Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)

2011-05-19 / 19. szám

Újpesti párbeszéd A futtatón szabadon, a városban csak pórázon sétálhat Eb ura is felelős Az Újpesti Párbeszédben felvetett témákat, kéréseket, külön rovatban dolgozzuk fel. Elsőként az ebtartás fel­tételeit járjuk körbe, amivel kapcsolatban olvasói észre­vétel is érkezett. Szerkesztőségünk a következő pana­szos levelet kapta: „Délután 2 óra­kor póráz nélkül sétáltattam a (vér­ebemet), 25 cm magas, spániel, fe­gyelemre tanított kutyámat. Sze­rencsés találkozásom volt az önkor­mányzat közterület felügyelőivel, akik annak rendje és módja szerint 5000 Ft pénzbírsággal büntettek. Nos, ez idáig rendben van, igaz, a rendelet­ről nem tudtam, de mint tudjuk, a rendelet nem ismerése nem mente­sít a büntetéstől. Azonban mégis az az érzésem, hogy az idei évtől szi­gorúbban ellenőrzik a felügyelők a rendelet betartását, annál is inkább gondolom ezt, mert eddig nem lát­tuk őket. Ezért azt gondolom, ha ka­punk, mi, ebtartók egy figyelemfelhí­vó lapot, gondosabban jártunk volna el. Egy-egy figyelmeztető táblát is szí­vesen Járnék, a kutyapiszok tároló lá­dák mellé." - Csákvári Géza Róbertné, Istvántelki úti lakos Garamszegi Andreát, a közterület- felügyelet osztályvezetőjét kérdez­tük a panasz kapcsán.- Jól érzékeli-e levélírónk, hogy szi­gorúbban ellenőriznek a közterület- fenntartók?- Ezt akár munkánk dicséreteként is vehetjük, hogy ama törekvésünk, hogy láthatóvá és érzékelhetővé te­gyük a közterületi jelenlétet, elérte célját. A Közterület-felügyelet mun­katársai rendszeresen védik, ellenőrzik a közlekedési-, így a parkolási morált, és ami az olvasói levélből is kitűnt: az ebrendelet betartását. Mindezt többek között azért, mert ember és állat együttélését szabá­lyozni kell, még akkor is, ha minden gazdi számá­ra a saját kutyája a legek kategóriájá­ba tartozik.- Az ellenőr­zés mindjárt bün­tetést jelent?- Hangsúlyozni sze­retném: a büntetést mindig megelőzi a f tájékoztatás. Több héten át a közterület­Idefuss! Jelenleg három helyen, a Gyulai téren, a Pozsonyi úti lakótelepnél, valamint a Káposztásmegyeren lévő Tulipánkert területén van kutyafuttató. Az önkormány­zat a közeljövőben a kutyafutta­tók számának növelést tervezi, a megvalósulásról lapunkban tájé­koztatást adunk. felügyelők járták Újpest utcáit, tereit, figyelemfelhívó módon tájékoztatták a kutyát sétáltató gazdikat is. Vélhe­tően a levélíróval nem találkoztak. Ám a panaszos jól gondolja, a jogszabály nem ismerete nem mentesít a jogkö­vetés alól. Hiszen, ha valaki állattartás­ra, példánk okáért ebtartásra vállalko­zik, több mindennel tisztában kell len­nie. Az állattartás szabályaival is. - Milyen rendelet sza­bályozza az ebtartást?-A 218/99 (XII. 28.) Kormány Rendelet va­lamint Újpest Önkor­mányzat képviselő- testületének 6/2005 (V.02.) rendelete egy­aránt szabályozza. Az Állattartás szabá- P lyairól szóló rendelet bárki számára elérhe­tő az ügyfélszolgálati iro­dákban, továbbá nálunk, és az önkormányzat honlapján is, a www.ujpest.hu weboldalon.- Milyen általános szabályt tudunk kiemelni?- A rendelet értelmében általános szabály, hogy kötelező pórázon vezetni a kutyát a sétáltatásakor. Újpesten is ke­vés a zöld terület. így a parkokon a ku­tyát csupán átvezetni lehet, az állat jo­gos mozgásigényét a kutyafuttatókon lehet biztosítani. A rendelet szabályozza, mely fajták esetében kell a pórázt száj­kosárral is kiegészíteni. S külön passzus vonatkozik a harci kutyák tartására is.- A bírság összege mitől függ?- Attól, hogy a szabálysértést milyen súlyosnak ítéli meg az intézkedő közte­rület-felügyelő. A közterület-felügyelet­ről, a szabálysértésekről szóló törvény, valamint egy BM rendelet rendelkezé­sei alapján a kiróható büntetés összege: 3000-től 20 000 forintig terjedhet. Erről a helyszínen születik döntést. Az intéz­kedés jogosságát és a büntetés nagysá­gát osztályvezetőként nekem sincs jo­gom felülbírálni. - B. K Kutyapiszok Minden ebtulajdonos köteles zacskót tartani magánál az ürü­lék összeszedésére. Amennyiben a közterület-felügyelők tetten érik az összeszedést elmulasztó kutya- tulajdonosokat, 3-20 000 Ft kö­zötti helyszíni bírsággal sújthatják a szabálysértést elkövetőket. Kérdőív Újpestig J Ön miben szeretne változást Újpesten? Kérjük, soroljon fel S dolgot. SztártíJijk.»; Scötvt. 2e?&juuC| Újpest vendégei Fóti diákoknak mesélt a múlt Mindössze néhány kilométert kellett megtenniük azoknak a fóti diákoknak, akik május 12-én, Új­pesten vendégeskedtek. A félnapos kirándulás során közel kétszáz éves időutazást tettek. A Károlyi emlékév egyik jelentős eseménye ugyanis, hogy Fót és Újpest Önkormányzata szervezésében a két város fiataljai fél napon át egymásnál vendégeskednek. Az újpestiek - az általános és középis­kolák helytörténeti vetélkedőinek rendszeres szereplői - április közepén jártak Foton. A Fóti Nép- művészeti Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium, valamint az Ökumenikus Általános Isko­la és Gimnázium diákjai tehát viszonozták a látogatást. Elsőként Újpest polgármesteréhez veze­tett az útjuk, majd a Szent István téren sétáltak, azt követően az Egek Királynéja templomba, a Helytörténeti Gyűjteménybe és a Károlyi Sándor Kórházba látogattak. Bővebben: www.ujpest.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom