Kis Dongó, 1960 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1960-11-05 / 21. szám
2-IK OLDAL KIS DONGÓ — CLEAN FUN 1960 novmeber 5. LEGVITÉZEBB * HUSZÁR “KIS DONGÓ” regény Simonyi József huszárezredes kalandos életének ismertetése. IRTA: JÓKAI MÓR (Folytatás) — Ugyan minek az? mondták neki, elég lesz oda Simonyi tizenhat emberével, meg tudja ő a dolgokat emberül. Úgy lett. Simonyi káplár megkapta a parancsot, éjszaka rögtön megindult, nyugodt lélekkel pipára gyújtott s ballagott szépen az országúton. Akkora volt a köd, hogy a hátul jövők már nem látták az elülmenőket s csak a beszélgetésből tudták, hogy együtt vannak: Egyszer Simonyi lát maga előtt valami tarkát a ködön keresztül. Nézi: mi lehet az? egy csoport francia vértes lovag; rezes sisakjaikról, lelógó lófarkas bojtjaikról megismerte őket. Azok csak ballagtak nyugodt lélekkel előttük, nem gyanitva semmi rosszat s hátra sem tekintve. Simonyi megörült e jó tréfának. Csendesen kihúzta kardját, inte társainak, hogy figyeljenek s azzal egyszerre elorditották magukat: — Rajta magyar, rajta! — s kézbe a kardot, sarkantyúba a paripát, neki a franciáknak. Azok a jámborok nem tudták vélni: égből cseppent ide, vagy a tüzokádó vetette ezt az ádáz csoportot; nem vették tréfára, nyargaltak be a városba; utánuk Simonyi ütve vágva őket hátul, csak úgy kongott a rézsisak a huszár kardoktul. Homburg városában tizenkétezernyi francia tanyázott, a visszavonuló sereg utóhada, melynek vezérei tudva azt, hogy Melas is visszafelé vonul, átadták magukat az édes nyugalomnak, az utcákon összerakott szuronyos fegyverek állj tak a tereken leszerszámozott i ágyuk, lenyergelt lovak, a tisz! tek paplanos ágyakban, a kato! nák a padláson aludtak szép csendességgel; amikor rohan be a kapun az üldözött vértes csoport, orditva veszettül, hogy itt van az ellenség! A tizenhat huszár mindenütt a nyomukban; a vértesek végig nyargalnak a hosszú főutcán, a huszárok oda is utánuk; be a piac közepére, ott összefogtak vagy ötven kipányvázott lovat, felkutattak néhány podgyászos szekeret, futó tiszt urak óráit elszedték, s lekaszafbolták, aki ellenállott. Az egész városban fenékkel fordult fel minden jó rend. Az alvó katonák ugráltak ki az ágyból, az őrök lövöldöztek, rendetlen csapatok futottak egymással szemközt, elszabadult lovak iramodtak a zűrzavar közé;- trombita harsogott, lármadob pörgött s összevissza kiabálás hangzott minden utcán. Simonyi ekkor vette észre magát, hogy be csak lehetett jönni, de jó volna már most ki is jutni a városból. — Már most tisztuljunk legények. Azzal kiki három elfogott paripát a lova fejéhez kötve, a kis csapat elkezdett ismét viszszafelé a kapunak tartani, mielőtt a jó franciák szemeiből kimenne az álom. Amint igy nyargalnának kifelé a felriasztott városból, egyszer csak egy utcaszögletnél szemközt kanyarodik rájuk egy csapat (ki tudná mennyi) francia lovasság. — No most káplár uram, itt hagyjuk a fogunkat! — szólt az egyik közlegény. — Ejnye, dehogy hagyjuk — kiált rá a másik — levágjuk őket mind. Szűk is volt az utca, egyszerre valamennyi francia nem jöhetett a Csatába, a huszároknak meg nagyon sürgetős volt a dolguk, nem értek rá megvárni, mig azok mind eljönnek, kiki vágott jobbra, balra, amig embert látott maga előtt. Simonyi és kis csapata minden zsákmányával együtt keresztülvágta magát, azzal ki a kapun! A sorompó le volt bocsájtva előttük; azt mindenestül átugratták, olyan szépen, mint akár a mülovasok s mikor egyszer kívül voltak, üthették aztán bottal a nyomukat. Sokáig hire volt aztán a hfimburgi viadalnak, hol egy huszárkáplár tizenhetedmagával a város közepén verekedett az ellenség tábora közt. Ha huszár nem tette volna, sok ember azt mondaná rá: “régen volt, talán nem is igaz.” Pedig bizony megtörtént az. A SZÖRKE LÓ ÉS LOVAGJA Alig került fordult az év, már az egész táborozás helyén, a Rajna vizétől a cseh határhegyekig, hire volt a szürke lónak és a lovasnak, aki rajta szokott ülni. Némely tábornagy nevét nem tanulták meg oly hamar, mint Simonyiét s innen is, túl is száz meg száz csoda- adomát tudtak felőle regélni, jóbarátok úgy, mint ellenség. Hogy fogta el tizenhat huszárjával a Zweibrücki herceg kastélyában pusztító 20 franciát tisztestől együtt? hogy vigadott a trieri dáridóban az úri kisasszonyokkal, hogy húzta fel a legszebb leány ujjára a legszebb gyémántos gyűrűjét, hány csókot is kapott érte? örömében megivott rá huszonnégy csésze feketekávét. Más halandót a guta ütött volna meg bele, neki semmi baja sem lett. Aztán szörnyüködve emlegették a franciák oda át, hogyan vágta térdbe ketté egy harcosuk lábát,* bizonyosan fejszével szokott hadakozni. Hogy köszöntött be egy éjjel a zürichi plébánoshoz, kinél négy francia tiszt volt szálláson, ott vacsorát főzetet magának, le-MINDEN AMERIKAI MAGYARNAK NÉLKÜLÖZHETETLEN! LEGÚJABB ANGOL-MAGYAR LEVELEZŐ ÉS ÖNÜGYVÉD Útmutató mindennemű meghívások, ajánlatok, köszönő', kérő, baráti, szellemes és ajánló levelek írására. Továbbá okiratok, szerződések, folyamodványok, bizonyítványok, nyugták, kötelezvények, kérvények, meghatalmazások, végrendeletek, kereskedelmi, üzleti eljegyzési, esküvői, jókívánságokat, vigasztalást és részvétet kifejező, megrendelő levelek, apróhirdetések és sok más a napi életben előforduló ügyekkel és eseményekkel kapcsolatos levelek és iratok megfogalmazására. Ezen 288 oldalas levelező segítségével angol levelezését könnyen elintézheti. Ara postán, szállítási és biztosítási díjjal $2.00 A könyv megrendelhető a következő címen: Mrs. Elizabeth Kolos, 9207 Lyon St., Detroit 17, Michigan. — Utánvétellel (C.O.D.) nem szállítunk! — JOHN K. SŐLŐSY Az egyetlen magyar temetkező és okleveles balzsamozó DETROITBAN 8027 W. JEFFERSON AVENUE Telefon: éjjel-nappal: VI 1-2353 LINCOLN PARKBAN 3200 Fort St. — Tel. DU 3-1870 gényeinek s együtt vacsoráivá a holtra ijedt franciákkal, azután szabadon bocsátá őket. Máskor ismét, hogy bujt be lovával együtt a zürichi bástya alatt kifolyó Mozel vize boltozatos alagutján, s mig Melas tábornok a bezárt kapukat ostromolta, ő lóháton nyitott be a legszebb palotába, s felnyargalva a lépcsőn, bekiáltott; “ki van idehaza?” A rémszóra három szép teremtés, három urikisasszony rohant ki eléje a tükrös szobákból s rémülve borultak lábaihoz, kegyelmet kérve öreg atyjuk számára, s arannyal kínálva a rémületes hőst. Nem vett ő aranyat ilyen szép kezekből, de igen egy pár csókot a maga számára s egy ital bort vitéz társainak s békén hagyta a siró delnőket. Mikor a tábornagyok valami bizonyosat akartak megtudni az ellenség hadállása felől, csak Simonyinak szóltak, hogy menjen ki, fogjon nekik egy franciát. Menten hozott nekik egyet a mezőről. A rut decemberi időben farkasszemet nézett egymással a két ellenség, nappal mindig a kéz a kantárszáron, a fölnyergeit paripa mellett, éjjel mindig a nyeregben, a kéz a karabinon. Éjjel is volt, köd is volt, az ember nem látta, nem ismerte egymást. Minden ló szürke volt ezúttal, mert belepte a dér. Simonyi előőrsön állt három emberével, ötven lépésnyi távolban tőle a szakasz, azontúl az egész svadron. Egyszer csak jön a felváltó őrjárat három embere, szépen szemközt állnak és kérdezik: — Oui vive? — Nem jó helyen jártok pajtás, szólt nekik Simonyi, ez a mi táborunk: amarra van a tietek. A jámbor franciák ekkor vették észre, hogy a nagy ködben az ellenfél előőrsét jöttek felváltani. — Megálljatok, szólt Simonyi franciául, majd haza vezetlek, hogy el ne tévedjetek megint. (Folytatjuk) “Katolikus Magyarok Vasárnapja” 1960-as Naptára korlátozott példányszániban nálam . kapható: JÁNOSSY ÁRPÁD, 11787 Whithorn, Detroit 5, Mich. Tel. WA 5-6908 Ára: $1*50 A postaköltséget külön számítjuk.
