Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1886
5 kereste tanártársaival a befolyással biró férfiakat, és önmegtagadólag és magát megalázva kért és esedezett, hogy azok hathatós közreműködése által visszaszerezze lyceumunknak azon jogait, melyek attól jogtalanul vonattak el, és nem is nyugodott meg előbb mig nem lyceumunk ugyanazon évi november hó 3-án újra megnyittatott. Minthogy azonban ezen megnyitás alkalmával csupán a gymnasiumi nyolcz osztály nyittatott meg, ezen idő óta a felső gymnasiumi osztályokban a vallástant, a bölcsészeti előtant, a magyar történelmet, a görög nyelvet, a német iradalomtörténetet és a földraj zt tanította, mig végre az 1853. évben a gymnasium uj szervezése, következtében ugyanazon osztályokban a vallástan bölcsészeti előtan és a német irodalom történetének tanítását vállalta el és ezen tantárgyakat az 1873—74. tanév végéig adta elő. Mint tanár, és 34 évi tanárkodása alatt három Ízben mint igazgató féltékenyen őrködött a fölött, hogy ős régi tanintézetünk jó hírneve megszilárduljon és a tanintézet maga felvirágozzék, és áthatva magasztos társadalmi állásának jelentőségétől buzdította tanítványait isten imádására, a hazairánti szeretetre, áldozatkészségre, a felsőbbség és törvény iránti tiszteletre és engedelmességre, a protestáns tanulókat pedig protestáns egyházunk iránti lelkesedésre; mint bölcs, ki az eszméket életczéloknak ismeri el és mellettük hősiesen küzd minden veszély, rágalom és üldözés daczára, tanítványaiban mindenkor éleszté az akarat szilárdságáts megvété jellemüknek alapját. Azon óhaja, melynek az 1862. évi május hó 9-ik napján keltezett önélet rajzában e szavakkal ad kifejezést: „Sokat hányatva, midőn sok erőmegfeszitéssel, nyomasztó munkásággal, gyakran félre ismertetvén, de a sok viszontagságok daczára is isten segédeimével és kegyelméből a késmárki evang. lyceum régi jó hírnevének megszilárdításához huszonkét és félévi lelkiismeretes tanári működésem által közreműködtem, most erőmben érezhetőleg megviseltetvén, mind inkább óhajtom, hogy számomra is mielőbb nyugalmasabb időszak következzék be“ — azon óhaja az 1873 - -74 tanév bevégeztével teljesedett be, midőn a lyceumi pártfogóság a lyceum v> körül szerzett bokros érdemeit elismerve és méltányolva őt nyugalomba helyezte és nyugdíjazta. De nyugalomba lépve szabad idejét korántsem tétlenségben töltötte el, sőt ellenkezőleg folytonosan és szüntelenül szellemileg tevékeny volt és valóban ő nála igaznak bizonyult be az idősebb Scipio Africanus azon nyilatkozata: „Soha sem vagyok kevésbé egyedül, mint midőn egyedül
