Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-06-06 / 22. szám
Háziorvosi rendelők Felújítás és egységes arculat A Görgey úti Szakorvosi Rendelőintézet átvétele és felújítása után Újpest Önkormányzata ebben az évben felújítja valamennyi gyermek- és felnőtt-háziorvosi rendelőjét. A nagyszabású programról Wintermantel Zsolt polgármestert kérdeztük.- Néhány már elkészült, de a java még hátravan a rendelők Jelújításából. Miért döntöttek a program megindításáról?- Szokták mondani, ha egészség van, minden van. A városvezetés célja az, hogy Újpesten minél egészségesebb életet élhessen mindenki. Ezért szervezünk annyi sportprogramot, ezért építettünk saját uszodát, hoztunk létre sportpályákat, Tarzan- parkot, családi parkot. Ez a megelőzésre törekvés része az egészségügynek. De ugyanilyen fontos a gyógyítás. Ennek szellemében már eddig is jelentős fejlesztéseket végeztünk Újpesten. Átvettük és kí- vül-belül teljesen felújítottuk a szakorvosi rendelőt. De nemcsak az épületet, hanem az orvosi eszközöket is. Digitális röntgeneket, ultrahang-berendezéseket és sok más, korszerű felszerelést vásároltunk. A tavasz kezdetekor látott hozzá nagyszabású tervéhez, a felnőtt- és gyermek-háziorvosi rendelők megújításához az önkormányzat, amelynek során folyik a rendelők portálját és belső terét egyaránt érintő arculattervezés, az egységes falmatricák készítése, amely szintén a megújulás része. Eddig a Liszt Ferenc, a Vasvári, a Deák, a Sárpatak és a Berda utcai felnőtt orvosi rendelők újultak meg. Mivel felelősen gazdálkodik a város, így most lehetőségünk nyílik arra, hogy valamennyi gyermek- és felnőtt-háziorvosi rendelőt felújítsuk.- Milyen munkák zajlanak?- A kollégáim részletesen megvizsgálták, hol mire van szükség. Minden rendelőben, az ott dolgozó orvosokkal folyamatosan konzultálva, az igényeknek megfelelő fejlesztéseket végezzük el. Ez festést, nyílászárócserét, adott esetben burkolatmegújítást jelent. Ahol szükséges, új padokat is beszerzünk. Az is jó hír, hogy klimatizálják a várókat, nem kell nyáron hőségben várakozni. Egységes, barátságos „újpesti" hangulatot kapnak a rendelők. Orvosi rendelőbe sose megy az ember örömmel, ezért arra gondoltunk, ha valamivel kellemesebbé tehető a várakozás, akkor mi is hozzájárulhatunk egy kicsit a gyógyuláshoz. U. N. A rendelők belső terét falmatricák is díszítik a megújulás részeként. A Deák utcai rendelőben dr. Diós Erzsébet háziorvossal és a betegekkel találkozott Wintermantel Zsolt Rádi Attila alpolgármester (jobbról) és Szabó Zsolt városüzemeltetési főosztályvezető a megszépült helyszínen Téli-Nyári Az Újpesti Párbeszédben többször felmerült, hogy az autók számára kijelölt területek többségének rossz állapota és a helyhiány sok bosszúságot okozott az újpestieknek. A helyzet megoldására tavasszal nagyszabású parkoló felújításokba és férőhelybővítésbe kezdett Újpest Önkormányzata. A Nyár utca és a Tél utca lakói néhány napja már teljesen megújult és kibővült parkolóban hagyhatják autóikat.- Az a tapasztalatom, hogy az újpestiek nem csupán a nagyszabású fejlesztésekre figyelnek, hanem megújulás örülnek a kisebb, városszépítő, közérzetjavító’beavatkozásoknak is - mondja Rádi Attila alpolgármester, aki egyben a körzet önkormányzati képviselője is. - A városvezetésnek fontos a lakótelepi terek, parkok megújítása, a közlekedési és parkolási feltételek javítása, ezért igyekszünk mindenhová eljutni. Fontos, hogy ne feledkezzünk meg mozgáskorlátozott társainkról, ezért a parkolókban igény szerint mozgáskorlátozott parkolóhelyek is kialakíthatók, úgy ahogy ezt a Nyár utcai parkoló esetében már meg is tettük - teszi hozzá az alpolgármester. D. V.