Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1913
16 úttal ítéletet akartak ülni és pálcát törni minden filiszterség, álszenteskedés s azon silány, értéktelen irodalmi produktumok felett, melyekkel akkortájt úgyszólván az egész könyvpiacot elárasztották és az irodalmi ízlést megrontották. A xenionoknak ezt a célját világosan fejezi ki a 207-ik, melynek címe : Vorsatz, Den Philister verdriesse, den Schwärmer necke, den Heuchler Quäle der fröhliche Vers, der nur das Gute verehrt. Eleinte csak vidám tréfa akart lenni az egész, de amint néha evésközben jön meg az étvágy, úgy itt is a felhalmozódott költői energia túllépett az eredeti terv korlátain, »szétrepesztette a fazekat« s lett belőle kíméletlen szatíra, mely nemcsak szelíden gúnyol, hanem néha vadul ostoroz.*) A teljesség kedvéért szükségesnek látszik még azt is megjegyezni, hogy az epigrammák száma eleinte esek 100-ra volt tervezve, de már 1796. márciusában 600-ra szaporodott föl a számuk, úgy, hogy a költők azzal a tervvel is foglalkoztak, hogy kikerekítik 1000-re a számot s egy külön kötet alakjában bocsátják a nyilvánosság elé. De a kiadás körül felmerült nehézségek miatt mégis visszatértek eredeti tervükhöz, hogy a Musenalmanachban tegyék őket közzé, mindössze azt az előbb említett változtatást eszközölték rajtuk, hogy két csoportra szakítva a komolyakat az első, a gúnyosakat a második részbe foglalták bele. Goethe igen nehezen tudott belenyugodni az eredeti terv megváltoztatásába és július 30-án írott levelében fájdalommal látja, hogy kedvenc eszméjéről le kell mondania. »Die Idee war zu schön, zu eigen und einzig, als dass ich mich nicht darüber betrüben sollte, für immer darauf renun- ciiren zu müssen.« így kesereg és valósággal fáj neki a szép »kártya- és légvárat önönszemeivel úgy feldúlva, széttagolva és szétszórva« látnia. Első alakjában ugyanis a terv bizonyos egyetemesség és változatosság jellegével bírt, lírai érzelmes versek váltakoztak csipkedő, gúnyos distichonokkal, úgy, hogy egyik ellensúlyozta a másikat. Ha az egyik bántó gúnnyal megsebezett és keserűséget hagyott hátra, jött utána egy másik, amely mérséklő, békítő és kiengesztelő hatást váltott ki. A támadó xenionok bősz vihara után engesztelő szivárvány gyanánt sorakoztak a befejezésben a kedveshangú, bájos lírai versek, vagy komoly, mély szellemességet magukban rejtő philosophiai gondolatok. Az új elrendezésben Schiller szakított ezzel a módszerrel, mely a mérséklést tartotta szem előtt. E helyett erőt és céltudatos művészetet vitt belé gyűjteményébe, a támadó xenionokat mint egy hadsereget összetömö- ríti szerves csoportokba és egyenesen tör célja felé, mely nem más, mint az irodalmi ellenfeleknek teljes megsemmisítése. *L. Schiller levelét 1796 aug. 1-ről. »Die erste Idee der Xenien war eigentlich eine fröhliche Posse, ein Schabernack auf den Moment berechnet und war auch so ganz recht. Nachher regte sich ein gewisser Überfluss und der Trieb zersprengte das Gefäss.«
