Kis Dongó, 1961 (22. évfolyam, 1-24. szám)

1961-12-20 / 24. szám

1961 december 20.

KIS DONGÓ — CLEAN FUN

3-IK OLDAL

Özvegy Antalné nagyon szegény asszony volt. Egyszobáskonvhás kis lakásban lakott és amit két kézé munkájával megkeresett, abból alig futotta a házbérre és arra a legszükségessebbre, ami neki és két gyermekének, a nyolcéves Pistának és a hatéves Boriskának kellett. De nem zúgolódott a sorsa ellen, mert istefélő vallásos asszony volt; mindig azt mondta:

— Ne sopánkodjatok gyerekek. Az Istennek, ami menynyei Atyánknak, úgy tetszik, hogy mi szegénységben éljünk, hét viseljük megadással a sorsunkat, ahogy megadással viseltük a csapást, hogy elvette tőletek erőskezü, dolgos jó apátokat.

Különben is gyerekek, a mindennapi kenyeret, amiért imádkoztok, megadja nekünk a jó Istenke, tehát vétkeznénk éllene, ha keveselnők a kenyerét, ahelyett, hogy hálát adjunk érte az Istennek.

Nem is zúgolódtak a gyerekek, megelégedtek a kevéssel is, amit kaptak. Sohasem sirtak, hogy nekik gyümölcs is kell, vagy kalács vagy cukorka.

Karácsony előtt a gyerekek kérdezgették:

— Anyukám, kapunk-e az idén is karácsonyfát, hogy már nincs édesapánk?

Özvegy Antalnénak azokban a napokban a rendesnél valamivel nagyobb volt a keresete, ebből félretehetett karácsonyra tiz pengőt, hogy karácsonyfára is jusson, némi ajándékra is, tehát megnyugtatta gyerekeit:

— Igenis drágáim, az idén is lesz karácsonyfa. \

Néhány nappal ezután özvegy Antalné levelet kapott nővérétől, aki vidéken lakott és szintén nagyon szegény asz- Szony volt.

— De meglátogatott az Úristen! — panaszkodott nővére a levélben. — Leégett a házikóm s most nem tudom, mihez fogjak, mit kezdjek. Jó emberek a faluban kisegítettek szarufával és zsindellyel, de a mesterembernek csak fizetni kell, hogy fedje be újra a kis házamat, nekem azonban nincs pénzem. Tudom, édes nővérem, hogy te is nagyon szegény vagy; nem is azért irok neked, högy segits meg, hanem Csak elpanaszolom az én nagy hajómat, mert tudod, ez megnyugtatja az embert.

Özvegy Antalné a gyermekeire is goldolt, tűzkárt vallott édes nővérére is. Felfohászko-A “KIS DONGÓ” előfizetési dija egy évre csak 4 dollár.

GYERMEKROVAT

A jó Isten karácsonyfája

dott és felnézett az égre. Ott lakik a jó Isten, akinek az a szent akarata, — mormolta — hogy előbb a szegényeken segítsünk és csak azután gondoljunk saját magunkra. És segíteni a szegényeken még úgy is kell, ha le kell amiatt valami örömünkről mondanunk. Inkább ne legyen hát karácsonyfa a házunknál, de szegény özvegyasszony nővérem ne maradjon fedél nélkül, hiszen tél van.

És a postára vitte a tiz pengőt és elküldte a nővérének jó szivvel.

Minél jobban múltak a napok, annál gyakrabban kérdez- j

ték a gyerekek: — Lesz karácsonyfa, anyukánk, lesz-e? És sok-sok gyertya fog égni a karácsonyfán? Özvegy Antalné pedig minduntalan felelte:

— Igenis, lesz karácsonyfa gyerekek és annyi gyertya rajta, hogy meg sem tudjátok számolni — mondta édesanyjuk, aztán elfordult, hogy ne I lássák a gyerekek, hogy ő! könnyezik.

Karácsony szombatján, amikor alkonyodéit és beállt a j szent este, gyönyörű csillagos volt az ég, özvegy Antalné felöltöztette gyermekeit és azt mondta nekik:

— Ebben az évben a jó Isten

Levél a Jézuskának

Az iskola küszöbén kopogtatott a karácsonyi szünidő. Bizony a gyermekek már nem sokat tanultak. Szívesebben hallgatták a mesét a kis Jézuskáról, a három királyról, no meg az aranytrombitáról.

Az aranytrombita egykor a kis Jézuska játéka volt. Mikor a Jézuska megnőtt, az angyalok felvitték az égbe és azóta csak karácsony estéjén repülnek vele oda, akinek a szive legjobban hasonlít a Jézuskáéhoz ... olyan tiszta és olyan jó. Ez a jóság az, ami megszólaltatja karácsony estélyén az aranytrombitát.

Az utolsó szünet előtti magyar órán az volt a feladat, hogy meg kell Írni az ajándékkérő levelet a Jézuskának.

És a gyermekek mindnyájan kérték — az aranytrombitát.

Csak a szegény kis Palkó nem kérte, aki az első padban ült és mindig egyesre felelt. Azt irta az irkájába:

“Kedves Angyalka!

Én nem kérek semmit. Nálunk mindig sötét van, az angyalok úgy sem találnak oda. Az aranytrombitát sem szeretném, mert úgyis el kellene adni, hogy a pénzen cipót vehessünk a testvérkémnek, mert tél van és nincs cipője, apuka pedig nem tud venni, mert elbocsájtották a munkájából.

Az aranyos Jézuskának kezés csókolja Palkó.”

A gyerekek mindnyájan csodálkoztak Palkó levelén és Ferike, aki Palkó mellett ült a padban, iskola után, egész estig erről a levélről mesélt az anyukájának. És Ferike anyukája sirt azon a különös levélen.

Beköszöntött karácsonyeste.!

Ferikééit utcája úgy ragyo- j gott, mintha csillag-fényben | fürdött volna, nem csoda hát, j hogy az angyalka könnyen oda talált és mindent vitt, Ferikének, amit csak kívánt.

Csak az aranytrömbita hiányzott.

És- a karácsonyfa alatt Ferike átölelte édesanyját. Arra kérte, hogy küldhessen ajándékaiból Palkónak, aki olyan sötét utcában lakik, hogy nem talál hozzá az angyalka, s aki- j nek az apukája munka nélkül i van.

Anyu megengedte és Ferike 1 elfelezett mindent: katonákat, I autókat, várat, építőkockát. \ Azután anyukával beültek az autójukba és elmentek abba a ! sötét utcába, ahová még az J angyalok sem találnak el.

Palkó anyukája nyitott ajtót. Ferike édesanyjával behordta a sok szép ajádékot, cipőt, ruhát az egész családnak. Ferike örömmel újságolta, hogy apukája karácsony j után állásba juttatja Palkó édesapját. Aztán Palkóéknál | is kigyult a karácsonyfa. A gyerekek pedig rázendítettek:

Mennyből az angyal lejött hozzátok ...

Igen. Mennyből az angyal eljött Palkóékhoz. Ferike gazdag anyukája kézenfogta Palkó édesanyját és boldogságtól könnyben úszó szemmel énekeltek együtt gyermekeikkel.

Odakinnt sűrű pelyhekben hullott a hó és a szegény kis lakásba behallatszott az ünnepi harangzúgás.

Ferike pedig úgy éhezte, hogy az ő szivébe a szeretet megszólaltatta az aranytrombitát, a kis Jézuska legszebb karácsonyi ajándékát.

gyújt nekünk karácsonyfát. Kiviszlek a szabadba drágáim, ott meg' fogjátok látni a jó Isten által gyújtott karácsonyfát.

Ezzel kivezette gyermekeit a szabadba és felmutatott a csillagos égre. — Látjátok, kicsikéim, — mondta és édes szeretettel a nővérére gondolt, akinek bizonyára már fedél alatt a háza — látjátok, gyermekeim, mennyi gyertya ég odafent... a jó Istenke karácsonyfájának a gyertyái azok a csillagok és valamennyit nekünk gyújtotta a mi Uratyánk.

— Jaj, de szép! Fényesebben égnek az jó Isten gyertyái, mint a legdíszesebb karácsonyfa gyertyái!

— De a csillagszórő hol maradt, anyuka? — kérdezték kisvártatva a gyerekek.

A jó Isten, aki mindent hall, meghallotta ezt a kérdést is. És ugyanabban a pillanatban végigszaladt az égbolton egy csillag, majd kigyult és olyan szemkápráztató fényt szórt, pirosat, lilaszinüt és zöldeset, hogy annál szebbet elképzelni sem lehetett. És alig hogy ez kialudt, még egy második, majd egy harmadik csillag futott végig az égen és ezek is olyan sokszínű fényt szórtak.

Mikor egy óra múlva hazaértek, mit találtak a lakásukban, amelyet anyuka nem zárt be, amikor elmentek? Egy szép karácsonyfát, sok gyertyával és a karácsonyfa alatt sok szép ajándékot is. Meleg téli ruhát a gyerekeknek és anyukának is meleg kötött kabátot télire, azután képeskönyveket és süteményt, meg cukorkát. Egy cédulát is találtak: Jézuska küldi nektek és boldog karácsonyi ünnepeket kíván mindnyájatoknak.

Egy nemesszivü gazdag uriasszony, aki ott lakott a közelben, végigjárta akkor szenteste a lakásokat és ajándékokat osztogatott a szegényeknek. S hogy özvegy Antalné lakásában még karácsonyfát sem talált és megtudta a szomszédoktól, miért nem, igy hát hamar hozatott egyet az üzletből.

Özvegy Antalné boldogan könnyezett és hálatelt szivvel rebegte magában:

— Megjutalmazza a jó Isten azt, aki a szűkölködő szegényekkel jót tesz.

GONDOLJON AZ ÓHAZÁBAN SZENVEDŐ VÉREINKRE!