesen elkezdte nekem mesélni Beniczkynének “Rang és mód” cimü regényét. Még magamhoz se tértem ámulatomból ezen a vakmerőségen, mikor a férj karoncsipett és a fák alá vonszolt. — Te a Kálóczyakról volt közietek szó? — Igen. — Remélem, nem hagytál cserben? — Nyugodt lehetsz. — Köszönöm. Bocsáss meg, nem értesítettelek kis cselemről, azóta nem voltál az Asztalnál; de a többieknek elmondtam s mind kitünően mulattak rajta. És most vissza ne menj az asszonyhoz, mert valahol ki találod kottyantani az igazságot. Megfodagtam a jó tanácsot és Sándornak a felesége mellé telepedtem. Az asszony jól megrázta a kezemet. — Gratulálok! — Mihez? — A Kálóczyakhoz. (Ez is?) — Hja igen, bizonyosan Miskának a felesége beszélt róla. — Dehogy. Sanyi, az uram mesélte. Nagyon érdekes regény lehet. Alig várjuk. — Regény? ... Novella az. — Nem lehet. Sanyi határozottan regényt, még pedig kétkötetes regényt mondott. Rábámultam az asszonyra. Miért bővíti ez a Kálóczyakat kétkötetes regényre? — Látja, — szólt az asszony szemrehányólag, — mikor sörzsurjukat irodalmi csemegével fűszerezik, minket, szegény asszonyokat is meghívhatnának. — Csak nem mondja komolyan? Nagyon unalmas ám az ilyen fölolvasás. — Hogy mondhat ilyet? Mikor Sanyi, aki nem igen szereti a szépirodalmat, éjfélután félháromig el tudja hallgatni... (Értem. Sanyi félháromkor ment haza, innen van a Kálóczyak regénnyé bővülése.) Innen is elkotródtam. Boszszantott a dolog. Soha megirt müvemről ennyit nem beszéltek, mint a nemlétező Kálóczyakról, kiknek árnyékában családapák kedélyesen lumpolgatnak. De már Muki felesége elcsípett. — Mondja csak, melyik színházba megy? — Mi? — A Kálóczyak. Bamba képpel tekintettem az asszonykára. — Vagy talán be se nyújtotta még? — Mit? — A Kálóczyakat. — A Kálóczyakat? De igen, benyújtottam. — Hová? 1 — Hová? Ugyan mit gondol, hová nyújthattam be? — kérdeztem félig kábultan. Az asszony tüstént megfelelt: — A Nemzetibe. Hát hova nyújthatna be egy ötfelvonásos tragédiát? ötfelvonásos tragédia- A dolog szépen fejlődik. De mit jelentenek ezek a kísérteties számok? ... Hopp megvan! Muki biztos reggel öt óra tájban mehetett haza. A lumpolás foka szerint nyúlik a munka. No megálljatok! ... Fölálltam egy székre. — Hölgyeim és uraim! — kezdém, — néhány barátom indiszkréciója folytán időnap előtt kitudódott, hogy én a Kálóczyak cim alatt egy munkát írtam. Miska, Sándor és Muki mellettem termettek és rángattak, — Ne bolondozz te, csak nem akarsz minket elárulni? — Ez a munka, — folytatám stentori hangon, — legközelebb díszes kiállításban meg fog jelenni a könyvpiacon. Én tehát indiszkrét barátaimat most fölszólítom, hogy erre az egész itt jelenlévő társaság számára előfizessenek. Egy példány ára két forint. Húszán vagyunk, Miska, Sándor, Muki, lépjetek elő és adjatok át három egyenlő részletben összesen negyven forintot. — Éljen, Éljen! — kiabálták az asszonyok. Leszálltam a székről és suttogva igy fejeztem be a szónoklatot: — Ha nem fizettek, mindent elárulok. Az összeg “söralapra" megy. Fizettek a lumpok, mint a köles. És ekkor egy kéz nehezedett a vállamra. Hátrafordultam, Egy ősz szakállu idegen ember állt előttem. A kezében két forintot tartott. — Vörös Boldizsár, régi tisztelője vagyok. (Szép cim!) — Jegyezzen be engem is az előfizetők közé. Megvakartam a fejemet. — Hány éves uraságod? — Hetvenöt. — Akkor nem fogadhatom el Az irodalmi törvények szerint gyermekek és katonák a felét fizetik, hatvanötéven felüli honpolgárok pedig ingyen kapják. — Az még jobb, — felelte az öregur és eltette a két forintot. — Lakásom Zsigmond-utca 58. ... Engem az egész dologban ez az öregur nyugtalanít csak, aki a Zsigmond-utca 58 számú házban ül és várja a Kálóczyak tiszteletpéldányát.
