Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1913
I. A Schiller—Goethe-féle xenionharc és egy állítólagos pesti paródia. A Schiller—Goethe-féle xenionok és a nyomukban kifejlődött irodalmi harc a német irodalomtörténet egyik legérdekesebb epizódja, s az 1797-ik év, amelyben ez a harc lejátszódott, a német irodalom legmozgalmasabb és egyúttal legtermékenyebb időszaka volt. Két lángelme szövetkezik egymással és hadat üzen három irói nemzedéknek, kezdve Klopstockon, egészen Schlegelig. Es dacára a hatalmas ellentábornak, mégis az övék a diadal. Sikerül magukhoz ragadniok a vezérszerepet az elaggott, régi irói gárda kezéből, mely féltékenyen őrizte hatalmát s csak olyan kritikusokat tűrt meg maga körül, kik neki tömjéneztek. Már régen aggódva szemlélték ezek a két csillag feltűnését, mely valamenr.yiüket elhomályosította s legalább még ideig-óráig meg akarták őrizni hatalmukat azáltal, hogy a két lángelme érdemeit kisebbítették, alkotásaikat ócsárolták s az egész újabb irodalmi irányt elitélték. Azonban mindez nem használt, mert a két költő megunva az örökös lekicsinylést, nyílt harcba szólította őket, s egy csapással véget vetett uralmuknak. Hogy e harc lefolyását kellőképpen megérthessük, röviden meg kell világítanunk az előzményeket, melyek a két költőt, kik eleinte idegenül, sőt bizonyos ellenszenvvel állottak egymással szemben, a közös munkásságra egyesítették és Schiller haláláig együtt tartották. Néhány évnek kellett elmúlnia, míg ezt az ellenszenvet sikerült leküzdeni s a barátság kötelékét megerősíteni. Noha Schiller 1787 óta jó ideig Wei- marban tartózkodott, mégis alig ismerték egymást, s nem is óhajtották egymás barátságát. Bár Schiller menyasszonya és későbbi felesége mindent elkövetett, hogy közelebb hozza őket egymáshoz, mert érezte, hogy a két ellentétes egyéniség nagyon szerencsésen ki fogja egészíteni egymást, fáradozása hosszú ideig még sem járt eredménnyel. És ezt nem is csodálhatjuk, hiszen egyéniségük merőben ellenkezett egymással és korra nézve is 10 év volt közöttük a külömbség. Goethe már régen túl volt a szenvedélyes és végletekért rajongó »Sturm und Drang«-korszakon, s nem tudta megérteni azt a lelkesedést, amellyel a közönség Schiller ifjúkori drámáit a »Räuber^-t,
