Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)

2016-10-06 / 30. szám

NEM NAGY DOLOG! Járművön, kutyával Közös tájékoztatón ismertette és mutatta be a kutyás tömegközlekedés alapszabályait az állatok világnapján a Rex Kutyaotthon Alapítvány és a BKK. NEM NAGY DOLOG! -ITT SEM Kutyánk után nem csak az utcán vagy a futtatón, a járművön is ugyanúgy fel kell takarítani. Új­pesten a körültekintő állattartásra, kampány épül, a tisztaságra a tájékoztatón is felhívták a figyelmet. A kutya egyébként a járművek ülésén nem utazhat, csak a peronon. A kutyák számára a mozgólépcső jelenti az elsődleges balesetforrást. A közlekedést bét mutató tájékoztató is egy olyan helyszínre, a Szent Gellért téri metróállomásra esett, ahol a balesetmentes kutyás utazás jól bemutatható. Dr. Szűcs Annamária, a BKK kommunikációs igazgatója néhány fontos utazási alapszabályt emelt ki. Az a kutya, amelyik (hord)táskában nem fér el, csak pórázon, szájkosárral szállít­ható. Kiemelte, a négylábúak alapvetően nem tudják a mozgólépcsőt használni, ezért fel kell őket emelni, vagy kérni kell a mozgólépcső megállítását a személyzettől. Dr. Koleszár István, a Rex Kutyaotthon Ala­pítvány igazgatója, állatorvos elmondta, látnak el olyan állatokat is, amelyek a mozgólépcsőn sérülnek meg. Rámutatott, fel és leszálláskor, a fémfésűbe akadhat be az állatok lába, ezért kell őket kézben vinni vagy a lépcsőt leállíttat­ni. Szintén felhívta a figyelmet a szájkosár fon­tosságára, majd ezt követően a Rex Alapítvány munkatársai kis--és közepes testű kutyákkal mutatták be a helyes és balesetmentes köz­lekedést. Amelyik négylábú befér egy hordozóketrec­be, abban is szállítható, hasonlóan például a> KUTYAJEGY, KUTYABERLET A négylábú számára az adott távolságra érvényes teljes árú menetjegyet kell ér­vényesíteni. 24 vagy 72 órás jegyet is le­het váltani, de a négylábú számára 5/30 napos bérlet is használható. (Ez olyan jegytípus, ahol az utas öt olyan napot jelöl meg a harmincnapos érvényességi időn belül, amikor utazni szándékozik.) Kutya­bérlet szintén váltható. Ebben az esetben az igazolványkép helyén az „eb” feliratnak kell szerepelnie. Díjmentesen utazhatnak a zárt kutyaszállító dobozban, kézipoggyász­ként szállított ebek és a rendőrségi szolgá­lati, valamint a különböző segítő (például vakvezető vagy rohamjelző) kutyák. macskához vagy a nyúlhoz. A képeken szintén látható, hogy a nagyobb kutya már ölben uta­zik a mozgólépcsőn, a póráz és a szájkosár pe­dig elengedhetetlen kellék - metrón, buszon villamoson egyaránt! Kép és szöveg: MOA Állatok világnapja a Rex Allatszigeten Rekordszámú látogató ünnepelte október 1-jén a káposztásmegyeri Állatszigeten az állatok világnapját. Az idén 24 esztendős Rex Kutya­otthon Alapítvány rendkívül gazdag programmal várta az állatbaráto­kat, a családokat. Megmutatták tudásukat a Rex Tanoda kutyaiskola növendékei, Tóth Gábor humoros „Állati jó” bemutatójából a legkisebbek a környezetükben élő kisállatokkal ismerkedhettek. Volt szépség- verseny kis- és nagytestű kutyáknak, majd a BRFK munkatársai adtak ízelítőt abból, milyen is, amikor akcióba lendül egy kiképzett rendőrkutya. A NEO Magyar Segítőkutya Egyesület bemu­tatójából kiderült, milyen hű és okos társai is az ebek a sérült embereknek. A könnyűzene kedvelőit Kocsis Tibor, majd a DRuMSTeRS Dobos Együttes szórakoztatta. Az Állatsziget a nap folyamán előadásokkal, foglalkozásokkal, kézműveskedéssel, lovaglás-, sál, ládavasúttal, arcfestéssel, interaktív játé­kokkal várta a látogatókat. Az állatok világnap­ján nyitották meg a vendégek előtt az Erdélyből idetelepített faházat a benne létrehozott nép­rajzi múzeummal együtt.- Nehéz 24 év van mögöttünk - mondta Koleszár István, a Rex Kutyaotthon Alapítvány igazgatója. - Amikor Király Péter barátom bejegyeztette az alapítványt, megrökönyödve néztek rá az emberek: „Az állatokért, a kóbor kutyákért, macskákért hozol létre alapítványt?” Remélem, nagy részünk volt benne, hogy ma már másképp néznek az emberek az állatok­ra, tudják, hogy miért fontos az állatvédelem, mi a felelős állattartás. Munkánkat sokan tá­mogatják. Rengeteg segítséget kapunk Újpest Önkormányzatától is. Legutóbb a játszótér fel­újításához, illetve a parasztház felépítéséhez. 6 éve működik sikeresen, telt házzal a nyári tá­borunk, ahol egyre több gyermekkel ismertet­hetjük meg elveinket, célkitűzéseinket. Lehet, hogy ez ábránd, de talán egyszer majd ennek lesz köszönhető, ha nem lesznek az utcán kó­bor állatok. P. J. 6 | ÚJPESTI NAPLÓ X. ÉVFOLYAM, 30. SZÁM, 2016. október 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom