Kis Dongó, 1961 (22. évfolyam, 1-24. szám)
1961-07-20 / 14. szám
1961 julius 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 3-IK OLDAL Julius Napsugaras égen Madár dala zeng. Aranysárga búza között Már a kasza peng. Nemsokára keresztekkel Rakva a mező, Istené a hála: köztünk Nem lesz éhező. Istenünk jó voltát Ember ime lásd: Vetni ő segít és Ő ad aratást. Mindent, ami csak kell Ő ad meg neked. Szent imával, óh ajánld hát Neki életed. GYERMEKROVAT AZ EMBER A LEGERŐSEBBB A póruljárt tolvaj Volt egy kis fiú, aki mindent ellopott, amihez hozzáfért. Pedig tudta, hogy az bűn. Egyszer két darab oltatlan meszet lopott. De a zsebei már tömve voltak lopott gyümölcsösei, mellénye alá dugta a meszét. Egyszer csak találkozott egy kis pajtásával, aki lovakat ment úsztatni. Villámgyorsan fölugrott a kis tolvaj is az egyik lóra és vágtatva mentek az úsztató felé. "És mi történt? ... A ló a viz kellős közepén lefeküdt s a kis tolvaj leesett róla. Úszott ugyan egy kis távolságra, de egyszerre elkezd iszonyúan kiáltozni: — Segítség! ... Segítség! ... Csszeégek! Az emberek először azt hitték, be akarja őket csapni, mivel a hideg viz nem éget. Végre Sikerült a partra jutnia, ahol azután összeesett. Mikor pajtása nagy üggyelfrajjal kivezette a két lovat a Vízből, néhány emberrel odament az ájultan fekvő fiúhoz. Ekkor látták, hogy nemcsak ruháját, hanem testét is összeégette a lopott mész. A KÉT EKEVAS Két ekevas ugyanegy műhelyben s ugyanegy anyagból készült. Az egyik azonban egy földmives kezébe jutott, mig a másik egy pajta szögletébe került. Ott nyolc vagy kilenc hóíiapig hevert és egészen ellepte a rozsda. Végre őrteá is került a sor s elővették^-De mennyire csodálkozott a rozsdás ekevas, mikor testvérét meglátta! Ez olyan tolt, mint a tükör és még fényesebb, mint újkorában. “Lehetséges-e? — szólt a rozsdás ekevas — hiszen mi ketten egészen egyformád voltunk! Hogyan van az, hogy te oly szép lettél? Én pedig oly mit vagyok, holott nyugalmas sorsom volt eddig.” “Éppen az a nyugalmas sors volt károdra — felete a fényes ekevas. — Engem a munka és a folytonos foglalkozás' tettek ily széppé.” Szomorúan kullogott a farkas az erdőben, fülét, farkát leeresztette s mind csak a földet nézte. Észre sem vette, hogy szembe jön a medve. Csak akkor nézett föl ijedten, mikor a medve köszönt: — Jó reggelt farkas koma. — Adjon Isten, medve koma — fogadta busán a farkas. — Hát neked mi bajod? Olyan szomorú vagy, mint a három napos esős idő! — Hagyd el, medve koma, ne is kérdezd. Nem látod: fejem, nyakam, oldalom csupa vér? — Az ám, farkas koma! Talán bizony verekedtél valamelyik atyádfiával? — Dehogy azzal, dehogy azzal. Az emberrel akadtam öszsze, de meg is jártam. Cudarul megtépázott. A medve nagyot kacagott. — Szégyeld magad, farkas koma! Hát még az ember is valami? No, nekem még a fél fogómra sem volna elég. Mondta farkas: — Ne bizd el magadat, medve koma. Bizony mondom neked, hogy az ember a legerősebb “állat” a világon. Én tudom, mert megpróbáltam. — Hogy-hogy? — Hát ujgy, hogy bementem a faluba, hátha akadna egy kis báránypecsenye. Az ám, csakhogy a kutya észrevett s ámbátor atyafiságban volnánk, elárult az embernek, a gazdájának. Az ugatásra kijött a gazda s valami fokossal, vagy miVel úgy eldöngetett, hogy alig tudtam elvánszorogni — Már én mégis csak azt mondom — erősködött a medve, — hogy fél fogamra sem elég az ember. — Én meg azt mondom, hogy az ember a legerősebb állat. — Szeretném látni! — Azt ugyan megkaphatod. Erre a medve kitépett egy bokrot s darabokra szaggatta. — Nézd, farkas koma, igy tépném darabokra az embert. — Meghiszem azt komám, csakhogy az ember nem hagyja magát, mint ez a bokor. — Hagyja vagy nem hagyja, úgy is összeszaggatom. — Nem hiszem, komám. — Nem-e? Fogadjunk! — Itt a lábam, nem disznóláb! — Itt a talpam, ez sem disz nóláb. Fogadtak egy nyulba s meghúzódtak egy bokor mögött. Úgy várták, hogy jön-e arra felé ember. Amint ott vártak, várakoznak, leskelődtek, arra jött egy I gyermek. Kérdi a medve: — Ember-e ez, farkas koma? — Nem. — Hát mi? — Ez még csak lesz ember. Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek s im, arra jött egy örek koldus. — Hát ez ember-e? — Nem. — Hát mi, ha nem ember? — Ez csak volt ember! — mondta a farkas. Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek s im, egyszer csak jő egy huszár a lován. — Hát ez mi? Ez csak ember? — Ez már ember ! — mondotta a fai’kas. A medvének sem kellett több, kiugrott a bokor mögül s útját állotta a huszárnak. •0' — Ejnye, ilyen-olyan! — rikkantott a huszár — félre az utamból. A magyar király katonája vagyok. A medvének ugyan mondhatta, nem állott az félre. Bizony, ha nem állott, a huszár előrántotta kétcsövű pisztolyát a nyereg kápájából s piffpuff! kétszer a medvére lőtt. Találta is mind a kétszer, de ez a medvének csak annyi volt, mintha vackorral dobták volna meg. Meg sem mozdult a helyéből, csak egy kicsit megrázta a bundáját. —^ Hiszen megállj! — rikkantot a huszár — mindjárt megberetvállak én! Azzal kihúzta a kardját s vágta, szabdalta, beretválta a medvét, amerről találta, jó éles kardjával. A medvének ez éppen elég volt. Szörnyű bőgéssel, ordítással megfutamodott; nem nézett árkot, bokrot, futott az' erdőn át, mintha szemét vették volna. Hosszú idő telt el, mig megint talpra állott s kimozdult a barlangjából. Amint mendegél, hát először is kivel találkozik? Bezzeg, hogy a farkassal. — No, komám — mondta a farkas, — megnyertem a fogadást! — Megnyerted koma! Meg is adom a nyulat, ha kicsit erőre kapok! — No ugy-e, hogy az ember a legerősebb állat? — Igazad van farkas koma, az ember a legerősebb. Azt már csakugyan nem hittem volna, hogy csúffá tegyen. Az igaz, hogy furcsa egy állat az ember. Mire észrevettem volna magamat, kétszer is a szemem közé köpött. No, hiszen ettől még nem ijedtem meg. De amikor kirántotta azt a fényes nyelvét s azzal elkezdett nyalogatni — már annak fele sem volt tréfa. Szégyen a futás de hasznos: elszaladtam biz én! A hazug pásztorfiu Egy juhászbojtár az erdő szélén legeltette nyáját. Közel hozzá az erdőben munkások dolgoztak. A pajkos fiú eszébe veszi, hogy jó volna azokat az embereket megtréfálni. Elkiáltja hát magát: — Jaj, a farkas! Jaj, a farkas! Segítség! Az erdőből az emberek odafutottak, ki fejszével, ki doronggal, hogy a farkast agyonverjék. De a pásztorfiu kinevette őket és igy szólt: — Hiszen csak tréfáltam. Az emberek megpirongatták a fiút, amiért igy rászedte őket s eltávoztak. Másnap csakugyan jött a farkas. A fiú most is torkaszakadtából kiabált segítségért. Az emberek jól hallották, de nem mentek segítségére. Azt gondolták, bizonyosan ma is rá akarja őket szedni. Az alatt a farkas nekirontott a nyájnak. Sok juhot széttépett, köztük a pásztorfiu legkedvesebb báránykáját is. Maga a bojtár is csak nagy nehezen menekülhetett meg. A fiú keservesen panaszkodott, hogy senki sem jött segítségére. ^De az emberek igy Válaszoltak: “Aki egyszer hazudni mer, Hitelt többé nehezen nyer.” Még kapható Históriás Kalendárium A 320 oldalas amerikai magyar naptár, gyönyörű képes kiadásban, megrendelhető a “VASÁRNAP” kiadóhivatalában 1 dollár 75 centért. — írjon erre a cimre: Katolikus Magyarok Vasárnapja 517 SOUTH BELLE VISTA AVENUE Youngstown 9, Ohio.
