Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)

2013-03-28 / 12. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - VII. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM, 2013. március 28. Köztér Húsvétváró találkozások A Megyeri Úti Általános Iskola első­sei adtak rövid műsort és hímes to­jást az időseknek a Nagyszombati ut­cában lévő Oszkacsintó Idősek Klub­jában március 26-án. Az ötletgazda dr. Hollósi Antal országgyűlési képvi­selő orvosként a böjtről tartott rövid ismertető után vérnyomást is mért. A húsvétváró délután elején a böjttel kapcso­latban arról esett szó, hogy ez az időszak egy­ben a kölcsönös megbocsátás ideje is, hiszen akik elengedik egymás iránti haragjukat, azoknak Isten is megbocsát. A felvezető gondolatok után a Megyeri Úti Általános Iskola elsősei adtak rövid műsort és adták át a saját maguk készítette meglepetéseiket. A részönkormányzat értékelte a tavalyi évet Fókuszban Káposztás m egy e r tisztasága Káposztásmegyer tisztaságáról, a zöld környe­zet, parkok, játszóterek rendben tartásáról, ka­szálásról, hóeltakarításról, a szelektív hulladék­gyűjtő szigetekről és a tervekről is beszámolt Rádi Attila alpolgármester a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat (TRÖK) március 20-i ülésén. A TRÖK tagjai a Káposztásmegyeri Nap előkészületeiről szintén tárgyaltak, dr. Terdik Tamás Újpest rendőrkapitánya pedig a rendőrség tavalyi statisztikáit és eredményeit ismertette. A népi gyermekjátékok és azon belül a húsvéti ha­gyományok a tananyag részét képezik az intézmény­ben, így magától értetődő volt, hogy a gyerekek ma­guk adják át azokat a hímes tojásokat, amelyeket elő­ző nap készítettek. A figyelmesség dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselő ötlete volt, aki maga is ebbe az iskolába járt, rajta kívül pedig ott volt még Szabó Béla a terület önkormányzati képviselője, aki később, a délután folyamán válaszolt az idősek kérdéseire. Hollósi Antal előadásában többek között felhív­ta a figyelmet arra, hogy az emberi szervezet het­ven százaléka vízből áll, ezért rendkívül fontos a fo­lyadékbevitel, a gyümölcslevekben pedig megtalál­Rádi Attila alpolgármester a közterület- és környe­zetvédelem kapcsán emlékeztetett: az Újpesti Vá­rosgondnokság a járdák, parkok, játszóterek taka­rításáért, gondozásáért felel az egész városban, így Káposztásmegyeren is. Munkájukat heti ütemterv alapján végzik, de ha szükséges, váratlan helyzetekre is gyorsan tudnak reagálni. Kiemelte, hogy az elkövet­kező években tovább szeretnék bővíteni a gépparkot, ami lehetővé teszi a téli síkosságmentesítés felgyorsí­tását és a nyári öntözési kapacitás bővítését. Káposztásmegyer parkjaiban, az utak menti zöld­sávokban az önkormányzat által közbeszerzésen kivá­lasztott cég végzi a rendszeres kaszálásokat. A met­ró majdani területét a Városgondnokság és a főváros felváltva gondozza, kaszálja. Ugyancsak a Városgond­nokság feladatköre a Tulipánkert és a Bőröndös park gondozása, tisztán tartása. A Tulipánkert kapcsán a kérdések között elhangzott, jó lenne elérni, hogy a ku­tyatulajdonosok itt is feltakarítsanak kedvencük után, illetve ne engedjék a növények közé az állataikat.- Újpest városa az elmúlt évben is komoly for­rásokat fordított a fák ápolására, gallyazására - is­mertette Rádi Attila. Hozzátette: - Előfordul, hogy a gallyazási, ifjítási munkálatokat az emberek téve­sen csonkolásnak, barbár beavatkozásnak vélik. Sze­retnék mindenkit biztosítani arról, hogy az önkor­mányzat megbízásából mind Káposztásmegyeren, mind az egész városban a faápolási munkákat szak­emberek tervezik, és szakemberek hajtják végre. Közműcégek megbízásából előfordul, hogy cégek szakszerűtlen munkát végeznek Újpesten, de ezek­ben az esetekben a Városüzemeltetés minden alka­lommal fellép, és határozottan kiáll az újpesti ter­mészeti környezet védelmében. hatók mindazok az ásványi anyagok, amelyek a böjt miatti ételmegvonással nem kerülnének be a szer­vezetbe. Szólt a folyadékhiány másik hátrányáról, a vér besűrűsödéséről, ami vérnyomásemelkedést okozhat, a magazinokban olvasható léböjtkúrákról viszont azt mondta, ezek többsége betarthatatlan. A délután egy másik előadója, Ozsváth Kálmán önkormányzati képviselő, az Újpest-újvárosi refor­mátus egyházközség alapító lelkipásztorára, a száz évvel ezelőtt született Cyökössy Endrére életútjá­nak és Boldogságok című írásának felelevenítésé­vel emlékezett. Rádi Margit és Klark József magyar- nóta-csokra után az ünnep hangulatához híven Krizsik Alfonz és Dóka Andrea színművészekkel kö­zösen, Wass Albert Látható az Isten című versét ol­vasta fel. A műsor után kötetlen beszélgetés vette kezde­tét, amikor is dr. Hollósi Antal a program részeként - a gyakorlatban is odafigyelve az újpesti idősek egészségére - vérnyomást mért. Mint ismert, a Találkozások programsorozat febru­árban indult útjára azzal a céllal, hogy az idősek egy hasznos, egyben jókedvű délutánt töltsenek együtt és találkozhassanak és beszélgethessenek a választó- kerületek képviselőivel. M. ORBÁN ANDRÁS Rádi Attila problémásnak nevezte a káposztás­megyeri szelektív hulladékgyűjtők állapotát. Vannak olyanok, akik a szelektív szigeteket sze­métlerakónak használják. A Városgondnokság munkatársai mindent elkövetnek a szigetek tisztán tartásáért, ennek ellenére vannak olyan szigetek, amelyek időszakosan szemetesek. Az illegális sze- metelők tettenérésében a közterület-felügyelet, a polgárőrség és a rendőrség egyaránt közreműködik. Tavaly is több olyan elfogás volt, amelyeknek követ­kezménye pénzbüntetés kiszabása lett. A káposztásmegyeri tervekről szólva kiemelte:- Épül az új uszoda, ami magával vonja a Kosa Pál sétány megújulását. Zajlik a Szilas patak menti területek tisztítása, megújítása. A patak mentén ta­lálható új szánkódombot az uszoda építésekor ki­termelt földből emelték. A Szilas parkból több mint háromezer köbméter sit­tet, a korábban becsült mennyiségnek mintegy kétsze­resét szállították el. Közel százötven fát ültetnek, és fel­újítják az elhanyagolt közlekedési tanpályát is a gyerekek számára. Májusra a részönkormányzat döntését végre­hajtva a Városgondnokság befejezi a Farkaserdő bejára­tának, a belső tűzrakó helyeknek, erdei padoknak, aszta­loknak a felújítását. Tervezik továbbá a Megyeri úti kör­forgalom és a Külső Szilágyi út közötti szakaszon egy új fasor telepítését. Erre legkésőbb ez év őszén sor kerülhet. Zárásként a képviselők kérdéseket tettek fel, ame­lyeket az alpolgármester megválaszolt, és ígéretet tett a jelzett problémák megoldására, ezt követően pe­dig dr. Terdik Tamás ismertette a rendőrség munkáját, amiről a 12. oldalon olvashatnak. A beszámolót a rész­önkormányzat egyhangú szavazással elfogadta. M. O. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom