Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)

2016-10-06 / 30. szám

I I parkban KÖZTÉR Az építkezéskor néhány környékbeli kutya- tulajdonos aggodalmát fejezte ki a kutyafut­tató mérete miatt, ezért megkérdeztük Rádi Attila alpolgármestert a jövőbeni tervekről..- Ez a kutyafuttató közel 500 m2, az Újpest- szerte megtalálható 13 kutyafuttató közül a nagyobbak közé tartozik. A nyár folyamán a teljes Semsey parkot átépítettük, és igyekeztünk minden olyan funkciót a parkba telepíteni, amely az itt élőket szolgálja. Kollégáimmal azon dol­gozunk, hogy a kutyák mind jobb körülmények között mozoghassanak a városban. Ezért cserébe a legfontosabb kérésünk, hogy a gazdik szed­jék fel a kutyapiszkot a kutyájuk után. Fontos tudniuk még, hogy egy városi park kialakításánál nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a környező házakban nem csak kutyások élnek, ezért tervezéskor mindig igyekszünk megtalálni a megfelelő arányokat. A kutyásokat támogatan­dó, a Deák Ferenc utcai házak mögött, a Görgey út mentén hamarosan kijelöljük és átadjuk a második újpesti szabad kutyaparkot, ahol a már két éve létező és működő káposztásmegyeri Szilas Kutyaparkhoz ha­sonlóan a kutyák gazdáik felügyelete mellett szabadon szaladgálhatnak. A szabályokat persze itt is be kell tartani. így én is arra kérek minden kutyatulajdonost, hogy szedje fel kutyája után a kutyapiszkot - mondta Rádi Attila. Ú. N. Új kutyafuttató­átadás az új NEM NAGY DOLOG! Az állatok világnapjához közeledve, október 3-án dr. Molnár Szabolcs alpolgármester, önkormányzati kép­viselő és Szabó Zsolt városüzemeltetési főosztályve­zető átadta az elmúlt hónapok során teljesen meg­újult Semsey park új kutyafuttatóját.-A kutyafuttatók létesítésével kevesebb a hátrahagyott kutyapiszok. Az ál­latoknak természetes mozgásigényük, szükségleteik vannak, a most átadott kutyafuttató a négylábúak igényeit szolgálja - mondta dr. Molnár Szabolcs. Nem nagy dolog! - itt se felejtsük el, hogy a kutyafuttatókban is fel kell szedni kedvencünk után a piszkot - hívta fel a figyelmet dr. Molnár Szabolcs, a körzet önkormányzati képviselője. Hozzátette, könnyebb úgy ügyelni a tisztaságra, ha a kutyatulajdonosok figyelmeztetik egymást. Az átadón részt vett Dalia Szandra, az Észak-Pesti Kutyás Szolgálat vezetője is, aki szakmai szemmel értékelt.- Fontos a megfelelő méretű kutyafuttató, nincs mindenkinek lehe­tősége arra, hogy erdős területen sétáltassa kedvencét. Ez a kutyafut­tató ideális a környéken lakó kutyák számára. A talaja ízületkímélő, a felszereltsége is megfelelő. Jó, hogy Újpesten ennyi és ekkora helyet áldoznak a négylábúaknak. A szabályokat a kerítésen belül is be kell tartani, fertőző beteg állatot né*vigyünk a futtatóra, sem olyat, amelyik éppen tüzel. Fontos tudnunk azt is, hogy mennyire konfliktuskezdemé­nyező az állat, ha nem fér meg más kutyákkal, lehetőleg olyan időpontot válasszunk a sétáltatásra, amikor elkerülhetők az összetűzések. Máris felavatták Pintér Kristóf két kutyával érkezett. Szerin­te az állatoknak is jó a homokos talaj, és a labda sem pattog ki a kerítésen kívülre. Állattartóként úgy látja, a lakótelepeken élő kutyák szintén igénylik a mozgást, ezért is szükséges a futtató. ONLINE ELÉRHETŐSÉGEINK: WWW.UJPEST.HIJ- | TOVÁBBI FOTÓK: FAC'EBOO K . HU/UJ P EST. KÁPOSZTÁS M EG YER | 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom