Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1913
18 jegyzetei, diktátumai és levelei alapján öszzeszedett distichon és végül a Boas-féle Xenienmanuskript 35 és a Musenalmanach 158 olyan xenionja, melyek más kéziratban fel nem találhatók. Ezzel a nagy alapossággal és bő kritikai apparátussal készült xénia- kiadással körülbelül be is fejeződött a xenionok keletkezésére vonatkozó kutatások érdemleges része. A többi kiadások már nagyrészt ennek az alapján készültek, pl. Sternnek Reclamnál megjelent kiadása is,*) mely mindössze annyiban külömbözik, hogy első helyen a Musenalmanach xenionjait közli le, úgy, a mint 1796 végén nyomtatásban megjelentek. Ha most az eredeti tervet összehasonlítjuk azzal, amely a »Musen- almanach«-ban megjelent, feltétlenül helyeselnünk lehet csak Schiller eljárását. A régi laza összefüggésű, ide-oda csapongó tervezet helyett, melyen alig lehet felfedezni valami végighúzódó logikai kapcsolatot és fonalat, itt céltudatos és határozott rendező kézre vall minden, összefüggő csoportok követik egymást, melyek között az átmenetet, a kapcsolatot ügyesen megfogalmazott áthidaló distichonok képezik. Csak a verselési technikában való apróbb, sőt vaskosabb hibákat nem sikerült Schillernek teljesen eltüntetni, bár itt is sokat simított, ahol lehetett s mindent elkövetett, hogy eltüntesse a sok hiatust és egyéb szépséghibákat. Annyit elért, hogy a túlhosszúra nyúlt hexametereket, »die siebenfüssigen Bestien« ki tudta küszöbölni, de azért akad így is elég döcögős verssor, amely eléggé bizonyítja, hogy a német nyelv nem a legalkalmasabb a klasszikus régi versformák művelésére. A distichonokat közösen csinálták Goethe és Schiller azzal a szándékkal, hogy azokat még legjobb barátaik se tudják elkülöníteni s az egyes versek szerzőjét felismerni. Erre vonatkozik a 91. »Die Aufgabe« c. xenion is: Wem die Verse gehören? Ihr werdet es schwerlich erraten Sondert, wenn ihr nur könnt, Chorizonten auch hier. A későbbi kritika azonban mégis megpróbálkozott ezzel a hálátlan feladattal és Schillernek Goethével, Körnerrel és Humboldt Vilmossal folytatott levelezéséből csakugyan sikerült több kritikusnak, így különösen Düntzernek és Boasnak a két szerző distichonjait megközelítőleg elkülöníteni, de ezzel a homerosi chorizontesekre emlékeztető fáradságos munkával nem járt semmiféle produktív haszon. Hiszen maga Goethe a xenionok megjelenése után 32 évvel oda nyilatkozott Eckermann előtt, hogy ennek az elkülönítő eljárásnak semmi értelme nincs, mert ők ketten Schillerrel oly szoros gondolatközösségben s állandó eszmecserében éltek ezidőben, hogy egyáltalán szó sem lehet róla, kié egyik vagy másik gondolat. »Wir haben viele Distichen gemeinschaftlich gemacht, —- mondja — oft hatte ich den Gedanken und Schiller machte die Verse, oft war das umgekehrte der *) Adolf Stern; Goethe—Schillers Xenien Leipzig 1894.
