Kis Dongó, 1953 (14. évfolyam, 2-24. szám)

1953-08-05 / 15. szám

2-IK OLDAL KIS DONGÓ — CLEAN FUN 1953 augusztus 5. Kis Dongó regénye A CSÁSZÁR UDVARI BOLONDJA (Folytatás.) A császár szelid tekintettel nézte végig a gyermekeket. — Mit akartok? — szólt. — A császárral akarunk be­szélni — mondá a fiú, bátran előlépve. ő volt a kisebbik, de ő a szó­szóló, mert ő a férfi. — Nos, én vagyok a császár. A fiú gyanakvó tekintettel vizsgálta, aztán igy szólt: — Igazán te volnál a csá­szár? De meg ne csalj! Hiszen nincs a fejeden korona. Az uralkodó évek óta nem nevetett oly édesdeden, mint ezekre a szavakra. Nagy ha­tást várt, megszeppenést, térd­­reborulást, vagy valami effélét, ha fölfedezi magát s ime, hogy bánik vele a kis fickó! Lehetet­len ezen nem kacagni. — De ha mondom, hogy az vagyok. — Császár! — mondá most a fiú emelt hangon. — Add vissza az apánkat! — Apátokat? Hát kik vagy­tok ti, kicsikéim? — kérdé még mindig derülten. — Mi a Kovács Mihály hu­szárezredes gyermekei va­gyunk. Add ide az apánkat! Borulat szállt a császár hom­lokára; ez a név a szivébe nyi­lallott. Vallásos lelkét önszem­rehányás szúrta meg. Milyen hálátlanság tőlem! — gondol­ta. — Nem is kérdeztem, hogy annak a szegény embernek maradt-e családja? — Hogyan, ti a Kovács ezre­des gyermekei vagytok? És honnan jöttök, hogyan jutotta­tok ide? A kis fiú értelmesen felelt: — Pozsonyban laktunk egyik távoli rokonunknál, ahová az apánk adott, mivelhogy már az anyánk meghalt. Iluska is­kolába járt, én pedig otthon tanultam, apánk minden hó­napban pénzt küldött értünk és vagy levelet irt, vagy eljött hozzánk. Most már se pénzt nem küldött, se nem irt, se nem jött, se nem üzent és ott, ahol voltunk Folinyi bácsinál és néninél, rosszul bántak ve­lünk, hát összebeszéltünk, meg­szöktünk onnan és ide jöttünk hozzád, hogy az apánkat add vissza nekünk. — Szegény gyermekek! — mondá a császár elszörnyüköd­­ve. — Ilyen messzire eljönni! És persze pénzetek se volt? — Iluskának arany fülbeva­lója volt, amit eladtunk. A császár tekintete önkénte­lenül a leányka fülecskéjére esett, mely piros volt a hideg­től, mint a mályvarózsa. Igen meghatotta az ijedelemmel és feszült várakozással rátekintő szép szeme. Úgy rémlett neki, mintha az ég két csillaga néz­né őt. Egy percig habozott, mit feleljen. Igen, a száz császár ivadéka habozott a két tépett ruháju gyermekkel szemben. Kereste a szavakat, formát a i ósághoz, mely a szivéből ki­buggyant. — Apátokat, amennyire le­het, visszaadom, kedves kicsi­kék. Én gondoskodom rólatok helyette. Intézkedjék, Kolow­­rat, hogy a gyerekek jó lakást, élelmezést, jó ruhákat és jó gondozást kapjanak itt a kas­télyban, addig is, mig a továb­biak iránt határozok, ön pe­dig, Akii, elutazik holnap Po­zsonyba és kimeritő jelentést tesz nekem a gyermekek körül­ményeiről. Legyen ez a császár privátügye, melyről csak mi hárman tudunk. Kolowrat meghajtotta ma­gát. — Fölséged a föld legneme­sebb uralkodója. — És apánk? — kérdé a fiú makacsul. — ő most nagyon messze van — nyugattá meg Kolow­­rat. — Egyelőre mondjatok kö­szönetét ő felségének és j érték velem. A lányka kecses pukedlt csi­nált és ránézett a császárra. — Köszönöm, fölséges csá­szár. A fiú csak a kalapját eme­­lintette meg. — Hát te mért nem köszö­nöd meg az ő felsége jóságát? — feddette meg Kolowrat gróf. — Ha nagyobb leszek, meg­szolgálom neki — felelte a fiú. A császárnak tetszett a fér­fias szó. Kedvteléssel nézett a távozó fiú után. — Ezt a fiúcskát, katonának neveltetem, Akii. Azt hiszem, jót tesze vele akkor. Az apja is az volt, derék katona volt. Oh, Akii — sóhajtott fel az­után — olyan jó érzés jót ten­ni, olyan nagyon jó érzés, de... (gondolkozott kissé, megmond­ja-e, amit akart, és azt talál­ta, hogy ilyen hü és csekély ember előtt, mint Akii, kiegé­szítheti a gondolatát) — de -okba kerül, Akii. Azért csak ritkán tehetünk jót... Egy császár is kénytelen takarékos­kodni a jótettekkel. Lássa, az Isten se tesz mindenkivel jót. Ha jól meggondolom, hát még velem sem. A Kovács-gyerekek a laxen­­burgi kastélyban maradtak s mikor két nap múlva ott látta őket játszadozni Ferenc csá­szár a tó körül, finom ruhák­ba öltöztetve, elcsodálkozott, milyen csinosak s előkelő tar­­tásuak s azután maga is beállt a játékba, elkérte a horgászó­botot Iluskától s addig el nem mozdult, amig nem fogott ne­ki egy pontyot, — amit külön kellett megsütni a szakácsnak vacsorára. Akii is megérkezett Pozsony­ból és referált a gyerekekről, hogy az ezredes után nem ma­radt semmi vagyon; a gyerme­keket Pozsonyban neveltette egy uhokatestvérénél és a fi­zetéséből küldött a tartásuk­ra, de hogy most már két hó­nap óta nem érkezett pénz, kezdték a gyerekeket elhanya­golni, sőt még verni is. A császár elhatározta, hogy a gyermekekre ő teszi rá a ke: zét, a fiút a bécsuhelyi katona­­iskolába küldi, a leányt pedig elhelyezi egy bécsi nevelőinté­zetben s ha megnő, férjhez ad­ja és hozományáról gondosko­dik. — Mindezekkel pedig önt bí­zom meg, Akii, gondoskodjék mindenről, mintha ön volna az atyjok s ha szükségesnek tart­ja, tegyen nekem esetenkint je­lentést. A kiadások azon a cí­men szerepeljenek majd az ud­vari költségvetésben: “A csá­szár pártfogoltjai.” Akiinak tetszett a megbíza­tás; nagy lelkiismeretességgel végezte s minden héten meg­látogatta Iluskát az intézetben, megrakodva az udvari cukrász nyalánkságaival s minden hó­napban Gyurit a kis katonát, akiről sok dicséretest és jót új­ságoltak a professzorok. Pom­pás fiú. Nagy jövője van. Re­mek egy katona lesz belőle. Egyszer egy évben, karácsony­kor személyesen is megjelen­hettek a Burgban, amikor a császár elbeszélgetett velők s megajándékozta őket holmi ap­róságokkal, amiket a Jézuska hozott. Akii ezalatt mind benfente­­sebb lett a császárnál, úgy hogy már a politika menetére is befolyást kezdett gyakorol­ni és Stadonnak nem egy ked­­. véne eszméjét vagy tervét hiú­sította meg valamely szúrós észrevétellel. (Folytatjuk.) .--------------------------­— Csak egy hete nős s már megverte a feleségét, — mondja a biró, — egyhónapi elzárásra Ítélem. — De biró ur, csak nem akarja elrontani a mézeshete­inket?--------<«£§•»-------­EGYEZSÉG — Hát Zsiga, mondd csak: elvennél te engem feleségül? — incselkedik a gazdatiszttel a földes ur lánya. — Már hogyne venném el. Hiszen már félig meg is egyez­tünk. — Hogy-hogy. — Hát úgy, hogy én már akarom; ha a kisasszony is akarja, megvan a lakodalom. A TÁRSASÁG KÖZPONTJA lesz ön, ha a vendégeket jó­ízű élcekkel mulattatni tud­ja. Ezt pedig könnyen meg­teheti, ha olvassa a “Kis Dongó” élclapot s elmondja nekik az abban olvasott vic­ceket. AMERIKAI NYELVMESTER Kiválóan alkalmas magántanulásra, az angol nyelv elsajá­títására, mert a szavak mellett fel van tüntetve azok kiejtése is. I. része: Az angol nyelvtan. II. része: Alkalmi beszélgetések a mindennapi életből vett példákból. III. része: Angol-magyar szótár. IV. része: Magyar-angol szótár. Külön rész: Az Egyesült Államok alkotmányának ismertetése. Második külön rész: Polgárosdási Tudnivalók. Harmadik rész: Hasznos tudnivalók és útbaiga­zítások az amerikai életben felmerülő minden­napi kérdésekben. A szép kötésben lévő 320 oldalas, finom könyvpapirra, ^ n r r» tiszta olvasható betűkkel nyomott könyv ára............... vi.Oll Kapható a KIS DONGÓ Kiadóhivatalában 7907 W. JEFFERSON AVE. — DETROIT 17, MICHIGAN Vidékre 15 cent portóköltség csatolandó a rendeléshez. Minden újonnan bevándorolt magyarnak a legalkalmasabb az angol nyelv megtanulására.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom