Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1896
17 Mintha csak tüzes késsel vésték volna be szavait szivembe. Alláhra kérlek, vigy el engem innen más vidékre ! így én nem akarok élni. Akár vagy mellettem, akár nem, mindig csak arra kérem Alláht, hogy dőm elteljék, életem elmúljon. Muhtár bej. — Ugyan miért ? Iszmet. — Ha nem vagy velem, azért, mert a válást nem tudom elviselni; ha meg oldalomnál vagy, mindig attól rettegek, hogy valaki jön és elszakit tőlem. Már most igy vagyunk; s ha egészen egymásé leszünk, még bajosabb lesz, a veszély súlyosbodik. Itt úgy érzem magam, mintha vérszopó fenevadak közt élnék. Én annyi aggodalmat, gyötrelmet három napig sem vagyok már képes elviselni. Megőrülök, elpusz tulok ! Oh, a mig beszélek, mintha vérem szétfolyna, mintha lángra gyulna s égetné ereimet. Nézd csak, mily forró a kezem! Oh szánj meg, kérlek, szánj meg engemet! Muhtár bej. — Iszmetem, te ezelőtt nem voltál ily bús soha. Éltünk holdvilágos tavaszi idő volt. Mint ama áradozó fény oly sugárzó, mint a csergedező patak vize, oly tiszta két szív egyesült, s midőn a bú, a rettegés irigykedve menekül tőlünk, mi magunkat mégis a bánat ölébe vetjük. Hát ér-e annyit ez a világ, hogy fenyegető veszélyeitől érdemes volna félni; van-e a halál oly félelmes, hogy rá gondolni ............ A lig ejté ki Muhtár bej e szavakat, már zaj támad odakinn. A pasa emberei fegyveres erővel törnek a szobába s megadásra szólítják fel az ifjút, ki dühében rájuk akar rohanni; de Iszmed, látva, hogy az ellenszegülés csak vesztét siettetné, közbe veti magát s visszatartja kedvesét. Muhtár erre ketté töri kardját s úgy kisérik el a poroszlók. Iszmet elájul. A pasa egyik embere levelet hagy az asztalon, melyben a zsarnok szerelmet vall Iszmetnek. A levél igy szól: »Két szemem világa, szivem szerelme! Te vagy az oka erőszakos cselekedetemnek. Mely szerelmes ne kivánna vetélytársától szabadulni? Ha Muhtár bejt sajnálod, jöjj el holnap s fogadd el a feltételeket, melyeket majd elibéd szabok«. A pasa anyját bizza meg, hogy beszéljen Iszmettel s bírja rá, hogy nejévé legyen. Az meg is próbál mindent, de Iszmet hajthatatlan s inkább meghal, semhogy Muhtárhoz hűtlen legyen. A pasa is közbe lép; ez ellen is a legnagyobb elkeseredéssel és elszántsággal kell ki a szerencsétlen leány, bármennyire csititja, békiti Gülnihál, ki attól tart, hogy Kaplan haragjában még Iszmetet is megöli. Gülnihál kéri a pasát, ne vegye komolyan Iszmet szidalmait s visszautasítását, hisz még gyermek, értse eszéhez. Kaplan kissé megbékiil s kijelenti, hogy egyelőre nem kíván mást, mint eljegyzést. Gülnihál megérteti Iszmettel, hogy úgy a maga, mint Muhtár érdekében szükséges most a pasának engendi, megtorlásra eljön majd az idő; aztán Káplánnak tudtára adja, hogy Iszmet
