Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1913
25 ellenben Herder, Wieland, sőt még a felmagasztalt Voss is rosszalták az ilyen verses támadásokat. Herder meg is jegyezte: »Jeder ehrliche Mann, der seines Weges geht, kann eine Klette ans Kleid oder einen Schandfleck ins Gesicht bekommen, und man sagt, es war eine Xenie.« A vérig sértett Nicolai meg egyenesen Furien-Almanachnak nevezte a könyvet Igen figyelemreméltó Wieland bírálata, melyet a »Deutscher Merkur« 1797. évi januári füzetében tett közzé dialógus alakjában.*) Jóllehet, a xenionok által ő is találva volt, mégis igyekszik az objektiv hangot megőrizni bírálatában; nem akarja azt a látszatot kelteni, mintha sértett hiúság adta volna kezébe a tollat, de az elfojtott keserűség mégis kitör belőle. Elismeri a Musenalmanach többi közleményeinek kiválóságát és sajnálatát fejezi ki a fölött, hogy azok a xenionokkal egy kötetben jelentek meg, melyek nem egyebek, mint »ein widerliches Gemisch von Witz, Laune, Galle, Gift und Unrat.« Nagy elismeréssel nyilatkozik az Almanach első részében lévő epigrammákról, különösen a »tabulae votivae«-kről, sőt nem tagadja azt sem, hogy sok xenionban finom éle és attikai só rejlik, de a durvább személyeskedéseket, mint »Esel, Ochs, Nickel« nem tartja a nagy költőkhöz méltóknak Hogy a szerzőket látszólag mentegesse, de valójában rájuk pirítson, azt a sejtelmét fejezi ki, miszerint ezeket a durvahangú verseket a két költőnek valamely meggondolatlan, fiatal, lelkes tanítványa csempészhette bele a kötetbe. Hennings a »Genius der Zeit« c. folyóiratban szintén elítélöleg nyilatkozik a xenionokról, pasquilknak nevezi őket, mert annyi tiszteletreméltó és érdemes férfiút megsértettek személyükben, s támadásaikat a német irodalom legnagyobb szégyenfoltjának minősíti. Végül pedig közöl egy anonym verset, mely a fölött siránkozik, hogy Goethe és Schiller a szellem kultusza helyett az érzékiséget ünnepük költeménveikben: Weinet, Töchter des Zeus, des Gesangs sich freuende Jungfraun Weine, Germanisches Volk, Schiller und Goethe sind todt Aber vor allem erschall dein Trauerlied, Christus Gemeine Denn sie erwürgten den Geist, aufzuerstehen im Fleisch. A többi bírálatok közül, melyek folyóiratokban láttak napvilágot, kétségkívül a legsikerültebb és a legszellemesebb a »Hamburger Neue Zeitung«- ban megjelent verses bírálat. Szerzője Wurzbach szerint nem más, mint Ebeling hamburgi tanár.**) Finom, találó gúnnyal persiflálja benne a két költő eljárását, eredetiséget hajhászó zsenialitásukat, olykori durva kifakadá- saikat, s azt az elbizakodottságot, amellyel Goethe a 164—173. xenionok- ban Newton színelméletét megtámadja. Mily finom iróniával jegyzi meg pl. róluk: *) A xenionokról megjelent összes bírálatokat újból lenyomatta Julius W. Braun: »Schiller u. Goethe im Uriheile ihrer Zeitgenossen« c. műve II. köt. 1. felében. Leipzig 1882. **) L. Wurzbach: Schillerbuch, Wien 1859. 541. o.
