Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)
2016-08-17 / 23. szám
Alaposság profi technikával A napokban kezdődött és csaknem három hétig tart az iskolák teljes körű éves takarítása. A nehezen hozzáférhető helyeket alpintechnikával közelítik meg, és szó szerint mindent, még a tornatermi kosárpalánkokat is megtisztítják. z éves nagytakarítás a . korábban önkormányzati, most állami fenntartású újpesti iskolákat érinti. .A munkálatok az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnáziumban kezdődött- augusztus 8-án, utána az egyébként szintén felújított Újpesti Szigeti József utcai Általános Iskola került sorra. Tizenhét intézmény, hetvenötezer négyzet- méternyi felület tisztul meg, ebből harminckilencezer négyzetméternyi ablakfelület. A nehezen megközelíthető helyeket alpintechnikával takarítják, és nincs olyan felület, ahova ne érnének el. Az alpintechnika mellett, a nehezen megközelíthető helyeket létráról vagy állványzatról tisztítják meg. Ottjártunkkor az Újpesti Szigeti József utcai Általános Iskola takarítását kezdték kívülről. A külső-belső munkálatok során sorra kerülnek a tantermek, a folyosók, a vizes blokkok, a tanári helyiségek és a tornaterem is, ahol a térelválasztókat és a kosárpa- lánkot is letisztítják. Emellett a függönyöket is leszedik, kimossák, majd visszahelyezik. A munkálatok augusztus 8-án kezdődtek és három hétig tartanak. Kép és szöveg: MOA Megkönnyítik az iskolakezdést Idén ezer, 6-18 éves korú gyereknek jár beiskolázási támogatás az önkormányzattól. Ezt azok kapják automatikusan, akik jogosultak rendkívüli települési támogatásra vagy gyermekvédelmi kedvezményre. Újpest önkormányzata azonban azt tervezi, hogy meghatározott feltételek mellett egyéni kérelem alapján is megkönnyítik az iskolakezdést. Nagy István szociális ügyekért felelős alpolgármester azt mondta, a tavalyi ezerháromszázhoz képest ezerre csökkent a beiskolázási támogatásra jogosultak száma.- A jövedelmek kedvező változása jó hír, azonban a beiskolázási költségek továbbra sem egyformán elviselhetőek minden családnak. Idén nagyjából háromszázzal kevesebben kapják meg automatikusan az iskolakönnyítő támogatást. Éppen ezért azt tervezzük, hogy az augusztus 25-i testületi ülésen a vonatkozó rendeletet módosítjuk, és a támogatásforma meghatározott feltételek mellett, egyéni kérelem alapján is igényelhető lesz - tette hozzá Nagy István. MOA AUTOMATIKUSAN JÁR Az iskolakezdést megkönnyítő pénzösszeget jelenleg a rendkívüli települési támogatásra és a gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak részére utalja át az önkormányzat, szeptemberben. Ez automatikusan jár, nem kell külön kérvényezni. Maga a támogatási forma annak köszönhető, hogy noha tavaly egyes támogatási feladatkörök állami hatáskörbe kerültek, Újpest Önkormányzata - fegyelmezett gazdálkodása miatt - nem csökkentette a segélyezésre fordítható keretet. A város mindemellett fontosnak tartja azt is, hogy a folyamatos fejlesztések mellett minden korosztállyal törődjön, és segítse a nehéz helyzetben lévőket. ONLINE ELÉRHETŐSÉGEINK WWW . ÚJPEST . HU | - T.ÖVAB BI FOTÓ K: FAC EBOO K . H U/UJ PEST . KAPOSZTASM EG YER | 3