Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1929

25 sége és rosszindulata fölé az alkotásban rejlő boldogság, saját törhetetlen emberi méltóságának érzete emelt. Ilyen — mondhatni — nátháni magaslaton járta az élet útját évtizedeken keresztül élete végéig, mígnem a világháború hirtelen kitörése életfelfogását és lelkinyugalmát döntő próbára tette. Nemcsak bölcselőkkel foglalkozott, hanem a zenei nevelés problémájával is. Bopp Vilmos, a bécsi zeneakadémia hirneves igazgatója azt mondja róla, hogy az ifjú zenei generáció kiképzése állandóan érdekelte még késő öregkorában is. Az akadémiának nem statisztája, hanem a szó valódi értelmében munkás élettagja volt. Állandó eszmecserét folytatott Boppal a konzervatóriumi oktatás célkitűzéséről és annak módszereiről. Felfogása ezen a téren az volt, hogy az ifjak minél több gyakorlati zenét műveljenek és figyelmük elsősorban a zenekari összjátékra irányuljon. A konzervatórium főcélja, hogy zenészeket képezzen, csak azután jönnek a virtuózok. Nagy emberismeretének tanúbizonyságául felhozhatjuk Schönberg Arnold zeneszerző esetét, akit az akadémiánál, mint a zeneelmélet magántanárát helyezett el. Mindenki ellenezte, de az idő Goldmarkot igazolta. Schönberg szerzeményeivel nem értett egyet, sőt azokat érthetetleneknek tartotta, de fellépése egy becsületes és komoly ember benyomását gyakorolta reá. Az ilyen emberekre szükség van és így nyerte el Schönberg az akadémia tanári állását. Előadásaiban sohase kísérelte meg, hogy tanítványait saját személyi zenei véleményének megnyerje. Ellenkezőleg! Előadásaiban a legszigorúbb klasszikus példákra támaszkodott és megkívánta, hogy tanítványai maguk vonják le a tanulságot. Goldmark helyes kiszemelési tehetsége nemcsak a Schönberg esetből kifolyólag, hanem még élete végén is kitűnik, amennyiben teljesen idegen egyéniségeket felismer és művészileg értékelni tud.

1) Ez a jellemvonás talán Goldmark szerénységével fiigg össze. A zeneszerzői önhittség egészen ismeretlen fogalom szótárában. Operáit állandóan javítgatta. Ha próbákra hívták, felfogását mindig érvényesítette, de mások véleményét is meghallgatta. Nem volt önfejű. A sokszori próbázás után elkészült műnek gyermekded módon örült. Ilyen öröme volt akkor is, amikor halála előtt 14 nappal az akadémia növendékei előadták tiszteletére a „Házi tücsök" c. operáját. Modorának legsajátosabb vonása szerénysége és szeretetreméltó előzékenysége. Jól ismerte értékét és amit az emberek túlságos szerénységnek vettek, az a valóságban büszkeség volt. Egész pályafutása alatt, amely kezdetben bizony tövises volt, egyetlen 1) Persönliche Erinnerungen an Goldmark von W. Bopp. Die Zeit. 1915. L 3.