Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1930

54 15, a második pedig 8, ill. 14 esetben. A 13-as sorokban 4'3 beosztást 12 közül csak 3-at találunk. Ha tehát a fejlődés iránya a dimétereknek vala­melyik megoszlás irányában való kikristályosodása lett volna, ennél a ké­sői versnél bizonyára nagyobb volna a megállapodottság, mint Tinódinak első ilyen formában írt versénél. Látjuk tehát, hogy itt sem történt ebben az irányban fejlődés, de nem is volt rá szükség mindaddig, míg énekel­ték a verseket, mert a dallam maga is igazodott ehhez a kötetlen tago­zódáshoz. b) 2X12 (616) 13 (6|7) 1) Bornemisza Péter: Cantio optima. (VII. 207.) Nótajelzése: „Mind­önö . . .". Kétségtelenül az alább következő, „Mindenek meghallják és jól megtanulják" kezdetű zsoltárfordításra utal, mely meg viszont ennek a kezdősorát idézi nótajelzésében. 18 soros, a a x rímelésű, némelyik stró­fája azonban rímtelen. A középmetszet mindegyik sorában megtalálható. Legyön Isten | hozzád áldott Magyar | ország, Mert nincsen | tebenned j semmi nagy I uraság, Valljon s mikor | lészön 1 jó Budában I lakásom, 2) Névtelen: CXXVII. psalmus. (VII. 256.) Dallammal együtt először Illyés István Soltári Énekei közt fordul elő. 1) 21 soros, a a x rímelésű. Cezurátlan sor itt sincs, a szótagszám is pontos. Az utolsó sor itt is, miként az előbbinél, refrain. c) 12 (616), 13 (617), 12 (616), 13 (6Í7). Ide csak egy vers tartozik: Batízi András, Izsák pátriárkának szent házasságáról való szép história. (II, 113. 1546.) 216 soros. Rímképlete leggyakrabban x a x a, de előfordul x a a a, sőt a b a b is. Cezurátlan sora nincs. A 12 szótag helyett 5 esetben van 13, l-ben 11; a 13 helyett 5-ban 12. A diméterek tagozódá­sára vonatkozólag itt is áll az, amit az első típusnál megállapítottunk. Rebekának | bátyja [| Lábán hogy ezt | hallá, Ottan el ki I méne az emberhez | a kútra, Monda: „Mit I állasz itt istennek | embere, Jer bé az | városba [| mű házunkhoz | szállásra". d) 13 (6 j7) 3X12 (6[6) Ide is csak egy vers tartozik. Székel Balázs: Az Szent Tóbiásnak egész históriája. (II. 325. 1546.) 276 soros, túlnyomóan a a a a rímelésű. Cezurátlan sora ennek sincs. Az első sorban a 13 helyett 3 esetben talá­lunk 14 szótagot és 8-ban 12-t; a többi sorban a 12 helyett 8 esetben van 13, 4-ben 11 és l-ben 14. A diméterek tagozódására vonatkozólag itt is érvényesek a fent mondottak. Ezt emléke- | zetre az nagy vadon | erdőben, Székel Balázs | szerzé ! Erdőd vára I mellett, Kis karácson I napján az új eszten- | dőben. Az ezeröt- | százban || és az negyven | hatban. ') Közölte Szabolcsi B. lt. K. 1927. I—II. 142,

Next

/
Oldalképek
Tartalom