Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1889

— 14 — nyom, mely igaz útra vezethetne. A századok viharaiban s a pogány lázadások között is megmaradt Halotti beszéd s königsbergi imatöredék bizonyítják, — de csak igen kevéssé, s csak is azt, hogy Máriát, mint Istenanyát tisztelte a magyar uj vallásának első századaiban. De hol vannak a hymnusok, melyeket őseink bizonyára énekeltek? Ott vannak, ahol a hegedősök énekei s ahol világi dalköltészetünk! Az enyészet és feledés fátyolával takarva! Téritőink idegen papok voltak, többnyire németek. Ezek hozták magukkal az uj vallást, annak szertartásait, szokásait, énekeit. Németországban pedig ez időben szintén a latin nyelv az egyház nyelve. A népnyelv, mint mindenütt, ugy ott is ki volt küszöbölve az egyház szolgálatából. A XIV. századig alig szólhatunk költészetünkről, annál kevésbé egyházi költészetünkről. Századok multak el, közönyös egykedvűséggel rohanva el a nemzet élete fölött, s a külföldet felemelő, lovagias középkor rajongó vallásosságának nyomaira hazánkban alig akadunk, — legalább hymnusköltészetünkben nem. Husz és Wickleff újításai felrázhatták a nemzetet nyugodt egyhangúságából, szülői lettek a vallásos irodalomnak, — de nem a költészetnek. Külföldön is csak lassú léptekkel indul fejlődésnek a vallásos költészet. A hozzánk legközelebb álló Németországban is a tulajdonképeni egyházi költészet a XII. századdal kezdődik, pedig Németország a kereszténységet már a VIII. században felvette. A szeretet vallásának tanai elhagyták a zárdákat és megosztoztak a világiakkal is, eltölték az alázat és szeretet szellemével a szülőket, gyermekeket, szolgákat és urakat, a lovagokat és jobbágyakat, a gazdagot és szegényt, minden kort és állást. A keresztes hadjáratok alkalmával kitörő vallásoság kivívja a nemzeti nyelv szabadságát az oltár előtt is, s a lovagkornak különösen a női nem iránt tanúsított odaadó tisztelete