Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1899

71 „Oh, te, kinek múzsája magas reptével az égbe Ölti fejét s a fő bárdus

1) lantjának hazánkban Felséges magyar hangzatot ád; kis iidőre pihenj meg : S melyet ohajtottál, nagy Virgil pásztori sipját Mint fúvóm magyarul, halljad ..." Miltonjának előszavában pedig igy magasztalja Bacsányit, kiemelve, hogy hárfáját már pihentetni akarta; de Bacsányi biztatása eltérítette szándékától. „S nyúgott is, valamíg fel nem költötte Bacsányi Almából, amaz, áles eszű, tollára szerencsés, S a magyar ifjúság egyik főbb dísze, Bacsányi. Megfejtette körülöttem Miltonnak, eme nagy Anglusnak gyöngy énekeit; s nó, monda, barátom! A miglen le nem ejt az halál, örök éltedet élni Kezdjed előbb ! fogd a lantot s e drága poétát Hangoztasd magyarul. Bétöltöd örömmel hazádat És fentartandó koszorút fogsz fűzni magadnak. S oly tehetős igékkel adá kérésit előmbe, Hogy, bátor nem akartam előbb, végtére reá vett." íme, a lelkesítő, intő, buzdító Kazinczy méltó bajtársa lehetett volna Bacsányi, mert, mint látnivaló, ezen irányú törekvése sem maradt nyomtalanúl irodalmunkban. Baróti két alagyás verse Bacsányit mint hű barátot tünteti fel s midőn* ez 1787-ben a szepesi útra készült, Baróti klasszikus mintára nem ereszti el üres kézzel, hanem egy rövidke »alagyás« verset szentel neki, melynek minden sora aggódó szeretetéről tesz bizonyságot. (V. ö. különben Hor. Carm. I. 3.) A költemény megérdemli, hogy korunk is megismerje. *) Ossian. Baróti jegyzete.