Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1878
7 halálra gyötrött foglyok földi maradványai lehelnek ; hogy a városházán, az iskola múzeumában őrizett lándzsák, hosszú kardok, vértek a legyőzött Tökölj fegyvertárából kerültek oda. És a vár nyugoti oldalán álló torony falára vázolt bajnok alakjában, a ki hosszú karddal jobbjában az ablakról a mélységbe ugrik, a polgároktól ostromlott és szökésre indított zsarnok Tökölyt látja a hagyomány. Ezen alak már most majd egészen elmosódott, de néhány év előtt még tisztán kivehető volt De vele is úgy vagyunk mint apjával; úgy hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, a meddig ólt csak hiányait emelték ki és költöttek rá valamint édes atyjára furcsábbnál furcsább meséket, nem tekintvén jellemének fényoldalait, s mint rendesen szokott történni, róluk csak halála után kezdettek megemlékezni. A népnek azon mondása, hogy „az öreg Tököly“ annyi várnak, annyi kincsnek tulajdonosa, a kiről azt regélik, hogy roppant fényt űzött, hogy a többi közt az építkezésekhez szükséges meszel borral oltatta, hogy annyi katonája, annyi paripája, oly fényes termei voltak, mint valamely királynak, még sem élvezhette szakadatlanul és örökké az élet gyönyöreit, mind az, miután nem áll ellentétben a történeti tudattal, inkább rá, mint édes atyjára alkalmazható. Hiszszük, hogy e késmárki Krösus, e tudományosan miveit ember, e daliás szellemű főur kimúlása, miután az ő élete első felesége és több gyermekeinek kora halála miatt oly gyászos, oly szomorú volt, kiengesztelhette kortársait. Az utókor, mely a Tököly név iránt pietást és tiszteletet táplál, fátyolt vet mind arra. a mi e név elhomálvositására alkalmas azért, hogy a nemzeti nagyság, a szabad eszmékért harczolt két fiatalabb Tökölynek szomorú katastrófája, vértanusága annál jobban tűnjék fel. Az utolsó Tökölyek. A monda a történettel megegyezőleg más színhelyre vezet bennünket. Az utolsó Tökölyek nem önző czélokért, hanem magasabb eszmékért, elvekért küzdenek, szenvednek és esnek áldozatul. A nép megkedveli e tragikai alakokat, elfelejti sérelmét, részvéttel viseltetik szenvedéseik iránt és örül, hogy családi boldogságuk felforgatói és üldözőik ellen szövetségessé válhatik. Azon bizalmasabb viszonyra nézve, mely ifjabb Tököly István és Késmárk városa közt létezett, a hagyomány következő adatot nyújt: Tököly háborúra készülvén, Erdélybe utaztatta feleségét és leányát rokonaihoz. Miután Késmárkról elindultak volna, néhány nap múlva egy szolga azt hozta hírül, hogy a hölgyeket rablók
