Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)
2016-08-17 / 23. szám
KÖZTÉR Öröm, boldogság Szász Emese, Hosszú Katinka, Szilágyi Áron, Kozák Danuta, Szabó Gabriella gratulálunk! Nagyok vagytok! A legnagyobbak! Gratulálunk a többieknek is, név szerint, nem sorolom, tudjuk, kik vannak Rióban, milyen eredményekkel zártak. Fantasztikus érzés egy kis lakásban ülni, nézni egy versenyt, együtt drukkolni más ugyanilyen, vagy éppen teljesen másmilyen lakásban ülő emberrel. Büszkék vagyunk. Pár héttel ezelőtt is így éreztünk, az idei foci Eb megmozgatta az egész országot. Nem volt ember, aki valahogyan ne reagált volna a hírekre. Jó érzés volt, együtt örültünk akkor is, királymackóban mentek dolgozni az emberek, összemosolyogtak a szünetben a kisboltban, hangos volt az egész város. Jó hangos. Nem dühös, indulatos, hanem büszke, felvillanyozott, adrenalinnal és lelkesedéssel teli. Olyan: jó hangos. Amikor a portugál-magyar meccs kezdődött, öt perc volt még, nagyon néztem az órát a sorban, rohantam haza. Az előttem álló családos anyuka hátranézett és mondta, menjek nyugodtan, megérti, ő a gyerek miatt úgysem tudja nézni az egészet, még ki kell vinni a játszótérre. Megköszöntem, elfogadtam. Nem azt mondta, előreengedlek, engem úgysem érdekel, nők nem néznek focit. Ez tetszett. Szerintem nők néznek focit, szeretik a focit. Újpesten pláne. A Bajnok Terasz képeit nézegetem. Könnyes lányok és fiúk, óriásmosolyok, feszült figyelem, várakozás, eltorzult arcok, ugrálás, együttmozgás, koccintás, ordibálás, örömujjongás. Érzelmek látszódnak minden egyes képen. Ott vannak a Facebookon a mappában. Jó nézegetni a különféle örömöket. Átélni is jó. Egész Újpest ünnepelt, most is ünnepelni fogunk. Készülünk, várjuk, izgulunk. 109 éves lesz Újpest, augusztus 25-én kezdődik az ünnepség. Négy napig megint mindenki együtt lesz. Együtt játszunk, szórakozunk, nevetünk, eszünk, dolgozunk, bulizunk, drukkolunk, élünk. Jön a Városnapok! Találkozzunk többször! VG 2 | ÚJPESTI NAPLÓ -X. ÉVFOLYAM, 23. SZÁM ÚJRA OLIMPIAI BAJNOK KOZÁK DANUTA! Szerda délután sikerült megszerezni a 6. magyar aranyérmet is az olimpián. Az UTE versenyzője, Kozák Danuta és Szabó Gabriella a női kajak kettes 500 méteres számában, óriási küzdelemben, a címvédő németeket pár centivel megelőzve végeztek az élen. Gratulálunk! Gyerekrajzok színesítik az életet Ugró Gyula, mondja szerényen egy kislány a tömegből a kérdésre, hogy ki volt Újpest első polgármestere. Gyönyörű, többszínű toll a jutalma. Arra, hogy hány aranyat szereztek eddig a magyarok a riói olimpián, egybehangzóan kiabálják együtt, hogy ötöt. Érdemes jól ismerni Újpestet, hiszen a várost érintő kérdések megválaszolásáért értékes ajándékokat kaptak a gyerekek az önkormányzat által üzemeltetett napközis táborában, július 16-án. Hladony Sándor képviselő az önkormányzat nevében hozott meglepetést a diákoknak. Valószínűleg rengeteg csodálatos gyerekrajz készül majd a „megnyert” rajzlapokon, az ajándék színes ceruzákkal, több színű toliakkal, filcekkel. Ez is egy színes nap a táborban. Nincs szebb a gyerekrajzoknál, nincs jobb érzés a mosolyoknál. V.G. Tisztelt Újpesti Lakosok, Választópolgárok! Magyarország Köztársasági Elnöke országos népszavazást tűzött ki 2016. október 2. napjára. Előbbiekre tekintettel - mint Budapest Főváros IV. kerület, 11. számú Országgyűlési Egyéni Választási Iroda Vezetője - ez úton értesítem Önöket, hogy 2016. július 11. napjától Újpesten Helyi Választási Iroda működik. Választási Iroda címe: 1041 Budapest, István út 14. földszint 27. számú iroda Választási Iroda telefonszámai: 061/231-3109; 061/231-3101/410 mellék Választási Iroda ügyfélfogadási rendje: hétfőn: 8:00 -18:00, kedden: 8:00 -16:00, szerdán: 8:00 -17:00, csütörtökön: 8:00 - 16:00, pénteken: 8:00 - 16:00 BÚCSÚZUNK! Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték dr. Lengyel Zsuzsanna (1953-2016) főorvosnőt, hogy türelemmel és kitartással viselt hosszú betegség után eltávozott közülünk. Életét a gyermekek gyógyításának szentelte. Több, mint húsz évig vezette az újpesti gyermekszakrendelőt és gyógyította a hozzá érkező betegeket az ország minden részéről. Hiánya pótolhatatlan űrt hagyott. Temetéséről a család később intézkedik. 2016. augusztus 17;