Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1937

8 hogy a spanyol melankolikus és kolerikus természetű : ihre Haut hat wegen der vielen beywohnenden Melancholie ein geeles Ansehen." x A 17. század spanyol portréfestés nem cáfol erre rá. Csak nézzük meg Zurbarán és El Greco képeit! Bár nem tartozik szorosan véve ide, de mégis említésre méltó, hogy a szép nemnél a melankóliából sokszor migrén (jaqueca) fejlődik. Ez 1650. körül valóságos divatbetegség számba megy. Ha pedig az arcszin meghazudtolná az óhajtott búbánatos külsőt, nem röstelnek száraz agyagot enni, mert ettől lesoványodnak és sápadt arcszint nyernek. Sok példa igazolja ép az irodalomból ennek a fonák szokásnak nagy elterjedését. Arisztokratikus betegségnek tartották.

2 A spanyol-liabsburg életformának eme, az irodalomtól távolabb álló megnyilatkozásai nem fontos tünetek, de szintén hozzájárulnak a spanyol-barokk torz és színes képének magyarázatához. Fontos azonban megjegyezni azt, hogy a barokk naturalizmus eme jegyei csak az emberi élet határáig érvényesek. A túlvilág értékei és nagy céljai a barokk században is szilárdan állják helyüket a spanyol ember lelkében. A halál ugyanis közfelfogás szerint kiegyenlített minden ellentétet szeliden, letompított minden diszharmóniát, és elfelejtetett minden kiábrándulást. A tagadás és kétség hullámai megtorpantak a spanyol lélek sziklaszilárd credo-ján. Minden belső ziláltság és sikertelen képzelődés tárgytalanná válik, mihelyt a végső célok birodalma tárult fel. Calderon eucharisztikus műve : Az élet álom, (la vida es sueno), megoldja a rejtélyt. A földi desengario a túlvilág biztos hitében, mint egy távolodó tájkép, teljesen elhalványul a lélek hátterében.

3 II. A spanyol nép faji mivoltában gyökerező reálizmusával szemben áll a spanyol nemzeti lélek századokon keresztül áthagyományozott SZÍVÓS idealizmusa, amely a 17. századi politikai és társadalmi hanyatlás súlya alatt szintén nagy változáson ment keresztül. Összefoglaló szóval illuzionizmusnak szokás elnevezni az idealizmusnak eme barokk kiadását. Tényezői különbözők, de talán egyik sem olyan mélyreható, mint a szimbolumok és emblémák állandó használata. A szimbolika az a kifejezési mód, amelynek keretében a tárgyak, a mozdulatok, a szavak többet vagy mást mondanak, mint amenynyit logikai, illetőleg a maguk hétköznapi, megszokott értelmében véve jelentenek. A szimbólum a gondolat és eszmeközlés ama faja tehát, amelynél nemcsak a közös jegyek, szerepelnek, mint pl. a hasonlatnál, hanem a jelkép és a jelképezett fogalom teljesen azonossá válik, mert a 1 Otia. Frankfurt. 1706. 21. 1. 2 Lásd Jüan de Zableta leírását : Dia fiesta por la tarde (1654) IV. fejezet. Az ünnepnap szórakozási lehetőségeit írja le pompásan. 3 Nem tévesztendő össze Calderonnak egyik ugyanolyan című világhírű színművével.