Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1898
2 megrendülve és kényekre fakadva igy szólt: »Nem lettem én megkímélve a sorscsapások egyikétől sem. de vallásos hitemre támaszkodva Istenbe vetett bizalommal ezen nehéz sorcsapást is el fogom viselni.« Gyász borúit az osztrák-magyar birodalom minden egyes országára, de ezen birodalom sok nyelvű népei közt egy nép, egy nemzet sem vett őszintébben részt a király fájdalmában, mint az alkotmányos királyához mindenkor hűséggel ragaszkodó magyar nemzet. A kárpát völgyeitől kezdve hegyen, völgyön, síkon, lapályon, az alföldi rónán át harangzúgás hirdette a magyarnak az országot ért nagy csapást, hó'n szeretett és tisztelt Erzsébet királynénk gyászos kimúlását. Sirt a király, sirt a magyar nemzet. A király könyei összefolytak a magyar nemzet könyeinek árjával. Mind ketten érezték, hogy nagy veszteséget szenvedtek. Nézzük mit vesztett a király? és mit vesztett a magyar nemzet ? A király ö Felsége elvesztette hőn szeretett és hűséges élete párját, a ki az 1854. évi április hó 24-én történt házassági frigykötésük óta halála napjáig vele örömben és fájdalomban osztozkodott, a ki az uralkodó család fenséges tagjai közt sűrűn elöfordúlt halálesetek és különösen édes gyermekeinek elhalálozása alkalmával férfieröre valló megnyugvással fogadta és viselte, a kifürkészhetlen isteni gondviselés által reá kimért sorscsapásokat; Mutatja azt a mayerlingi katasztrófa, midőn az udva- ronczok egyikének sem volt bátorsága a király ő Felségével tudatni azt, hogy egyetlen édes fia. Rudolf föherczeg a trónörökös, váratlanúl és nem természetes halállal múlt ki; akkor a szivében és egész valójában megrendített bánatos anya, Erzsébet királyné ő Felsége személyesen közölte azt a fájdalom súlya alatt roskadozó királyi férjével és igyekezett őt vigasztalni, holott önmagának is oly nagy szüksége volt a vigasztalásra. Igazolják azt a király saját szavai, melyeket a trónörökös trágikus kimúlása után a magyar főrendek küldöttségéhez in
