Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-02-20 / 7. szám
Múltidéző facebook Sorozatunkban egykori újpesti városképeket, utcarészleteket szembesítünk a mával. A bíróság épülete A z újpesti Királyi Járásbíróságot (Tavasz u. 21.) az igazságügy-miniszter rendeletére 1899-ben állították fel, s 1900-ban az újonnan felavatott városháza épületében kapott helyet. Már javában folytak ugyanis a városháza építési munkálatai, amikor a vármegye alispánja tudatta, hogy Újpesten felállítják a járásbíróságot, mivel a lakosságnak korábban Pestre vagy Vácra kellett utaznia peres ügyeik intézésekor. Hamarosan megszületett a döntés, hogy a Királyi Járásbíróságot a községházán helyezik el, s ezért létesült például börtön is az épületben. A járásbíróság önálló épületbe csak 1908-ban költözött, amikor a Tavasz és Erzsébet utca sarkán elkészült a Jablonszky Ferenc által tervezett épületegyüttes. Az emeletes épületben helyezték el a tárgyalótermeket és a többi irodahelyiséget, az Erzsébet utcára néző földszintes házban pedig a fogdát és a fogházőr lakását. Archív felvételünk az 1910-es évek elején készült. A járásbíróság első elnöke dr. Cserba Ferenc volt. Az épület több mint száz év elteltével a mai napig eredeti funkcióját tölti be, a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság és Ügyészség működik benne. Az épület stílusa szecessziós, főhomlokzata szimmetrikus, amelyen nyerstéglával burkolt falszakaszok és vakolt felületek váltakoznak. Lábazata rusztikus kőburkolat. Legutóbbi felújítására 2010-ben került sor, és időközben kiegészült az ügyészség új épületével is. Falán 2011-ben avatták fel az Újpesti Közművelődési Kör kezdeményezésére dr. Plósz Sándor jogásznak, Újpest díszpolgárának (1901) az emléktábláját, akire így is tisztelettel emlékezik az utókor, mert igazságügyi miniszterként szerepe volt az újpesti járásbíróság megszervezésében. (Forrás: Iványi János és Iványiné Konrád Gizella.) B. K A rovat tanácsadó szakértői: Szöllősy Marianne és Krizsán Sándor helytörténészek. Felvételek: Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény és Várai Mihály. Sorozatunkat kövesse a www.facebook.com/ujpest.kaposztasmegyer oldalon is! Tízes villamos - Különjárat (7.) Gombfoci Jocónál Jocó Újpest szegények lakta részén élt az édesanyjával, egy rozoga nyugágy foglyaként. Szerencsétlen örökletes- ség folytán ugyanabban a betegségben szenvedett, mint az addigra már elhalt testvérei, akik közül egy sem érte meg a huszonöt éves kort. Izmai lassanként elsorvadtak, szinte csak a feje élt. Ujjai önállóan mozogtak, kezét az állába kapaszkodva volt képes a számára szükséges magasságba emelni. És ez a tragédia egy tizen- huszonéves fiatalokból álló társaság szervező, összetartó ereje lett. Jocó víg kedélyű és érdeklődő volt, örült, ha valaki benézett hozzá, ilyenkor szívesen hallgatta az „életből" hozott történeteket. A napnak szinte minden órájában volt nála valaki a kis lakás konyhácskájában vagy szép időben az udvaron, ahova kisegítették nyugágyastól, hokedlistül, amely neki asztalkát helyettesített. Kevés fiatal élt a környéken, aki ne járt volta Jocóhoz. Huszonkét-huszonhárom éves lehetett akkor. A „Jocó-klub” jobban működött, mint a felülről szervezetett hivatalos közösségek. Nála mindig volt téma, mindig hasznos volt a szabadidő eltöltése, pedig a társaság nem fogadott el munkatervet, nem hallgatott meg beszámolót, és nem kapott módszertani tanácsot. Mégis mindig volt program. Alakítottunk zenekart, amelyben a Jocó szájharmonikázott, betanultunk színdarabot, amelyben a Jocó volt a jóságos király, és tenyésztettünk díszhalakat az akváriumában. Még szerelmek is szövődtek a Jocónál, ami lehet, hogy nem esett jól neki. De mindennek a csúcsa a folytonosan zajló gombfocibajnokság volt! A Jocó nyugágya elé tettük a két hokedlit, amelyekre tintaceruzával egy- egy fél futballpálya vonalai voltak rajzolva. A két térfelet precízen összeillesztettük, és kész volt a stadion. Ahol felvonultak az akkori nemzeti bajnokság, néha a világbajnokság csapatai, két-három centi átmérőjű gombokból válogatva, és kezdődött a játék kicsinyke, inggombból átminősített labdával. Nagyban talán a világ leghíresebb fociarénáiban volt olyan hangulat, mint Jocó hokedlistadionja körül. Szinte mindig folytak mérkőzések, attól függően, ki mikor ért rá. A Jocó ha nem játszott, akkor bíró volt, és természetesen főrendező is egyben. A gombfoci kitöltötte az egész életét, amit ő nagyon is életnek tartott. Olyannak, amilyennek, de életnek. Akkoriban még nem volt intézményes jótékonykodás, de talán jobb is. Jocó alig várta volna, hogy elmenjen a hivatásos gondoskodó, és „edzést" tarthasson a soron következő rangadó előtt. Egy napon aztán - még huszonöt éves kora előtt - Jocó elment a halott testvérei után. Mi, akik soha nem hagytuk egyedül, nem akartuk elhinni, hogy egyedül hagyott bennünket. Amikor később egyikünk-másikunk meglátogatta az édesanyját, a hokedliken már nem volt rajta a gombfoci- pálya tintaceruzás rajzolata. Mostanában gombfoci-Európa- bajnokságot és világbajnokságot is rendeznek. Ha lehetne, megkérném a gombfoci nemzetközi szövetségét, hogy állítson ki egy megkésett igazolást meg egy soha fel nem mutatható játékengedélyt bizonyos néhai Nagy József nevére. RÉTI JÁNOS
