Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1914

23 nak de nem az a közvetetlenség hallszik ki belőle, mely lírájának sajátja. Kiss József énekei sem megvetendők. Egyike-másika határozottan tökéletes alkotás számba mehet. Szerenádok című verse oly kedvesen adja vissza a csatamezőt bejáró és minden sírra virágot ejtő költő érzéseit Minden keresztet, minden sírt megnéz s muzsikál egy halk szerenádot, penget gitárán s ad szerenádot „Hirek otthonról . . . mondok, magyarázok: Köszöntet, tisztel az édesanyátok . . . — Könnyes szerenádok!" A kenyérről szóló zsoltára az erőt dicsőíti, mely forrása a magyarság lelkének. De most nincs friss buzakenyér, rózsaducos — most fekete, mint a gyászpalást és ráírva, amit szenvedünk, „Egy fekete lap, amely szent nekünk Ínséges kenyér! Fekete kenyér!. . ." De a békéről, vágyról sem feledkezik meg, elbujdosott az álom, Sirályok az északi tengeren címűek azt éneklik. íme a régi gárdistákat megihleti a háború, de megfelelőt egyik sem nyújt. V ajjon a többi sok száz ének hogyan tudja érzéseit dalba önteni ? Eszünkbe jut Le Maitre híres mondása: Je regarde, je m' eton'. Egyformaság, hasonló érzések ismert nevű és kevésbé ismert, jó csengésű új szerű írók lantjain. Háborús költészetünk második csoportja de egyúttal nagy tömege, abban a szervi hibában, bajban szenved: érzéskörük nem őszinte. Látszik, hogy itthon maradt s igy hírlapi kötelessége költőileg nyilatkozni. A búzdítás hangjától minden lehető és el nem képzelhető érzésen végig skálázik.