Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1906
Wéber Pál (1843. április 15. — 1906. december 18.) Lassanként fogy azon buzgó és lelkes protestáns férfiak száma, kik a theologiai pályára lépnek azért, hogy a hit világában otthonosabbakká és tökéletesebbekké legyenek s aztán a tanári pályára lépvén a nemzeti művelődés szolgálatába állanak, a melyben a gondjaikra bízott ifjúságnak nemcsak értelmét fejlesztik, de hitüket is erősítik s nevelnek jó magyarokat ésj' hitben erős, vallásos protestánsokat. Ezek közé sorozhatjuk bátran Wéber Pált is. Az ő életének főjellemvonása az volt, amivé s amilyenné az ifjúságot nevelni akarta. Magyar volt érzésében, vallásos volt lelkében, becsületes a tetteiben, egyszerű az életében, egészben véve pedig jó ember volt. Ez jellemezte őt s erre akarta nevelni a gondjaira bizott ifjúságot is. Ezen kitűzött célhoz természetes s egyenes úton igyekezett. Nem vetélkedett senkivel, útjában nem állott senkinek, más elibe nem törekedett jutni, ha útjában valakivel találkozott, barátságos kisérője lett. Többre, mint ami volt, nem vágyott, meg volt elégedve mindennel, amije volt, mástól nem irigyelt semmit. De nem volt egyhangú, üres, színtelen, tartalmatlan s áldástalan s öröm télén az élete s működése. Ennek a nyugodt, egyszerű pályafutásnak megvolt a változatossága, csak feltűnő nem volt, mint azoké, akik kapkodnak s mindent szeretnének s mindenben kicsinyek maradnak. A Wéber Pál élete olyan mint a csendes nyugodt folyású víz, melyet, amint zajtalanúl folydogál, észre se veszünk. Nincsen rajta feltűnő,
