Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1909
tekintgettek a feljebb levőkre, pedig az ut mindenkinek egyformára volt kiszabva. Végre a csapat fent volt és végig nézhetett az alatta délre elterülő Vág és Poprád völgyén egészen a látóhatárt elzáró Királyhegyig s a Gyömbérig, az Alacsony Tátra hatalmas hegytömegéig. A többi oldalon a Tátra óriási bércei meredeztek. Nyugaton a Bástyavonulat hosszú szirtfala kimagasló tornyaival, a Pátriával, Sátánnal stb., amelyekről hatalmas kőtengerek nyúltak le a szép menguszfalvi völgybe. Észak-nyugaton a mengusz- falvi csúcsok és az Ökörhát-vonulat karcsú tornyai zárták el a látóhatárt, észak felé pedig ott meredeztek a széditöen emelkedő Tátracsúcs tornyai, amelyek hosszú, hatalmas szirtvonulatokban a Kopkiban ereszkedtek le a Poprádi tóhoz, mely három oldalról szirtképezte katlanba zárva ott kékellett alattuk. E katlan nyugati oldalát elzáró gát a menguszfalvi völgyet betöltő hajdani glecsernek oldalmorénája tanúja már csak annak a diluviális eljegesedésnek, mely Tátránkat is borította. Az Oszterva széles, füves tetőjén a nyár elkésett virágai nyíltak még : néhány törpe kankalin (primula minima), törpe harangvirág (campanula) stb. Azután lefelé indult a csapat és mire letért, ugyancsak jól esett megpihennie a Majláth-menház körül levő zöldelő gyepen. Pihenés után éjjeli szállásra visszamentünk az Új-Csorbató mellett levő Móry-,szállóba, melynek tulajdonosa igazi magyaros vendégszeretettel és előzékenységgel fogadta és látta el fáradt csapatunkat. Az Uj-Csorbató tőzegtől ellepett régi tó, a mely most a tőzeg kiásása után visszakapja lassankint régi mivoltát. A környező dombok a Mlinica- völgy glecser végmorénáiból képződtek és ezek torlaszolták el a csorbái tavat. Másnap reggel ötkor már útban volt a sereg és eleinte csendesen, később dalolva haladt fölfelé. A poprádi tó felett csakhamar megszűnt az erdő. Megérkeztünk a törpefenyő régiójába, a melyből itt-ott magaslott ki csupán egy-egy cirbolyafenyő. Keletnek fordulva kezdtünk felkapaszkodni a Békástó alatt levő három lépcsőn; az út mellett hatalmas gránittömbön emléktábla tűnt szemünkbe • Wächter Jenőnek, emelte a budapesti egyetemi turista osztály, a bátor és merész magyar turistának, a kinek szerencsétlen balvégzet, egy elszakadó kötél okozta halálát a Simontornyon. Ennek meredek, kissé féloldalt hajló alakja csakhamar feltűnt előttünk. Azután elértük a Békástavakat (a középen levő sziklát teknösbéka alakúnak nézte elnevezőjének élénk fantáziája), a melyek kőtenger közepette ijesztő némaságban és pusztaságban pihentek lábaink alatt. Sehol egy bokor, sőt még fü is alig van köröttük, ide (1920 m.) már a törpefenyő sem hatol fel. Most jött a nagy próba, fel a meredek sziklafalra, a Hunfalvy-nvereg felé. Hála a Kárpátegylet tevékenységének, ma már biztos, sőt kényelmes utón mehettek lel még kisebb diákjaink is s az a kis láncdarab inkább csak
