Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1912
s * Dr. TÁTRAY GERGELY f. 1833—1913. Midőn Róma zámai hősének, az afrikai Scipiónak temetéséhez készült, az öreg Metellus azt mondta négy fiának: »Menjetek el, fiaim, Scipiő temetésére; nagyobb polgár temetésén sohasem lesztek!« E szavakban olvadt össze nem egy magyar Metellusnak, hanem Késmárk városa összes fiának, egy iskola, egy egyház összes tagjának kesergő panasza, midőn dr. Tátray Gergelyt a halál csarnokába kisérte. Legtöbb ember kisírja panaszát a temetőben, legtöbb halottnak emléke a harangszóval oszlik el, de a mi halottunk emléke hatásában, alkotásaiban élni fog örökké, feledve sohasem lehet. S ha e szomorú alkalommal kezünkbe vesszük a tollat s intézetünk annalesében megörökítjük nagy nevét, tesszük ezt emlékezete iránti kegyeletből és hálából azon férfiúval szemben, kinek élete olyan volt, mint a nyári nap: melegített késő lementéig. Mert hogy dr. Tátray Gergely a késmárki ev. egyháznak és líceumnak örökös tb. felügyelője, Késmárk sz. kir. város nyug. és Szepesvármegye tb főorvosa volt, hogy a poprádvölgyi vasút igazgatóságának, a szepesmegyei orvos- és gyógyszerészegylet díszelnöke volt, mind ezek kitüntető címek, elméjének gazdagságát, szellemi életének termékenységét igazolják. De hogy igaz ember volt, hogy lelkének szelídsége, szivének jósága ezen díszes címek viselésére méltóvá is tette, arról többet beszélhetnek azok, kiket visszaadott az életnek, a munkának, a társadalomnak s a hazának, vagy azok, kik benne a megtestesült becsületesség, a nemes tisztesség s a puritán férfias jellem mintaképét megismerhették, tisztelték és csodálták. De legszebben, legmeggyőzőbben,
