Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)

2014-08-14 / 29. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM, 29. SZÁM, 2014. augusztus 14. Köztér Az újpesti foltvarró elismerése Csütörtökön délután a Duna Palota színháztermében ünnepélyes keretek között adták át a fennállásának huszadik évfordulóját is köszöntő Magyar Kézművességért Alapítvány, az AMKA országos nyári kiállításának díjait. A Magyar kézművesség - 2014 és a Kézművesség a vendéglátásban című pá­lyázat alkotásaiból kiállítás is nyílt az épületben. A z eseménynek helyi vonatkozása, hogy egy újpesti alkotó, Szomor Ágnes foltvarró céhmester is a legjobbak között volt.- Nagyon örülök a helyezésnek, állandó résztve­vője voltam a korábbi kiállításoknak is, úgy gon­doltam, hogy van olyan munkám, amelyikkel pró­bálkozhatok - mesélte Ágnes. - Kékfestő és nyers­anyag kombinációját használtam ez alkalommal munkáimhoz. Az egyiket tulipánmotívumokkal díszítettem, amely az egyik kedvenc mintám vol­taképp, valamint erdélyi motívumokat, és a har­madik munkámra pedig Balaton-felvidéki kelta kard markolatának a mintáját varrtam meg - tud­juk meg. A céhmestert az elismerés átvételekor dr. Molnár Szabolcs alpolgármester az önkormányzat nevében virágcsokorral és vásárlási utalvánnyal köszöntötte, hozzátéve, hogy mindig öröm, ha ilyen tehetséges művésze van a városnak, ha pedig még külön elis­merésben is részesítik, az büszkeséggel tölt el min­denkit. A kiállításon való részvételre az AMKA az Iposszal és a BKIK Kézműipari Tagozatával együttműködve nyílt pályázatot hirdetett tárgyalkotók számára. A pályázaton hazai és határon túli magyar alkotók ve­hettek részt, olyan munkákkal, amelyek természe­tes alapanyagokból, kézműves technikával készül­tek. R.Zs. Tízesvillamos - különjárat Szívek és fények Régi asszociációs játék: mondj egy gyümölcsöt! Alma. Most játsszuk ezt az első, tizenéves kori szerel­mekkel! Gondolkodási idő nincs! Ki volt az első szerel­med? Nekem? Mari, a sár­ga házból. Érdekesen vonzó lány volt, szexepiles, érzéki ajkak, izgató tekintet. Korosztá­lyában nagyon jó alakúnak számított. Tornászott, és benne volt az iskolavá­logatottban is. O hatodikos, én hete­dikes voltam, amikor összegubanco­lódtunk, de hogy milyen alkalomból, arról sejtelmem sincs. Az iskolafolyo­só volt a „kerítő" közöttünk. Érzelmeink csúcsra járása az óra­közi levélváltásokban nyilvánult meg: pár szavas vallomások, amelyeket az egyik órán én írtam és adtam át észre­vétlenül Marinak a szünetben, a má­sikon ő nekem, és vissza. Olykor még veszekedtünk is ezeken a kis cédulá­kon, de legtöbbször annyi állt a kis papírfecnin: „Szeretlek. M.” Válasz: „Én is téged nagyon. J." Ezt követte a tanítás utáni megvárás, hazakísérés a nagy sárga ház Árpád út felőli máso­dik lépcsőházáig. Ott még beszélge­tés, félig szerelmes, félig iskolás mó­don, majd elválás. Addig, amíg any­ja vagy nevelőapja le nem szólt a má­sodik emeleti konyhaablakból: „Mari, most már felfelé!" Hát ez a „felfelé" jelentette román­cunk legérzékenyebb pontját. Mert hát ugye el kellett köszönni. Az el­válás olyan volt, mint a mobiltelefo­nos reklámban a „te teszed le előbb, vagy tegyük le együtt?". Csak nálunk ez úgy alakult, hogy „te indulsz el fel­felé, vagy én lépjek tovább a kapuból, hogy könnyebb?". De maradjunk a búcsúzásoknál a lépcsőház kapujában. Volt egy ta­lálmányunk, amellyel előfutárai let­tünk az elektronikai forradalomnak is. Eszköze fürdőszobájuknak a lám­pája volt, pontosabban a fürdőszoba ablaka, amely a jel közvetítésére szol­gált. Ez abban nyilvánult meg, hogy ha iskola után még egy kicsit leengedték Marit, akkor ezt tudatta velem, mie­lőtt elhúztam volna a csíkot. Erre ta­láltuk ki a fürdőszobaablak morzejelét. Ez abból állt, hogy Mari kiderítette, le- jöhet-e még egy kicsit, vagy szigor van. Ha lejöhetett, akkor kétszer, ha nem, akkor egyszer gyújtotta fel és oltotta le a fürdőszobában a villanyt. Aztán féltékenykedések, veszekedé­sek és békülések után elváltak útjaink. Jóval később egyszer aztán mégis fel­mentem hozzájuk. Akkor voltam elő­ször és utoljára a lakásukban. Egyedül volt, és betegen feküdt a hátsó szo­bában. Leültem az ágya szélére. Az­tán valami zavart beszélgetésbe kezd­tünk, de tény, hogy elcsókoltuk azt a csókot, amelyikkel oly régóta tartoz­tunk egymásnak. Hirtelen azt hittem, újrakezdődik a szerelem. De nem. Be­vallotta, hogy van valaki más. Az isko­lából, sőt a házból (ismertem, de nem gondoltam volna...). Azóta akárhányszor elmegyek a sár­ga ház előtt gyalog vagy busszal, ön­kéntelenül felnézek arra a fürdőszo­baablakra. Hátha felgyullad a villany. Kétszer. RÉTI JÁNOS Kézművesek díja Szomor Ágnest dr. Molnár Szabolcs köszöntötte

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom