Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1903

28

tiszta humanitás erkölcstana; a szó eredete antik és classikus, de tartalma az evangyéliomból való. A hit tehát szüli a szeretet erényét, mely nem a maga hasznát keresi, hanem az embertársak javát munkálja.

Ezen eszmék adtak az uj egyházi viszonyoknak belső tartalmat és életet, ez volt azon hatalmas ellenállhatlan erővel előre törő szellemi áram, mely az emberi élet minden rétegébe benvomulva, az egyház, állam és társadalom terén teljesen uj viszonyokat teremtett. A reformátió elvitázhatlan érdeme, hogy a munka és az erkölcsi hivatás értéke az emberiség öntudatában ismét teljesen érvényre jutott. A világi hivatás és a világi elem az emberiség köztudatában többé nem profán (szentségtelen), erkölcsileg nem kisebb értékű Isten előtt nem kevésbbé tetsző mint az egyházi hivatás.

Katholikus felfogás szerint a hit feltétlen alárendelése az emberi értelemnek és akaratnak az egyház felsőbb értelme és akarata alá. Tehát az ilyen hit már eleve feltétlenül kizár és elvet minden önálló gondolkozáson alapuló meggyőződést és nem ismeri el az egvéni vélemény jogosultságát, nem ismer egyéni akaratot. Isten törvénye és akarata nincs a kath. keresztyén szivébe és lelkiismeretébe irva, hogy ott az élet minden viszonyai közt érvényesüljön, hanem az egyház, a pápa képviseli vele szemben az Isten akaratát és törvényét. Az egyház szabja meg, hogy az egyes esetekben mi az Isten akarata és törvénye. Mig az ev. keresztyénnek lelkiismerete sugalja miként kelljen Isten kijelentett törvénye alapján cselekednie: addig ezt a kath. keresztyénnek gyóntatója mondja meg, ki lelkiismeretének tanácsosa s mint egy helyettesíti lelkiismeretét. Az egyház feltétlenül uralkodik híveinek lelkiismerette fölött, és az egyház és a pápa iránti engedelmesség egyenlő az Isten iránti engedelmességgel, az egyház hiveitől az önakaratról való teljes lemondást követeli.

És épen az akarat absolut hiányának kínos érzete és a hivök azon általános meggyőződése, hogy a kath. egyház nem képes híveinek vallásos szükségleteit kielégíteni, a hívőknek lelki megnyugvást szerezni, mert a sok közbenjáró és szent elzárja az Isten szeretetéhez vezető utat, a hivő lélek nem fordulhat közvetlenül Istenéhez — ez érzület és meggyőződés volt kiinduló pontja, szülő oka a reformátiónak.

Mert az emberi szív mély és sokszor meg nem értett vágya minden életkorban és a társadalom minden rétegében a lelki megnyugvásban, a lelki békében keres kielégítést. Hisz a Megváltó is avval kezdi tanitását: »boldogok a kik éhezik és szomjuhozzák az igazságot, mert ők kielégittetnek. A hit az embernek legsajátosabb, legegyéniebb tulajdona, utolsó vigasza, életének alaphangulata, a belső és külső tapasztalatokból nyert életiránya.1)

*) »A vallás mezeje oly nagy, mint a történeté, mint az emberiségé . . . mindenütt találhatjuk Isten munkálkodását, a lelkiismeretet, a szivet, az eszmét, az Istenhez vágyakozást. A teremtő és teremtmény közti élő viszony nem esetleges, az által részesülünk egy felsőbb lelki világban* A vallások egy emelkedő utat képeznek, mely Istenhez vezet« mondja Matter, a párisi prot. theo-