Kis Dongó, 1958 (19. évfolyam, 6-24. szám)
1958-05-20 / 10. szám
4. OLDAL. KIS DONGÖ — CLEAN FUN 1958 május 20. KIS DONGÓ - CLEAN FUN The only Hungarian Comic Paper in the U. S. Published every 5th and 20th of each month by KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVENUE, DETROIT 17, MICH. Managing Editor: BELA KOLOS, üzletvezető szerkesztő. Munkatársak: E lap minden olvasója. Subscription price one year $3; eight months $2; four months $1. Előfizetési ára egy évre: $3; nyolc hónapra $2; négy hónapra $1. Hirdetési árak: Egy hasábos egy incses egyszerű hirdetés $1.50; verses hirdetés $2. Entered as second-class matter July 1, 1942, at the post office at Detroit, Michigan under the Act of Mareh 3, 1879. MAGYAR BAKÁK BECSBEN — Jó napot Andás, hát maga itthon van? A tüzér meglepetve néz viszsza. — Itt vagyok. Alászolgája! — Azt hallottam, beosztották már régen a marsba. — Igen. De mikor elvittek Bécsbe, láttam, hogy az a mars nem nekem való hely, hát kiléptem. Nevettem rajta. Ha egy jó magyar gyerek megszólal, előre nevetek, mert tudom, hogy jó, egészséges magyar észjárása biztosan valami eredeti csapáson jár. — Nem tetszett a mars, András? — Nem, mert nagyon protekcióskodtak. Én először beosztattam magam jó helyre a kolonba. De láttam, hogy itt egyre másra megy az áthelyezés. Bécsbe már nekem is mondta a tűzmester: — Nézze, maga át lesz helyezve és ez meg ez jön a helyére. — Nézze tűzmester ur, velem ne nagyon protekcióskodjanak, mert én nem abból a fából vagyok, akit ide-oda lehessen dobálni. — Micsoda beszéd ez, maga ott fog állani, ahol én akarom. — Tudja mit tűzmester ur, én most már sehol se fogok állani. Vegye tudomásul, hogy egyáltalában nem megyek ki a marssal. — Szeretném tudni, miért? — Azt majd megtudja, különben, ha nagyon kiváncsi, hát beteg vagyok. — Nem úgy néz ki, mint aki beteg. Menjen maródira. — Azt megteszem, tanács nélkül is. SZERETETTEL KÉRJÜK ÖNT, ha hátralékban van előfizetési dijával, szíveskedjék mielőbb beküldeni, mert lapunkat csak annak küldhetjük, aki az előfize tési dijat lejáratkor meg fizeti. így mentem azután maródira, onnan felülvizsgálatra s a főtörzsorvos kidobott a marsból. Akkor egy hónapot töltöttünk Bécsben. — Jó volt ott? — Nekem jó volt, kivált mikor a cseheket megvertük. — Miféle cseheket? — Hát az őrjárat be akarta vinni a magyarokat és azok két őrjáratot szétvertek. — Ugyan! — Az egyik cimboránk, bizonyos Somogyi, beült egy kis kávéházba, voltak vagy hárman, biztosan volt is már bennük egy kevés ital, mikor jött az őrjárat és egy önkéntes szakaszvezető odalépett hozzá, kérte a kimaradását; Az meg nem tudott németül egy szót se. Mát azt mondta: Jól van, csak beszélgess. Oda se figyelt. Ez pedig soká ott karatyolt neki' s a végén megfogta s rángatni kezdte. Erre Somogyi megharagudott, felállott s kiitta a borát, ami az asztalon volt, akkor megfogta az asztalt s ráborította a szakaszvezetőre. — Á! — Az persze alábukott, s nem birt a márványlap alól kimászni, azt se tudta hol van. Persze a négy őrjáratos szuronyt szegezett, de Somogyi fogta már a széket és rendet csinált köztük, szétverte a szuronyokat és ki. Csakhogy az ajtó előtt kinn állott a másik négy szuronyos baka és megfogták. Elment velük vagy száz lépést, ott volt egy kerítés, azt megfogta. A nyolc katona meg rángatta. Ha egy oszloptól elcibálták, a másikat fogta meg. Az alatt felszaladt a másik tüzér hozzánk, hogy Somogyit viszi az őrjárat. Mi már feküdtünk, ott volt a második század elszállásolva egy kuglizóba, úgy ahogy voltunk leszaladtunk az utcára. Azon az udvaron volt vagy tizennégy öl fa felrakva, az a jó varga-fa, hántolt fa, abból szedett fegyvernek valót a szakasz. Akkor verekedés lett s a csehek uj őrjáratért futottak; újra jött kilenc katona. Jöttek a rendőrök, vagy negyvenen, meg a nép, az mind karikába állott és nézte, hogy verik a magyarok a cseheket. — Nem lőttek a katonák? — Bécsbe nem szabad lőni, mert mást is találhatna. Sok volt ott a civil nép. Már kilenc sebesültjük volt a cseheknek, hordágyon vitték el őket, egész rendesen. Tőlünk is kettőt megszurtak, Somogyinak másnap egy nagy daganás nőtt ki a fején, az oldalát is fájlalta. Két lovasrendőr jött, az egyiket, ahogy a kapuhoz ér, egy fával úgy megvágták, hogy az rögtön lefordult, a másikat a csizmájánál fogva rántották le. Akkor mi mind bevonultunk már az elszállásolási tanyánkra, de mikor a rendőrök jöttek,' egy nagy kirohanást csináltunk s aztán vissza, már a tűzoltók is jöttek sipolva. Ez a csata eltartott úgy tizenegy órától éjfélután kettőig. Akkor Somogyit elcipelték, mi meg szépen lefeküdtünk. Jött egy főtörzsorvos négy katonával, hogy összeszedje a sebesülteket köztünk, hogy arról megtudja, ki vett részt a verekedésben. Nem volt persze egy sebesült se. Senkinek se fájt semmi. Keresztes, akinek átszűrték a combját, olyan hap; iákban állott, hogy no. Csak Majort ismerték meg, el is viti ték, hogy ő verekedett. De a főhadnagy a kapuból visszahozatta. A főhadnagy nagyszerű magyar gyerek volt, azt mondta, nem bánja, vegyenek fel jegyzőkönyvet és írják bele a neveket, de a legényt nem adja ki, mert neki hiányozna. — Kitűnő. Folyton mosolyogva, kuncogó nevetéssel néztünk össze, András úgy beszélt, mintha a világon a legegyszerűbb és legkomolyabb dologról volna szó, inkább csak visszhang volt az arcán a mosoly. — S mi lett a büntetés? — Hát nem lett semmise, másnap a szakaszt vonatra tették s vitték táborba, ők meg, már mint a csehek, felélegzettek, hogy megszabadultak a magyaroktól. — Szóval jól mulattatok Bécsben. — Jól. Szerettek ott minket, csak a X. kerületben a csehek nem. Másnap egy kávéházban ülünk, jön egy katonarendőr, mert azzal tele van Bécs, kéri az igazolványt, összenézünk: “mit akar ez?” Azt mondja a másik “én nem tudom”. Pedig mind beszéltünk németül én is, a Wesz is, csak épp Lám nem tudott egy szót se. Azt mondja a katonarendőr: mátyár? “Magyarok vagyunk.” Arra nem kért semmit, elment. Pedig nekem volt is igazolókártyám, nem is a szakasztól, hanem a bécsi házi ezredtől, mert egyszer valamiért oda kellett mennem, hát nem volt senki az irodában, én meg láttam ott a kártyákat, midjárt vettem egyet. * -— No... — Ott volt a bélyegző, ráütöttem a pecsétet is, hogy érvényesebb legyék. — Gazfickó. — Még az aláírásokat is megkerestem, azt is rányomtam, pedig azt igazán csak becsületből tettem, nekem a pecsét is elég volt, aláirni én is tudtam volna valami nevet, így azóta bátran sétálgattam Bécsben a németek közt. Olyan bátran beszéltünk ott az utcán ... Egyszer azt mondom a pajtásomnak: “Nézz csak oda, lopj egy kis gyümölcsöt ettől a kofától.” Azt mondja rá a kofa: “Csakhogy nem lehet ám lelkem.” Magyar kofa volt Bécsben! ... Egyszer meg azt mondom: “Nézz oda te, ez a kisasszony téged fixiroz.” Megszólal a kisasszony: “Eszem ágába sincs, hogy magukat fixirozzam.” Hü, mondom, akkor menjünk innen, ha már igy kompromitáltuk magunkat... Azért az volt a legjobb, mikor a cseheket szanitécek hordták el a csatatérről... Most megyek a harctérre 23-án. Isten vele! (Elbeszélés az első világháborúból.) Legszebb 300 magyar nóta egy 64 oldalas 6x9 inch nagyságú füzetben A LEGNÉPSZERŰBB UJ ÉS RÉGI MAGYAR NÓTÁK GYŰJTEMÉNYE TISZTA ÉS OLVASHATÓ NYOMASSÁL. Ára szállítási díjjal 1 dollár Kis Dongó — 7907 W. Jefferson Avenue — Detroit 17, Michiga« — Utánvétellel (C.O.D.) nem szállítunk! — «BaBaaaaaaaaaaaBBaaBBaaaaaaaaaaBBaaBaaBa
