Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)

2016-08-17 / 23. szám

Az anyatej világnapja 2016-ban „Anyaföld az öled, melybe kicsiny magként hull­tam, tested templomában emberré alakultam. Mindent adó szereteted mai napig éltet; drága Édesanyám, köszönöm, hogy élek!” (Simon András) 1992-től tartják világszerte az anyatejes táplálás világnapját. Vannak olyan csecsemők, akik nem jutnak anyatejhez. A csecsemők egészsé­ges táplálása érdekében indította el az Egészségügyi Világszervezet és az UNICEF átfogó programját. Az anyatejes táplálás egyre nagyobb teret hódít a 90-es évek óta, köszönhetően a népszerűsítő programoknak, a bababarát szülészeteknek és egészségügyi intézményeknek, és a civil kezdeményezéseknek. Újpesten a Védőnői Szolgálat 14. éve rendezvényen köszönti a gyer­mekeiket legalább fél éven át anyatejjel tápláló édesanyákat és azokat is, akik anyatejadóként saját kisbabájuk mellett koraszülött vagy beteg gyermekeknek juttattak az értékes táplálékból. Az anyatej világnapja programot 2016. augusztus 26. (péntek) 10 órai kezdettel tartják az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. Az anyatej világnapja című rendezvény idén a'Karinthy iskolában lesz szervezésében, ezúttal az Erdősor úti tanácsadóban dolgozó védőnők közreműködésével, a Karinthy Frigyes Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában,, a 1048 Budapest, Hajló utca 2-8.'szám alatt. A változatos program részeként az ünnepeltek meghallgathatják a Napvirág Zenekar előadását, majd hagyományos módon köszöntik az édesanyákat, jutalmazzák a keresztrejtvény megfejtőit, és fellép a Lélekforma Stúdió Gyermek Tánccsoportja. A tombolasorsolás után a Védőnői Tánckar teszi még hangulatosabbá a napot. A 101 éves Védőnői Szolgálat újpesti védőnői és az Újpesti Egész­ségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft, szeretettel várják az édesanyákat, és mindenkit, akit érdekel a program. A rendezvény nyitott, bárki részt ve­het rajta. VG Ingyenes szűrővizsgálatok a Városnapokon Idén is lesznek egészségügyi programok a Városnapok keretén be­lül. Szemszűrésre augusztus 27-én 10 órától 16 óráig mehetnek a látogatók, 28-án pedig szintén 10 órától 15 óráig vehetik igénybe a szolgáltatást. A véradás 27-én 10 órától 17 óráig lesz, a bőrgyógy­ászati szűrés pedig 27-én 10 órától 16 óráig az Ifjúsági Házban. 4 | ÚJPESTI NAPLÓ X ÉVFOLYAM, 23. SZÁM, 2016. augusztus 17.

Next

/
Oldalképek
Tartalom