Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1933

82 pen mély vallásos érzéssel töltötte meg kis öccsének lelkét, ki egész éle­tén ét megőrizte és követte nénjének tanítását, hogy „a vallás minden­kinek szükséges, mert felemeli az embert és nemesíti a szívet." Bátyja és nénje szerető gondoskodása mellett, a Keszthelytől alig két órajárásnyira fekvő Kehida szép és kellemes zalavölgyi vidékén, a régi magyar nemesi kúria tiszta és emelkedett légkörében élte Deák Ferenc boldog gyermekkorát. Ebből az időből azt olvassuk róla, hogy testes erős gyermek volt, ki szellemi kiválóságának is igen hamar jelét adta. Első oktatója egy szent Ferenc-rendi szerzetes volt. Tőle tanulta meg az írás és olvasás elemeit. Iskolába először Kőszegre került, hol egy Koller nevű tanító oktatta az elemi iskola osztályaiban. Az elemi iskola elvégzése után 1811. év szeptemberében gyámja, Hertelendy György, Keszthelyre vitte és a csorna-prémontrei rend vezetése alatt álló gimnáziumnak az akkori tanulmányi rend szerinti első (úgy­nevezett grammatikai) osztályába iratta be. Az egész osztály 20 tanulóból állott. Név szerint : Buss János, — Csepeli Ferenc, — Csonder László, — Dorfner Ferenc, — Farkas János, — Funovits György, — Fülöp István, — Habianetz Ferenc, — Hochhauser József, — Impet Ignác, — Jambrosits Antal, — Klinetz Ferenc, — Kováts Ferenc (valószínűleg az előadó atyai nagyatyja), — Laky Antal (az előadó egyik anyai rokona), — Nedeizky György, — Pados György, — Szabó Jó­zsef. — Szántó István, — Szüts János és Vida Mihály voltak Deák Fe­renc első gimnáziumi tanulótársai. Ebben az évben a gimnázium igazgatója Gyöngyösi Pál, a későbbi (1820—1857-ig) csorna-prémontrei prépost, — a grammatikai osztály tanára Kopits Ignác volt, ki az egész osztályt az összes tantárgyakból oktatta, az 1806. évben kiadott „Nova ratio educationis" tanterve szerint, heti 20 tan­órában. . . Tantárgyak voltak : vallástan, magyar nyelv, latin nyelv, föld­rajz és számtan. A latin nyelvet az Alvari Emánuel tankönyve szerint lanulták, a számtant „Institutiones Arithmeticae", a vallást az „Öreg Kathe­kizmus" szerint. Osztályzatot a tanulók kétszer kaptak egy évben, oly formán, hogy a tanuló külön osztályzatot kapott az erkölcsi magaviseletből, a vallás­tanból és a többi tantárgyakból együtt véve. Deák Ferenc tanjegyei az első félévben: erkölcsi magaviseletből primaeclassis (jó), vallástanból az ötödik eminens (ötödik jeles), a többi tantárgyakból a második primaeclassis (második jó). Eszerint Deák Ferenc, ha jól is tanult, ekkor még nem tartozott a legjobbak közé. Azonban foly­vást haladt, úgy hogy az évvégi osztályzatai már a következők voltak : erkölcsi magaviseletből : primaeclassis (jó), vallástanból: második eminens (második jeles), vagyis az évvégén Deák Ferenc már az osztálynak má­sodik eminense. Az első eminens Dorfner István volt. A következő 1812/13-ik tanévben Deák Ferencet már Pápán találjuk a szent Benedek rend akkoriban három osztályból négy osztályúvá fej­lesztett gimnáziumában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom