Kis Dongó, 1955 (16. évfolyam, 6-24. szám)
1955-10-05 / 19. szám
1955 október 5. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 7-IK OLDAL A FÉRFIAK SORSA: A NŐ (Folytatás) Délután öt óra tájban léptem be, hát mingyárt a teás asztalhoz ültettek. De micsoda tea volt az! Én a Koronában szoktam teázni, hát persze megéreztem a különbséget. És Ida maga szervírozta nekem. Mily graciőz, mily kedves volt minden mozdulata! S az a rózsás körmöcskéjü angyal-kéz, azzal a mélytüzű opálgyürüvel... — Ha elveszem, — gondoltam, — így lesz az a házas-életünkben is: szép nő, szép mosolygás, szép illatu tea a pálma alatt, és a rózsáskörmöcskéjü angyalkéz nekem fog dolgozni az életem további megépítésében. Néztem, néztem. Ha nem tudtam volna, hogy egy szőnyegárusnak a házában vagyok, azt gondoltam volna, hogy valami grófi szalonban ülök a teánál. A mama is hercegasszonvi volt a bidfes-bodros sáfrányszin nem - tom-micsodájában. Csak egy nagylábu és vékony lábszáru kölyök volt ott, olyan tizenhárom éves forma fekete kefe-hajú mamlasz, az nem illett közénk, öcscse volt a leánynak, és Jenőnek hitták. Talán nem is volt olyan ostoba, mint amilyennek látszott, de abban a korban, mikor egyszerre háromféle grammatikával okosítják a fiatal sarjakat, a legeszesebb fiúnak is olyan a nézése, mint a borjúé. Nem sokáig alkalmatlankodott: behörpölte a teáját és elköszönt. Az anyja megtapogatta a fiúnak a zsebeit: —Nincs nálad cigaretta? —Nincs anyám. Az anya ráfenyegetett, s a fiú alattomos mosolygással távozott. — Tegnap azon kaptuk, hogy cigarettázik, — magyarázta a'z anya. Az apja ugyan ellátta ... Ida mosolygott, és oly merengő szemmel nézett reám, mintha holdvilágos tájkép volnék. — Nincs magának öcscse? vagy bátyja? — szólalt meg ábrándosán. — Dehogy nincs. A leány szeme megcsillant. —És hasonlit magához! — Azt nem tudom. Még igen kicsinyek voltunk, mikor elváltunk egymástól. Azóta nem is tudok róla. — Arcképe se maradt? — Nem. — Bizonyára hasonlítanak egymásra. — Én is azt gondolom. Gyerekkorunkban hasonlítottunk. — És az talán járt Párisban? — Alig. Ha már Európába jön, engem csak megkeres. Én , nem tudhatom, hogy ő hol él. De ő tudhatja, hogy sajó-ládiak vagyunk. És Sajó-Ládon tudják, hogy ki vagyok, merre jélek. Nem, ő nem járt Európában soha. Nem is hiszem, hogy él. A leány az anyjára nézett: — No ez a hasonlóság csodálatos! • —Csodálatos, — ismételte az anyja. És akkor beszélték el, hogy mikor Idát hazahozta az anyja Párisból, egy magyar fiatalember utazott velők a határig, és valamiképpen szivességökre járt. Már nem tudom, miképpen. — Maga igen hálás-szivü lehet, — mondtam kedveskedőn. Szinte sajnálom, hogy elrontottam egy illúzióját. Rá kellett volna hagynom, hogy én vagyok az az irigyelni való fiatal ember. Ida szomorún mosolygott, s a kezét nyújtotta: — Dehiszen maga az, maga. Maga azonos vele: éppen olyan. Még a hangja is. És forró kezének szimpatiás nyomását éreztem. Aztán az országos kiállításról beszélgettünk, s főképpen a képekről. Az asszonynak a Valentin Haldokló cigánya tetszett legjobban, Idának a Kegyes József Pipára gyújtó parasztja, nekem a Munkácsy képe, amely a Kálvária főcsoportját ábrázolta. Úgy beszéltünk a képékről, mintha Röszkinnek a müértése volna a fejünkben. Végre is Ida azt ajánlotta, hogy nézzük meg holnap délután együtt a képeket. Olyanféle érzéssel váltam el tőlük, mint aki pezsgősen megy haza. De nem haza mentem én, hanem Mehemednek a boltjába. — Szerzek egy jó férjet az Idának, — mondottam az öregnek tréfásan. Dehát mit feleljek, ha kérdik, hogy hány kilót nyom? Mehemed felvonta a szemöldökét a homloka közepéig, s ravaszul pislántott: —Hát... ha én választom a vőlegényt, annyi aranyat adok, amennyit a vőlegény nyom. Ha a leányom választja, annyit, amennyit a leányom nyom. — És ha ön éppen azt választaná, akit a leánya? — Megadom mind a kettőnek a súlyát. — Aranyban? — Aranyban. Minden amerikai magyarnak nélkülözhetetlen! LEGÚJABB ANGOL-MAGYAR LEVELEZŐ ÉS ÖNÜGYVÉD Útmutató mindennemű meghívások, ajánlatok, köszönő, kérő, baráti, szerelmes és ajanló levelek írására. Továbbá okiratok, szerződések, folyamodványok, bizonyitváj| nyok, nyugták, kötelezvények, kérvények, meghatalmazások, végrendeletek, kereskedelmi, üzleti, eljegyzési, esküvői, jókívánságokat, vigasztalást és részvétet kifejező, megrendelő levelek, apróhirdetések és sok más a napi életben előforduló ügyekkel és eseményekkel kapcsolatos leve'ek és »rátok megfogalmazására. Ára $150, postaköltség 20 cent, összesen $1.70 Ezen 28b oldalas levelező segítségével angol levelezését könnyen elintézheti. Megrendelhető A KIS DONGÓ kiadóhivatalában Csak elámultam. Meg se vártam, hogy hazajussak, betértem egy ékszerüzletbe és megtudakoltam, hogy egy kiló aranynak mennyi az értéke? — Körülbelül ezerhatszáz forint. Ida lehetet hatvan kiló. Én valami hatvannyolc. Ha egy kis hizlaló kúrát is belevonok a számvetésembe... Dehát még akkor is a fő kincs a leány! Pénzem van már énnekem, hogy megélek vígan. Pénzt szerezhet az ember sokféleképpen, de olyan leányt, mint Ida, olyant ezer esztendőben egyszer eresztenek az angyalok a földtekére! És még valami volt, ami a házas életre ösztökélt: az, hogy olyan egyedül lógtam a világban. I JOHN K. SZŐLLŐSY Az egyetlen magyar temetkező és okleveles balzsamozó Detroitban 8027 VV. JEFFERSON AVENUE I Telefon: éijel-nappal: VI. 1-2353 Tudjátok-e mi a legszomorubb látvány? Ugye azt mondjátok rá: a temetési menet? Hát az szomorú is. Mindig megállók és leveszem a kalapomat, ahányszor temetési menettel találkozom. De annál szomorúbb látvány is van: mikor az árvaházi gyermekek kis kéksapkás seregét látom az utcán. Azt gondoljuk, hogy csak addig árvák, mig az a kék posztóruha van rajtok. Pedighát árvák maradnak azok akkor is, mikor már felbajuszosodnak. És akinek még csak rokona 'sincsen, egész életén át hiány- Jzik neki valami:a másik szív. és azt keresi, keresi. Mikor nem gondol reá, keresi. ' Az emberi szivek épp úgy egymás körül forognak, mint az ég csillagai. A magányos ember mindig azt érzi, hogy nincs beleilleszkedve a világrendbe. — Micsoda szerencsém van — dicsekedtem a vacsoránál egy akkoriban nősült közös hadseregbeli kapitány barátomnak, j Találtam egy leányt: gyönyörű! Még ezen a héten megkérem. (Folytatjuk.)----------------------) PESTI VENDÉGLŐBEN — Pincér, ezen az étlapon egy ételfajtának az a neve: Polgári házasság nagy adag 2 forint. Mondja, milyen étel ez a “Polgári házasság?” — Az kérem disznókaraj sólettel.--------*«§ -------KÉRDÉS Atyafi: Hogy egy ülés az előadásra? Színházi péntáros: Földszint egy dollár, erkély 75 cent s a program tiz cent. Atyafi: Aztán jól lehet látni abból a programülésből? NÉVNAPRA,SZÜLETÉSNAPRA VAGY MAS ALKALOMRA AJÁNDÉKUL rendelje meg rokonának, barátjának, ismerősének a KIS DONGÓT, mert ez a legjobb, legolcsóbb ajándék minden magyal részére.
