Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1903
27 fogunk ma a protestantismusról mint vallásról, vagyis a protestáns vallási világnézetről, ellentétben a katholikus vallásos világnézettel. Nincsen tárgy, mely a protestáns ifjú s általában a protestáns ember öntudatát jobban ébresztené, önérzetét jobban táplálná, gondolatvilágát jobban tágítaná, történelmi érzékét jobban fejlesztené, mint ezen világnézet és fejlődésének ismerete, mely magában foglalja egész újkori történetünket. Látjuk itt a fejlődés szakadatlan lánczolatának megragadó képét, bizonyos magasabb lelkesedés hatja át lelkünket e kép szemléleténél. Oh bár volnék oly erővel megáldva, hogy azon ideákat, melyek a reformátió fenséges gondolatánál ezen ünnepi napon szárnyra kelnek lelkűnkben, méltólag visszaadhatnám; de az eszmék, melyeket a lélek gyönyörrel ápol, elhalnak az élő szóban. Shakespeari erőre, Tizian színeire és Rembrandt megelevenítő képességére volna most szükségünk, midőn a dicső reformátorok szellemét felidézzük siruknak 300 év óta beomlott padmályából. Elmondhatjuk itt a »Faust« költőjével: »Es ist ein gross Ergetzen, sich in den Geist der Zeiten zu versetzen«. Az ős keresztyénség szellemét és világnézetét támasztotta fel a refor- mátio azon alapgondolata, hogy semmi sem bir az emberre nézve értékkel, a mi nem az ő hitéletének legbensöbb megnyilatkozása és éltető ereje. Legtalálóbban jellemzi a protestántismust mint vallást az ismert nevű franczia theologus A. Vinet,1) ki azt mondja: a protestántismus a szabadság és egyéniség (liberté et individualité) elve, alkalmazva vallási dolgokra«. Mindenütt a külvilágban az embert cselekedete szerint ítélik meg, vagy a szerint mérik, a mint kötelességét teljesiti, de itt a vallás megszentelt terén csak az érzület bir ervénynyel, a melyben a tett gondolata megfo- gamzott, a lelkesedés, mely a tett elkövetésére az ösztönt megadta, a szeretet, mely soha ki nem fárad, a bátorság, mely soha nem lankad. Nem csak léha és üres, hanem pusztulást és romlást okoz mind az, a mi nem a( ember tiszta lelkiismeretéből és hitéből fakadt. Azért mondja az irás: »Mindaz a mi nem a hitből eredt bűn«. De hát mi a hit? Elfogadni azt, a mit más mond, hinni valami megtörtént dologban, valami hittani tételben — ez protestáns értelmében nem lehet az élő hit. Mert a keresztyénség nem tanrendszer vagy vallásos és erkölcsi szabályoknak foglalatja, hanem első sorban maradandó érvényű élet- és világnézlet. A hit belső tapasztalat, az isteni léleknek belső megnyilatkozása az emberben; a hit nem tantétel vagy formula, hanem maga — az élet, élet Istenben és Isten által. És ezen élet »Istenben« nem jelenti a világ kerülését, az istenségnek tétlen, contemplativ szemléletét, mert ezen élet élő erő mely épen a világi életben és működésben nvilvánvul. Az Isten az embert nem azért teremtette, hogy a világot kerülje, hanem hogy a világban Istennek szolgáljon. S épen a kötelesség teljesztése az igazi isteni szolgálat. így tehát a hit egyenesen a világba vezet, felebarátaink vagyis az emberiség szolgálatába. Ez az önzetlen, 1) »Discours sur quelques sujets riligieux« ez. müvében.
