Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-08-14 / 29. szám
II Köztér Újpest mint pozitív példa Nagy szimpátiával figyeli Újpest fejlődését Riz Levente, aXVW. kerület, Rákosmente polgármestere. Szerinte nagyot változott a városkép, megújult a központ, mintaszerű a közösségépítés. Sőt, az újpesti példát alapul véve Rákosmente is arra törekszik, hogy saját kézbe vegye és felújítsa a kerület szakrendelőjét. Riz Levente, Rákosmente polgármestere ' « W ».- Kiválóan halad Újpest megújítása, mind építészetileg, mind a közösségi programok szempontjából is igényes, jól használható környezet alakul ki. Mindig is azt vallottam, a fejlesztésekkel nem csupán téglát és aszfaltot, hanem közösséget is építünk. Kellenek olyan helyek, ahol az emberi kapcsolatokat lehet ápolni, ahol színvonalas környezetben együtt lehetünk barátainkkal, ismerőseinkkel. Újpesten ez egy jól működő modell - mondja Rákosmente polgármestere. Hozzáteszi: a XVII. kerületben korábban erre nem igazán volt lehetőség, náluk az elmúlt években Rákoskeresztúr-városközpontban, a buszvégállomás helyén alakítottak ki hasonló közösségi teret. - Újpest másik fő pozitívuma az egészségügy fejlesztése. Azzal, hogy saját kézbe vették és felújították a szakrendelőt, láthatóan fontosnak érzik az egészségügyi szolgáltatások korszerűsítését, az újpestiek egészségét - emeli ki. A rendelő „sorsa" náluk is napirenden van, állapota pedig részben egybevág az újpestiével: a korábbi tulajdonos főváros elhanyagolta a szakrendelőt, amelyet - mondhatni, Újpest mintájára - szeretnének saját kézbe venni és bővíteni, lévén a XVII. kerület népessége folyamatosan gyarapszik.- Figyelembe vesszük azokat a pozitívumokat, amelyek Újpesten már beváltak - fűzi hozzá Riz Levente. Rákosmente polgármestere végül, de nem utolsósorban nem csupán polgármesterként, zenészként is nagyra értékeli Újpestet; valódi közösséget, remek közönséget talált itt. Zenekarával magyar és nemzetközi rockslágereket játszanak, amelyeket ismertek és velük énekeltek az újpestiek. - Nagyon szívesen látogatok Újpestre akár zenekarral, akár pedig azért, hogy a két kerület együttműködéséről, a jó gyakorlatok megosztásáról egyeztessünk Wintermantel Zsolt polgár- mester úrral - zárja gondolatait. M. ORBÁN ANDRÁS SZÉCHENYI TERV Plusz kétszáztizenöt férőhely Jól haladó, ütemes munkálatokat követően az augusztusi tereprendezés után tíz új csoportszobával, kétszáztizenöt új férőhellyel várja a kicsiket szeptember elejétől a Bőrfestő Óvoda. Az önkormányzat kétszázmillió forint uniós forrás elnyerése után látott neki a Káposztásmegyer I. és II. határán telt házzal működő intézmény bővítésének még tavaly októberben. Ez egyben korszerűsítést, nyílászárócserét, energetikai korszerűsítést is magában foglalt, amelynek a homlokzat utólagos teljes szigetelése, a padlásfodém és a tető hőszigetelése is részei. A csoportszobák egyébként különböző méretűek, a nagyobb helyiségek egybenyithatok, emellett az épületet teljesen akadálymentesítették. A bővítéshez hozzátartozik az is, hogy a hallássérült gyerekek számára külön foglalkoztatót alakítottak ki. Augusztus közepére a tereprendezés is elkészült - az udvarra új játékokat telepítettek -, szeptembertől pedig már kétszáztizenöttel több gyermeket fogad az intézmény. MOA Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 06 40 638 638 GÍARORSZÁG MEGÚJUL A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg. ÚJPESTI NAPLÓ Kiadó: Újpesti Sajtó Szolgáltató Nonprofit Kft. • Ügyvezető igazgató: Galbavi Monika • Szerkesztő: Bangha Katalin • Munkatársak: Dómján Vivien, Gergely Gábor, Juhász Mátyás, M. Orbán András, Prófusz József* Fotó: Magyar Attila, Svajer Barbara, Várai Mihály* Irodavezető: Csekőné Czeglédi Csilla* Szerkesztőség: Újpesti Kulturális Központ Ady Endre Művelődési Ház 1043 Bp., Tavasz utca 4., I. em. Titkárság: 785-0366. Újpesti Napló: 785-0566. ÚKTV: 784-3955, e-mail: szerkesztoseg@ujpestimedia.hu• Lapterv, nyomdai előkészítés: K8* Nyomdai előállítás: e-Print Magyarország Nyomdaipari Zrt. • Terjeszti: Feibra Kft., Tel.: 06-1-340-9921, E-mail: feibra@feibra.hu* Print ISSN: 2061-7283* Online ISSN: 2061-7291 • Megjelenik minden héten 43 500 példányban. • Vállalkozói és méretes hirdetések feladása: hirdetes@ujpestimedia.hu* Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Közlés esetén fenntartjuk a szerkesztés jogát!* A megjelent meghívók és hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.* Részletes információk, hírek, tudnivalók: www.ujpest.hu «Csatlakozzon hozzánk! www.facebook.com/ujpest.kaposztasmegyer