Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1891
12 vagyonát. A „legnagyobb magyar“ példája szerint helyesen tudta felfogni, hogy csak a tudományos mivelődés által lehet képes hazánk és nemzetünk uj lendületet venni és más európai előhaladot- tabb népek színvonalára emelkedni; tudta pedig azt is, hogy e tekintetben mennyi szolgálatot tett a hazának protestáns egyházunk saját erejéből, hogy leginkább a protestáns iskolák ápolják a lelkiismereti szabadságot, a tudományos kutatást és a hazasze- retetet; hogy azonban ezen üdvös hatásukat csakis a protestáns egyház autonómiájának védpajzsa alatt gyakorolhatják. Saját tapasztalásából merité ezen belátást mint lyceumunk egykori növendéke, a midőn ennek közvetlen behatása alatt állván felismerd szellemi tevékenységének eszményi irányát, küzdelmes és dicső múltját, és ama nagy feladatát, hogy itt az ország véghatárán a protestantismusnak és a magyar nemzetiségnek hatalmas védbás- tyája legyen. Azért is ezen tanintézetet, mint a protestáns vallás és a tiszta hazaszeretet hű ápolóját dicső ősrokonai példája szerint nagylelkű adományaival támogatni életének legszebb és legdicsőbb faladatának tekinté. Ezen nemes elhatározását már a negyvenes években a nemzeti ügyért lángoló ifjú azon adományok és alapítványok által tanusitá, melyeket intézetünk oltárára tett; nevezetesen hogy magyar könyveinek bő gyűjteményével a magyarl önképző-kör könyvtárát gazdagitá és ennek szaporítására, valamint a legsikerültebb magyar dolgozatokért kitűzendő pályadijakra külön-külön alapítványt tett. Hasonlóan a második jogi tanszéket tetemes összeggel támogatá.*) De későbben is valahányszor a lyceum ő hozzá mint lelkes és áldozatkész pártfogójához segítségért folyamodott, annak czéljaihoz mindig készségesen hozzájárult. Mikor hazánk ege beborult és magasztos fellendülése erőszakosan megbénittatott, ő is visszavonult a nyilvános élet teréről és magába fojtván szeretett hazája szomorú sorsa felett mélyen érzett fájdalmát, enyhülést és vigasztalást keresett és talált az eszmék honában, a magyar és külföldi tudósok, költők és művészek társaságában, kiknek örök becsű szellemi kincseit nagy pénzbeli áldozatok árán kifogyhatatlan előszeretettel összegyűjtötte élete végleheletéig. Ezen gazdag szellemi kincseket szintén intézetünknek szánta, melynek emlékét minden időben hiven őrzé szivében, azon reményben, hogy azokat a haza és egyház szellemi feltámadására legjobban fogja kiaknázni és felhasználni. Ezen várva várt és reménylett feltámadásra a hosszú tetszhalálból itt Késmárkon történt az első jeladás 1859-ben, mikor a protestáns *) L. fentebb a III. szakaszt.
