Kis Dongó, 1961 (22. évfolyam, 1-24. szám)

1961-03-20 / 6. szám

4-IK OLDAL KIS DONGÓ — CLEAN FUN 1961 március 20. KIS DONGÓ - CLEAN FUN The Only Hungarian Comic Paper in the U. S. Published every 5th and 20th of each month by KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVENUE, DETROIT 17, MICH. Editor & Publisher LOUIS BEDY szerkesztő és kiadó. Munkatársak: E lap minden olvasója. Subscription price one year $4.00 — six months $2.00. Előfizetési ára egy évre: $4.00 — hat hónapra $2.00. Hirdetési árak: Egy hasábos egy incses egyszerű hirdetés §1.50 verses hirdetés $2. Entered as second-class matter July 1, 1942, at the post office at Detroit, Michigan under the Act of March 3, 1879. A BOR Őszi vasárnap. A reggeli napfény a tornácra tűz. Ba­­racs Imre ott áll ingujjban. A sütkérezés csak vasárnapi gyö­nyörűsége a parasztembernek. Máskor nincs ideje rá. De az is lehet, hogy Baracs Imre nem a sütkérezés végett állott ki a tornácra. Lehet, hogy a templomba menőket nézi sorra. Lehet, hogy csak azért áll ott, mert az ünneplő ruháját vette fel. Mikor a pa­­rasz uj ruhát vesz magára, ak­kor csak az ebédhez ül le. Az ülésben kopik a ruha. Baracs Imrén csakugyan va­donatúj kék posztó nadrág van. Mellényén ezüstösen tün­dökölnek a kacskaringóba varrt bádogpitykék. A csizmá­ját tegnap este sokáig pucovál­­ta a tornácon. A haja is ra­gyogóra van kenve és balolda­lán kétfelé választva. A baju­szát hegyezve csavarta fekete viasszal. Vastag gombóc orra alatt úgy feszit most a bajusz, mintha fel volna ragasztva. Hát mondom, áll és sütkére­zik. Nézi a templomba menő­ket. A kutyája is ott ül a kerí­tésnél. A léc közt néz kifelé ko­moly nyugalommal, mint a gazdája. Kék ruhás emberek, suhogó­szoknyás asszonyok, pántlikás lányok lépkednek el időnkint a ház előtt. Az asszonyok nagy feketetáblás imádságos köny­vet visznek a hónuk alatt, s a könyvükből olvasó lóg ki. A leányok kicsiny könyvet visz­nek, s a könyvük csipkés zseb­kendőbe van betakarva. Elmennek a ház előtt. Né­melyik beköszön, másik nem köszön be. De az asszonyok mind beköszönnek. Mert nem is lehet olyan ház előtt bepillantás nélkül elmen­ni, ahol eleven özvegye lakik. Talán az arcát lesik, hogy bus-e? Talán azt várják, hogy egyszercsak ott látják az asz­­szonyt is a tornácon? Szokatlan valami az a falu­si életben, hogy két ember el­váljon, ha egyszer a pap össze­adta őket. De talán ezt a mó­dit is eltanulják már az urak­tól, mint az asszonyok a kávé­­ivást, a lányok meg a cugos cipőt. Hát a lányok is beköszönnek. Úgy köszönnek rá, mint a le­gényekre szoktak: tapadó te­kintettel. Baracs Imre elvégre is alig több harminc esztendős­nél. Aztán a bajuszát hétköz­napon is hegyesen viseli, ami­óta elhagyta az asszony. A ba­jusz azt jelenti, hogy törvénye­sen is elválik tőle. Baracs Imre mindezekre a köszöntésekre fejbiccentéssel válaszol. Az asszonyok köszön­tésére komolyabban, mint a le­ányokéra, meg a férfiakéra. Hej, az asszonyok! Mindig li­­cseg-locsog a sok hegyes nyel­vű! Mikor az utolsó templom­­bamenő is ellépett a ház előtt, Baracs Imre magára veti a ta­risznyáját, meg a szűrét. És szól az anyjának a konyhában: — Az ebéddel ne siessen kend! — Hová mégy? — Megnézem a Jancsit. Az öregasszony kihúzza a tésztából a kezét, és a fiára bá­mul. — Jancsit? — Jancsit, — feleli komo­lyan az ember. — Nem tudom felejteni azt a gyereket. — Hát hozd haza. Békülj össze az asszonnyal, Imre. Mondd neki, hogy én vagyok a hibás. Baracs a fejét rázza: — Nem. Én az asszonyért nem megyek. Se vele össze nem békélek többé ebben az életben. Lekerül a kertek alá, aztán a falu végén fölkanyarodik. Rá­tér a kocsiutra. A kutya el-el­­maradozva illő távolban köve­ti. Tudja a kutya, hogy ha meglátják, visszakergetik. De Baracs Imre nem pillant hátra. Csak ballagdál az akác­fák között, a kocsiuton. A fák sárgulnak. Az ut szé­lén rozsdásan hervad a lósós­ka. Itt-ott egy vadrózsabokor pirositja a gyümölcsét. Az utón ugrál egy pityer. Baracs a dombra érkezett. Onnan megláthatná a szom­széd falu tornyát, a vöröstete­­jü köpcös tornyot, ha ugyan fölpillantana. De nem pillant föl. Épen azért nem pillant föl. Vőlegény korában ott min­dig dalolásba fogott. Most nincs kedve dalolni. Idő múltán mégis rápillant a toronyra. Olyan, mint régen! Mégcsak nem is fakóbb. Ott eskették őket abban a tem­plomban. A falu határán kökénybok­rok szegik az országutat. Imre letép egy leveles ágat és bedug­ja a tarisznyájába. A tarisz­nyában vörösszemü házinyul üldögél. Mulasson a nyúl, ha éppen éhezik. A falu mintha fehérebb vol­na, mint máskor. De nem fe­hérebb, csak a föld barnább, meg a zsuppos háztetők bar­nábbak, mióta az első hó le­esett. Által kellene mennie a falun, mert az asszony az al­­szeren lakik: szélről a máso­dik ház. De nem megyen által: alája kerül a kerteknek, és ta­possa a gyepet. Egyszer, ahogy visszapillant, meglátja a kutyáját. — Hej, a cudar ... No nézd csak! Nem takarodsz-e vissza? A kutya behúzott farkkal inai vissza vagy húsz lépést. De csakhamar meglassudik. Megfordul, megáll. Arra vár talán, hogy a gazdája mégis meggondolja magát és azt ki­áltja: — No, gyere kutyám! Ki tudja, micsoda gondola­tok forognak ilyenkor a kutyá­nak a fejében? Azonban a gazda haragszik, hogy a kutya eljött. Kutyának nem szabad elhagynia a házat, csak szántáskor, vetéskor és egyéb külső munka idején. Olyankor a szűrre, magra, ta­risznyára kell vigyáznia a ku­tyának. Baracs megint visszafordul. Látja, hogy a kutyája ül. Meg­rázza feléje a botját. A kutya fölkel és megindul. A testét lomhán lógázza házafelé. Baracs Imre tovább ballag a kertek alatt. Már egy hónapja múlt, hogy elvált a feleségétől, azaz a fe­lesége őtőle. Az anyó volt az oka. Bebagyulálta a kis Jan­csinak a nyakát kendővel, hogy a szél meg ne fújja. Hát a szél nem is fújta meg Jancsi­kát, hanem torokgyulládást, azt kapott. Az asszony pana­szolta, hogy a kendő okozta a gyulladást. Az öreganyó felfor­­tyant. Micsoda beszéd ez? Szó szóba. A két asszony csipőre tette a kezét: összecsattogtak. Baracs Imre az uj papház ál­domásáról érkezett haza. Csak elzöldült a nagy csatára. Nem is kérdezte, hogy mitől ég a tűz, csak mikor látta, hogy fe­lesége rányelvel az anyjára, őt is elfutotta a méreg, és felkap­ta a botját. No bizony nem valami ritka sor, hqgy parasztember megve­ri a feleségét. De ebben a há­zasságban mégis most történt először. Az asszonyt tenyéren nevelték, mert egyetlen leány volt. Baracs nem is kapta meg másképpen, csak nagy szent fogadásra, hogy nem iszik töb­bé se bort, se pálinkát. Mert az a bolond természete volt Ba­­racsnak, hogyha ivott, mind­járt verekedett, ütött, mint az istennyila. Azt ütötte, aki ép­pen eléje akadt. Bolond termé­szet! De vannak ilyenek. Egy pohár bor elég, hogy megvál­toztassa őket. Méskülönben bá­rányok. Hát inkább nem ivott. Éltek is jámboran, boldog bé­kességben. De már, hogy az uj papházat feltetőzték, neki is innia kellett a pap egészségére. Nem ivott öt esztendeje. Jól is esett neki. Az ütésre megbolondult az asszony. Befutott. Nagy sebbel­­lánggal felöltözött az ünnepi ruhájába. Megkapta a fia ke­zét és elrohant. Vissza se né­zett. A faluban aztán nógatták Baracsot, hogy menjen az asz­­szonyért, hogy milyen kár ér­te, milyen rendes, dolgos te­remtés volt. Kár ilyen csekély­ségért . . . — Részeg voltál, — mondta a pap is, — bizonyos, hogy te voltál a hibás. Tudja az asz­­szony, hogy nem szoktál bort inni, de látod, restelli, hogy szégyenszemre visszatérjen hozzád. — Hát bort nem is iszok én többet; száradjon el a gégám, ha iszok, — felelte Imre, — de az is igaz ám, hogy rossz kutya az, amelyik elhagyja a gazdá­ját. Vagy két hét múlva kocsi je- Uent meg Baracséknál. Nem járt be az udvarba, csak meg­­áltt a ház előtt. Az asszony nagybátyja jött rajta, egy olyan hallgató nembánom-em­­ber, akinek az egyik bajszavé­­ge mindig felfelé áll, a másik meg lehajlik. Csak pipázik egésznap, meg a felhőket nézi. Baracs Imre azt hitte, hogy Olvassa Ön is a “KIS DONGÓ’M és szerezzen uj előfizetőket! EGYHAZAK, EGYLETEK, MŰKEDVELŐ KÖRÖK FIGYELMÉBE! Énekkarok, dalárdák részére kottasokszorositás. — Három felvonásos színdarabok. — Egy-két felvonásos tréfás színmüvek. — Magyar dalok. 110 vers minden alkalomra (füzet) 30 vers (válogatott Október 6-ra (füzet) 30 vers Március 15-re. Irredenta versek (füzet) A három verses füzet ára (170 vers) csak 75 cent. — Kapható: VERES JÓZSEF kántor-tanítónál, 1432 Magnolia Avenue, San Bernardino, California.

Next

/
Oldalképek
Tartalom