Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1886

bernek czéljai nagyon különbözők. A számtalan czél között melyet az ember szabad elhatározásból tűzhet maga elé, vannak olyanok, melyeknek elérhetése a földi élet természetes föltételei, ezek az életczélok. Az átalános életczélokat az embernek átalánosan jelentkező természetéből kiindulva állapithatjuk meg. Ezt tekintetbe véve az ész a következőket találja : a földi életet okosan kell felhasználni ; magunkat testi, lelki és erkölcsi tekintetben föntartani és folytonosan tökélyetesiteni. A természet felruházta az embert az élvezés képességével. A földi élet oly sok alkalmat nyújt az élvezésre, hogy igen természetes, ha az élvezhetés képessége a nyújtott alkalmat felhasználja. Az ész nem találhat oly meggyőző okot, hogy azon gyönyört, melyet élvezés közben érezünk általánosan kárhozatosnak tüntethetné fel ; és pedig annál kevésbbé, mert a gyönyörérzet nem a teremtő lélek munkájának eredménye; hanem mint kész dolog jut az öntudathoz, gyakran annyira kész dolog, hogy gyakran érezzük az ingert anélkül, hogy akaratunkat oda irányoznánk, sőt néha lehetetlen azon szándék érvényesitése, hogy ne élvezzünk. Vannak ugyanis némely életczélok, melyeket az élvezéstől külön választva nem is követhetünk, például az étel és ital által való önfentartás. Lehetetlen, hogy a végtelen sok kellem, melyet az élvezés nyújt az embernek, gonosz varázskint húzódjék e földi életen át csak azért, hogy az ember azok megtagadásának csupán gyötrelmeit érezze. A külső érzékekre jótékonyan ható élvezéssel összekötött gyönyör érzéki, minden más szellemi. A kedélyt izgató élvezetek igen csábítók, ha ezeknek föltétlenül hódolunk, könnyen oda juthatunk, hogy következményeik mint kellemetlenségek jelentkeznek. Az ilyen bajnak az oka vagy az, hogy az ilyen élvezési vágy kielégítésére rosz eszközt használtunk, vagy hogy túlságosan használtuk, vagy hogy maga az ily élvezés vagy ennek módja más czél és viszonyokkal ellenkezik; pedig önmagának kellemetlenséget szerezni minden esetre észszerütlen. A természet az embert nemcsak azzal ruházta föl, hogy