Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1914

Dr. GRETZMACHER GYÖRGY

1886—1914.

»Nyugodj . . .! nem áll ugyan Kevély márvány sírod felett; De bús szüléd fájdalmival Sírodnak élő szobra lett.«

Szent és magasztos eszmék véres lobogói alatt élet-halál- harcunk rettentő, de igazságos tusáját vívjuk. A szívek lángja egybecsapott s e vérrel szentelt földért késznek nyilatkozik mindenét feláldozni, jól tudván és érezvén, hogy:

»Ha minket is elfú a sors zivatarja,

Nem lesz az Istennek soha több magyarja.«

A zivatar szörnyű rombolással dühöng, de nem félünk, mert érckarunk soha erősebb, lelkesedésünk soha magasztosabb, büszkeségünk soha nemesebb nem volt, mint e lázas, dicsőséggel teli harcokban, midőn a fél világ kapzsi csalárdságával s »Feszítsd meg«-et üvöltő tömegével állunk szemben. De szívünk sem sajgott soha fájdalmasabban, lelkünk sem könnyezett őszintébben, mint e herosi korban, midőn ifjú' hőseink ismert s ismeretlen sírjait felkeressük. Óh, az édes emlékeknek mily szakadatlan sora kél ilyenkor szívünkben s

»Minden seb, melyet e harc keze vág. m Kétszerte sajog s föl az égre kiált.«

A mi szívünk is sajog, mert váratlan fordulatot teremtett az Isten rendelése, fájdalmas gyászba borította ősi líceumunkat az Isteni Gondviselés változhatatlan végzete! Villámként sújtott közénk a szörnyű hír: Gretzmacher György, intézeti orvosunk nincs többé! Egy krakói rövid távirat hozta hírül a megrendítő valót 1914. évi november hó 24-én. Mindenre el voltunk készülve inkább, csak