Kis Dongó, 1958 (19. évfolyam, 6-24. szám)

1958-10-20 / 19. szám

1958 október 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 7-IK OLDAL (Folytatás) így mehettem be délután a kastélyba. Idegen inas fogadott. — Márta kisasszonnyal sze­­netnék beszélni — mondottam. Meg akarom tőle kérdezni, hogy az uraság fogad-e? Az inas ezt rendjénvalónak érezte. Fölment az emeletre. Dobogó szívvel maradtam a tornácon. Kinéztem az előkert­­be, melyben annyit játszottam valamikor Mártával. A peóniák virítottak még pi­rosán, fehéren, az ágyakban. A hársfák is virágzásra tarkultak már. Minden zöldéit, virult. Vi­dám madárkák csicseregtek a parkban. És mégis volt valami szomorú abban a kertben. Mintha hiányozna belőle két boldog kisgyermek. Az inas visszatért. Csakha­mar megjelent Márta is. Cso­dálkozó szemmel tekintett rám, de abban a percben el is piro­sodott, olyanná vált mint a legpirosabb peónia. — Te vagy? • S a szemét könnyek öntötték el. — Nézz rám! Nézz rám! — mivé lettem! A nyakamba borult. A melle­men sirt tovább. — Dehát nem értelek Márta, — mondottam vigasztalón. Hi­szen alig látszik rajtad . . . Bizony ragyás volt szegény, ha nem is olyan éktelenül, mint némelyik ember, de az orra kö­rül az arcának az a rózsalevél­finomsága bizony olyanná vált mégis, mintha ráspollyal nyo­mogatták volna meg. Már el­múlt róla a vörösség, fehér volt az arca szine, csak kissé soványabb, mint szokott lenni. Nem felelt. Leült az ablak­hoz. Nekem is a székre intett, hogy üljek le. És karjára borulva sirt hosz­­szasan. Aztán letörölte a könnyeit. — Tudom, hogy sajnálsz, — mondta. Más nem is sajnál senki ezen a világon. — Sajnálni is csak a fájdal­madat sajnálom, — mondot­tam vigasztalón. Sirattalak is Márta. De olyan csekély a him­lő nyoma az arcodon. És évek múlva az is elsimul. — Az orvos is azt mondja, — kapott a szavamon. Azt mond­ja, hogy teljesen visszanyerem az arcom simaságát. Adott va­lami kenőcsöt. De nem hiszek neki, nem hiszek! Aztán letörölte a könnyeit, és szomorú szemmel kérdezett, hogyan töltöttem az évet? Gon­­doltam-e rá mindennap? Beszélgetés közben pelyhet söpört le a kabátomról és meg­igazította a nyakkendőmet. Nem szóltam akkor a délelőt­ti találkozásról. Nem busitom most, — gondoltam. Majd hol­nap elmondom neki. Hát csak azt újságoltam meg, hogy a nyarat már hiva­talban töltöm. S a kezembe vettem a kezét, simogattam. Már meg is szok­tam az arca ragyáit. A régi édes szép virág volt nekem, a régi szép egyetlenem! — Hogyan találkozunk Már­ta? hogyan? — Majd meglátjuk... Tudod-e, hogy a bátyám már a férjhez­­adásomon tűnődött? A himlő előtt. Hogy azt mondja: Bizony már nagy lány vagy, férjhez­­menő. Milyen baj, hogy nincs olyan nőrokonunk, akire rábíz­hatnálak. No majd gondolunk valamit. A betegségem után azonban már nem emlegette a valamit. Szomorúan mosolygott. — Látod, hogy még a himlő is jó valamire. Aztán, hogy én nyugtalanul tekintgettem a lépcső felé, föl­kelt. — Bejelentselek? — Ne. Majd meghalljuk, ha jön. Nem is akarok különben vele beszélni. Elég, ha a köny­vet itthagyom. Este nem talál­kozhatunk? — Hogyan gondolod? Én most már méginkább félek. És látszott rajta, hogy boldo­gítja a kérésem. — Nem, nem, — mondotta. Esténkint nem lehet találkoz­nunk. Mit gondolsz, ha ezt a cselédség megtudná, hogy néz­nének rám? Hintógördülés hallatszott. Kinéztünk. — Egy katonatiszt, — mon­dottam elbámulva, — meg egy asszonyság. — Az Anti, — felelte ijedten. — Nem tudod, hogy már had­nagy. o 1 — Jár ide? — Dehogy jár. Mióta a néni meghalt . . . Nem tudom mi jutott ma eszükbe. Igaz: most lett cs. k. kamarás. Méltóságos ur. A vendégek már nyitották a folyosó-ajtót. — Este! — mondottam kö­nyörgő tekintettel Mártának. Nem felelt, csak habozva né­zett. Aztán a vendégek fogadá­sára sietett. Felkisérte őket a lépcsőn, a szalonba. — Hogy megnőtt maga! — mondta útközben a hadnagy. Részvéttel hallottam, hogy be­teg volt. S rám is pillantott. Alig ismertem már meg. Vé­kony lábszáru nyurga lajdinánt lett belőle. Raccsolt és hajlon­gott, és feszengett. Márta azon az estén mégis kijött. Éshát nagy könyörgé­semre másnap is kijött. És a vége az lett, hogy minden este kijött. Már akkor hogy a bajuszom is pelyhedzett, csakhamar meg­gondoltam, hogy gyöngédtelen­­ség a kaktusz-lépcsőre felfá­­rasztanom szegény kis Mártá­mat. Hát amikor megjelent a fák közt, lebocsátkoztam a kő­falról. Volt itt-ott akkora hézag a kaktusz-cserepek között, hogy ráléphettem a lépcsőre. Márta az első percben meg­döbbent, de aztán belenyugo­dott. A hold világoskodott gyönyö­rűn. Az olajfák is illatoztak JOHN K. SÖLÖSY Az egyetlen magyar temetkező és okleveles balzsamozó DETROITBAN 8027 W. JEFFERSON AVENUE Telefon: éjjel-nappal: VI. 1-2353 LINCOLN PARKBAN 3200 Fort St. — Tel.: DU 3-1870 még. Miénk volt a park, a hold, az olajfaillat és a fülemilék koncertje éjfélig. — Tudod-e mit akarnak ve­lem? — mondottam mindjárt az első estén. — Azt akarják, hogy pap legyek. Elképedt. — Hogy pap légy? . — Az. Hallgatva sétáltunk a platá­nok alatt, és én éreztem, hogy mit gondol. A síremléknél megállottám. — Emlékszel-e Márta? Hozzám simult: — Emlékszem. És akkor megcsókoltuk egy­mást. És ez a csók volt az el­­j egyezkedésünk. Hát nem leszek pap. Meg fo­gom mondani szeptemberben, hogy elkéstem a jelentkezéssel, tehát Ákos ur kénytelen-kellet­len majdcsak beleegyezik, hogy más pályára lépjek. De hogy Mártával hogyan egyesülünk mink házasságban? — az oly messze-zenéje volt még a jövőnek, hogy nem is be­széltünk róla. Nem mertünk róla beszélni. Másnap már nem is fárasz­tottam Mártát a kaktuszokig: eléje mentem be a kastélyig, ő az emeleten hált már akkor a nevelőanyjának a volt szobája mellett. Nagy vigyázatokkal jö­hetett ki csak. És jólesett neki, hogy nem kell magában féle­deznie a fák és bokrok árnyé­kától. Pláne mikor felhős volt az ég, vagy a hold megfogyott, vagy a járása nem egyezett a mi járásunkkal, ki se mert vol­na jönni. Azonban ha én ott voltam, — a sárgarigó füttyét jól tud­tam utánozni, — akkor előbá­torodott. A kastély fehér fala világított valamennyire a ho­mályos estéken is. És mink odaültünk a padra a fal mellé. Oh'de szép esték és éjszakák voltak azok. Ezer csillag az égen, és ezer liliom illata a parkban. (Folytatjuk.)--------------------------­— Mondd Sanyi, hogy vehet­tél egy nagy lexikont a 8 éves fiadnak? — Kérlek mindig annyit kér­dezett tőlem, mindenfélét, hogy meguntam. Most megnézheti a lexikonban. AMERIKAI NYELVMESTER Kiválóan &l\almas magántanulásra, az angol nyelv elsajá­tításává mert a szavak mellett 1 íl van tüntetve azok kiejtése is. I. része: Az angol nyelvtan. II. része: Alkalmi beszélgetések a mindennapi életből vett példákból. III. része: Angol-magyar szótár. IV. része: Magyar-angol szótár. Külön rész: Az Egyesült Államok alkotmányának ismertetése. Második külön rész: Polgárosdási Tudnivalók. Harmadik rész: Hasznos tudnivalók és útbaiga­zítások az amerikai életben felmerülő minden­napi kérdésekben. A szép kötésben lévő 320 oldalas, finom könyvpapirra, n e /v tiszta olvasható hetükkel nyomott könyv ára £t . D U Vidékre 20 cent portóköltség csatolandó a rendeléshez. Kapható a KIS DONGÓ Kiadóhivatalában 7907 W. JEFFERSON AVE. — DETROIT 17, MICHIGAN Minden újonnan bevándorolt magyarnak a legalkalmasabb az angol nyelv megtanulására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom