Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)

2014-06-06 / 22. szám

Köztér Tanévbúcsúztató Az Angol Nyelvet Emelt Szinten Ok­tató Általános Iskola diákjai egy év ki­hagyással idén újra Tanévbúcsúztató Gálával zárták az elmúlt hónapok fá­radalmait, és köszöntötték a hama­rosan megkezdődő nyári szünetet. A gyerekek az Ady Endre Művelődé­si Ház színháztermében kétszer egy órás műsorral kedveskedtek szüleik­nek, nagyszüleiknek, bemutatva szín­játszó, tánc- és énektudásuk. A gála­műsor vendége volt dr. Molnár Sza­bolcs alpolgármester, aki az önkor­mányzat nevében városzászlót nyúj­tott át Mező Jánosnak, az iskola igaz­gatójának.- Közösségek nélkül nincs ered­mény. Fontosnak tartjuk a tanintéz­mények közösségét, akik munkájuk­kal hozzájárulnak Újpest sikereihez. Az összetartozást megerősítve Újpest egyik jelképét ajándékozzuk az isko­láknak - mondta az ünnepségen az alpolgármester. D.V. A faipari szakma ma is keresettnek számit Diákok alkották Családias hangulatban, volt és jelen­legi diákok, szülők és „a faipar sze­relmesei" jelenlétében nyitott meg június 2-án a Kozma Lajos Faipa­ri Szakközépiskola végzős tanulói­nak vizsgamunka-kiállítása, amelyet Wintermantel Zsolt is megtekintett. A tárlaton bemutatott vizsgaremekek azt érzékeltetik, hogy a faipari szakma ma is keresettnek számít, az iskola di­ákjai pedig amellett, hogy előkelő he­lyezést érnek el szakmai versenyeken, nagy számban helyezkednek el a szak­mában, és tanulnak tovább ezen a te­rületen. A nagyközönséget, köztük a pályaválasztás előtt állókat, június 23- ig várják a kiállításra hétfőtől szom­batig 10 és 18 óra között. MOA Ha június első hétvégéje, akkor - ahogy már megszokhattuk - ismét Generali Gyerek Sziget, a legnagyobb hazai családi esemény az Óbudai-szi­geten, ahol ebben az évben Újpest mind a négy hétvégén vendégeske­dik. Újpest Önkormányzata és a ren­dezvény szervezői együttműködésé­nek köszönhetően most is ingyenes buszjáratok szállítják az újpestieket Óbudára és vissza. Újpest ismét szigetel! Június 7-én újra elrajtol a gyereksziget ingyenes ren­dezvénysorozata, hogy négy hétvégén át kikapcsolja, szórakoztassa, elbűvölje a legkisebbeket. Szombaton és vasárnap reggel 10-től este 6-ig töméntelen meny- nyiségű programlehetőség várja a családokat. (Rész­letes műsor a www.sziget.hu/gyereksziget oldalon) A tavalyi siker után Újpest már az első hétvégén a Legsportosabb várostól elvárható, fergeteges, spor­tokban gazdag programsorozattal várja a ki látoga­tókat. A kicsiket hulahoppkarika, ugrókötél, karika­dobás, ugróiskola, szivacslabdával célba dobás, mini kosárlabda, „horgászat", míg a nagyobbakat kapura rúgás, pingpong, csocsó, tollaslabda, frizbi, labda- ütögetős játék, labdakilövő, óriás sakk és malom, trambulin, valamint Sportos Újpest-totó is várja. A sportfeladatokat teljesítők pontokat gyűjthetnek, amelyeket a kitelepült pontboltban válthatnak be. A második hétvégétől a Tarzan-sátor is a sziget vendége lesz, benne az óriás társasjátékkal, de velük tart a MagicBox, a gondolkodtató játékok boltja is, amely családi-, konstrukciós építőjátékokat és logi­kai játékokat visz a gyerekszigetre. G. R. ^£s*réi^í7jc*> «&V INGYENES 4 «£ *BUSZJARATTAL7 A gyerekszigetre az újpesti családok ezúttal is ingyenes buszjárat segítségével juthatnak ki. A busz indulási időpontja:- az Óbudai-szigetre szombaton és vasárnap 10 és 17 óra között óránként;- vissza Újpestre 10.30-tól 17.30-ig óránként. Indulási hely Újpesten, az István út Jókai utca és Petőfi utca közti szakaszán (az új városhá­za közelében). Visszaindulás az Óbudai-szigetről a K-híd utáni parkolóból.

Next

/
Oldalképek
Tartalom