Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-11-12 / 43. szám
Örökbefogadtuk Pállya Celesztin sírját Az Újpesti Városvédő Egyesület ebben a tanévben is arra kérte a kerület iskoláit, hogy gondoskodjanak egy-egy újpesti híresség sírjáról a Megyeri temetőben. Az Angol Tagozatos Általános Iskola - azon belül mi, a 6. b osztály - az 1864-ben született és 1948-ban elhunyt Pállya Celesztin festőművész, Újpest díszpolgára sírjának rendbe tételét vállalta. Kutatómunkánk során egyre többet tudtunk meg a festő-polihisztor életéről. Róla beszélgettünk az egyik október eleji osztályfőnöki óránkon. 2010. október 12-én jártunk a sírnál először hét osztálytársammal és osztályfőnökünkkel, Bakosné Erika nénivel. Körbeástuk, kigazoltuk és leszedtük a mohát a sírkőről, majd körbeszórtuk murvával. Október 3. hetében az egész osztály elsétált a temetőbe. Virággal, mécsessel adóztunk a festőművész emlékének. Mindenszentek napja előtt még egyszer tiszteletünket tettük a sírnál, virágot ültettünk, koszorút helyezünk el az iskola diákjai nevében. Köszönjük, és szívesen végezzük ezt a megtisztelő feladatot! - HAJZER ANNA 6. b osztály Tízéves gimnázium Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli az Újpest egyik legrégebbi általános iskolájából létrejött Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium. Ebből az alkalomból az iskola tanárai, diákjai több rendezvényt szerveztek; a látványos eseményekre az újpesti polgárokat is várják. A fotókiállításról már múlt időben beszélhetünk, hiszen A Károlyiak emléke Újpesten címet viselő pályázat anyagából nyílt tárlat november 10-én délután megnyílt az intézményben. A fotókat Szöllősy Marianne, az Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény vezetője ajánlotta a közönség figyelmébe. November 15-én délután 3 órakor az iskola bejáratánál gyülekeznek az ünneplők, ahol emléktáblát avatnak, és zászlótartóátadásra is sor kerül. Hogy ez létrejöjjön, az önkormányzat segítsége is kellett. Ezt követően a résztvevők átballagnak a Szent István térre, ahol, megkoszorúzzák gróf Károlyi István szobrát. Igazi látványosság lesz a Károlyi huszárok lovas felvonulása: a Veresegyház Katonai Hagyományőrző Egyesület négy tagja korhű ruhában lovagol. A rendezvény védnöke gróf Károlyi László és felesége, Erzsébet asszony, akik együtt ünnepelnek a többiekkel. - Á. ■ TANGENS. ROV- SZÓLD TÁMASZ TRIKÓ “ KAPASZKODÓ TRÓPUSI NÖV. KIGONDOLTA KARÉNEKES" ASSZONYNÉV KÉPZŐ ...-ONNAN GORKIJ MONDTA. . 1. RÉSZ AFRIKAI, HOSSZÚ- NYAKÚ ÁLLAT NAGYON NAGY IPSZILON PARIPA SORBA MOND URÁNON GK. JELE TONNA 1 ► K KOPASZ ► KICSINYÍTŐ KÉPZŐ NŐI NÉV AZ ÁLLATOK KIRÁLYA ► TÉLAPÓ PÁPAI ÁLLAM NOMEN NESCIO r RENDEZŐ- IRODA VOLT ► KUTYA FAJTA TAGADÁS SZAVA ► VÍZI SPORT GALUSKA TÖLTÖTT FŐTT TÉSZTA ► ALGÉRIAI KIKÖTŐ ► NAGY IMRE ► ALUDT. .NÉPIESEN IRÁNBAN LAKIK r NULLA SÖTÉT ELLENTÉTE ► KELET ► KDTRÓDIK AMI BÉLELVE VAN & ► TÖRŐ FA ► BÁNAT ELHÁRÍT NEM KEVÉS, HANEM... in ŐRÜK A BÚZÁT ÉVA GYÜMÖLCSE ► A HALÁL EGYIK ELNEVEZÉSE ►T BIZAKODIK ► TANTÁL VEGYJELE NANO LITER L_ OKORI GÖRÖG FILOZÓFUS ► DALÁRDA RÉSZE! ► SZLOVÁK IGEN IRÁNYÍTÓ- SZÁMA: 3295 POFON HATÁRRAG RITKA FÉRFINÉV \ NEM LÁTÓ SZEMÉLYEK ► TITKON KIFIGYEL RÓMAI 51 CINK VEGYJELE MAGATOK r ORIGÓ r TORRES SZÁM JELE OXIGÉN VEGYJELE CSONKA TRIOLA! VT KELVIN JELE DEKA GORKIJ MONDÁS 2. RÉSZE > KÉK-FEHÉR BUDAPESTI SPORT KLUB A keresztrejtvény beküldendő soraiban ismét egy bölcseletet rejtettünk el. A megfejtéseket, kérjük, juttassák el szerkesztőségünkbe 2010. november 23-ig Levélcímünk: Újpesti Napló szerkesztősége, 1043 Budapest, Tavasz u. 4., Ady Endre Művelődési Központ. A megfejtéseket a szerkesztoseg@ujpestimedia.hu e-mail címen is fogadjuk, kérjük, postacímüket internetes levelükben is jelezni szíveskedjenek. Ez évi 41. lapszámunkban megjelent rejtvényünk helyes megfejtést beküldő Olvasói között a Könyvtündér jóvoltából könyvajándékot sorsoltunk ki. A nyertesek: Csizmadia Tímea, Gyapjas Márta, Hosóné Lévai Erika, Papp Istvánná, Polgári Jánosné, Riegel Antalné, Szabó Dezsőné, Zemen Dániel. A nyeremény átvételéről postai úton küldünk tájékoztatást.