Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1896
28, tek maguknak, ott találjuk a derék Sinászi efendit, kinek oly romlatlan érzéke volt még a tiszta török uyelv s annak géniusza iránt, mint ritka kortársának. »A költő házasodása« czimii egy felvonásos vigjátéka nem csak azt igazolja, hogy a népies török nyelv iránt teljesen ép érzéke volt, hanem még azt is elárulja, hogy Sinászi a nép emberének érzelem világában és eszejárásában teljesen otthonos volt A régi iránynyal véglegesen szakitani nem tudott: gazeljei és kaszidéi mind a régi irány ferdességeit mutatják s költői becsük is vajmi kevés. Az út már elő volt készítve, csak egy lángeleme hiányzott még, ki as új irók élére állva, saját géniuszának varázsával diadalra vigye az új irány ügyét. E lángész sem váratott soká magára s feltűnt Kemál bej személyében. .Széleskörű műveltség, a lángész hatalma, a túláradó szenvedély, a mély és igaz hazaszerett, az őszinte honfibú, mely szivét eltöltötte, a nemzeti büszkeség, mely nála oly sokszor megnyilatkozik, az új nem- zeties irodalmi irány képviselőinek leghivatottabb vezérévé avatták. Kemál érezte és tudta, mire Aan szüksége nemzetének, Nem másra, mint az ő lelkére. Azt akarta tehát beleoltani. Megtanította népét a haza szent nevére, a haza szeretetre a honért való áldozat- készségre s midőn Midiikben a Dzselál-ed-Din előszavát irta, bátran elmondhatta : Az uj irány érdeme hogy most már a nők is olvassák az irodalom termékeit s az uj irány érdeme, hogy a honfiakban a haza- szeretet szent tüze lángra gyúlt s mindenki kész utolsó garasát, utolsó csepp vérét a hazáért feláldozni. Mindenben pedig határozottan Kemál szerzett magának legtöbb érdemet. Műveinek megírásával nem csak költői alkotásokra való hajlamát akarta kielégíteni, hanem nemzetét is akarta szolgálni. Kemál a dráma terén aratta legszebb babérait. Csak az a kár, hogy az ilyen kifejezés Kemál bejre nem találó, mert az ő jutalma a számkivetés volt. A dráma terére ép úgy hajtotta saját hajlama és szenvedélye, mint az a meggyőződése, hogy a drámairodalom művelésével szolgálhatja legjobban a nyelvújítás ügyét. Mint drámairó a romantikus irány követője s Hugo Viktorral nem egy tekintetben rokon. O is inkább eseményeket dramatizál, mint cselekvényeket hoz szemeink elé. Kivételt képez Giilnihál czimű darabja, melyben Giilnihál alakja határozott cselekvő, szilárd jellem; sorsa a legtisztább tragicum teljes hatásával érinti szivünket, bár e darabjában az érdeklődés egy kissé megoszlik az itju szerelmesek s Giilnihál között. A jellemfestés Kemálnak nem épen erős oldala, s a férfiak, kiket darabjaiban főszemélyekként szerepeltet, rendesen csak egy szenvedély-
