Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-02-15 / 6. szám
ÚJPESTI NAPLÓ IV. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM, 2010. február 1S. Közélet Elkészült a 2010. évi költségvetés tervezete Újpest a saját lábán áll A központi megszorítások és a gazdasági helyzet ellenére 17 és fél milliárdos kiadási és bevételi előirányzattal, működési és fejlesztési hitel nélkül készült el Újpest idei évi költségvetés tervezete. A költségvetés közel egy milliárd forint uniós támogatásra számít. E gyre több az eladósodott ön- kormányzat, így a költségvetési egyensúly, mondhatni, már lassan újpesti specialitás az országban. Újpest működési és fejlesztési hitel nélkül vág neki az idei esztendőnek. A város költségvetés tervezete 17 637 milliárd forintos kiadási és bevételi előirányzattal számol, számítva a közel egy milliárd forintos uniós támogatásra is. Arról, hogy mit takarnak a számok, magát az előterjesztőt kérdeztük.- Újpest továbbra is a saját útját járja, a saját lábán áll, nem akar eladósodni, de a nadrágszíj-politikáját sem szándékozik folytatni. Ebből adódóan a költségvetési tervezet jellemzője, hogy a város addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér, amire nagyon szükséges, jut is, marad is. így sem megszorításokra, sem működési vagy fejlesztési hitel felvételére nem lesz szükség. Ennek ellenére az idén mégis hárommilliárd forint jut fejlesztésekre és felújításokra. Az idén befejeződik Újpest legnagyobb rendszerváltozás utáni beruházása, a Főtér-program. Nagyságrendileg fél milliárd forint áll rendelkezésre az intézmények felújítására és karbantartására, valamint megvalósul az Új Gyermekfogászat is. A tavalyi évhez hasonlóan megmarad a 30 millió forintos támogatás a kisvállalkozóknak, a házi- és gyermekorvosoknak, az egyházaknak és a civil szervezeteknek. Sőt, tovább bővült a kör, mert 30 millió forinttal belépett a lakáshitelesek támogatására létrehozott alap is. A tavalyi évhez hasonlóan az önkormányzat az idén sem emeli az üzlet- helyiségek bérleti díját, megspórolja az inflációt a piaci kereskedőknek, és az újpesti kisvállalkozóknak. Az idén tovább folytatódik a park és játszótér-felújítási program, valamint a VirágVáros-program is. A költségvetés egyeztetése jelenleg is folyamatban van, a végleges költségvetés-tervezetet február 23- án tárgyalhatja a képviselő-testület - tudtuk meg dr. Trippon Norbert alpolgármestertől. -KP. A madárbarát parkért... Ökológiai szemlélet az Új Főtéren A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság jóváhagyta Dr. Trippon Norbert alpolgármester előterjesztését, mely az Új Főtér ökológiai szemléletű fejlesztésére tesz javaslatot. Az előterjesztés a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakvéleményét tartalmazta, mely javaslatokat fogalmaz meg arra vonatkozólag, hogy milyen fejlesztéseket kell annak érdekében végrehajtani, hogy a térre költözhessenek a városi környezetben is honos énekes madarak. Az Új Főtér arculatára egyébként is jellemző a természet közeli szemlélet, jelentős a zöldfelület - fák és cserjék - aránya, jelen vannak a természetes anyagok, úgy mint a terméskő, míg a páratartalom szempontjából - a látvány mellett - a vízarchitektúráknak, azaz a szökőkutaknak és a csobogóknak van fontos szerepe. Az önkormányzat ennek szellemében kérte meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakvéleményét azért, hogy közösen találjanak megoldást arra, miként költözhetnek vissza a térre a városi környezetben is honos énekes madarak. Az egyesület szakvéleménye szerint a kiviteli és az építészeti - kertépítészeti tervek valamint a bejárás során tapasztaltak alapján az Új Főtér megfelelő a madárbarát park kialakításhoz. A tervben szereplő és telepítendő fafajok tápanyagban gazdag terméseinek köszönhetően megtelepedhetnek a téren a magyarországi magevő énekesmadarak. Ezen túl nemcsak élelemre, hanem megfelelő fészkelő- és búvóhelyre is lelhetnek az Új Főtéren. Ugyanakkor javaslatként fogalmazódott meg olyan természetvédelmi berendezések telepítése is - itató, etető, madárodúk, költőláda -, melyek kihelyezésével az Új Főtéren otthonra lelhetnek a városban élő madárfajok, többek között a rigó, a cinege vagy akár a védett csóka is. A fejlesztésről megkérdeztük Halmos Gergőt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület igazgatóját.- Tavaly keresett meg bennünket Újpest önkormányzata azzal a kéréssel, hogy tegyünk javaslatot az Új Főtér megfelelő kialakításához, madárbarát szempontok szerint. Egyesületünk korábban kidolgozott már egy „Madárbarát kert" programot, amely a lakó- és munkahelyi környezet kialakítására tett javaslatot. Ezt a programot, amely figyelembe veszi a madarak számára ideális élőhely, költőhely kialakítását és természetesen a velük való együttlétet is, a város több pontján megvalósíthattuk már. Most, hogy a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ülésén elfogadták dr. Trippon Norbert alpolgármester előterjesztését, remélhetőleg hamarosan elkezdődhet a közös munka. Az első lépések természetesen az egyeztetések lesznek, a munkálatok elindulása a helyszín bejárásával, tárgyalásokkal fog kezdődni, javaslatot teszünk a park kialakítására, a fafajták, cserjék betelepítésére is, majd szeretnénk részletes információs táblákat is kihelyezni a téren a járókelők számára. A madárvédelem a megfelelő odúk, etető és itatóhelyek kialakítását is jelenti, ennek részletes tervét is hamarosan kidolgozzuk. Tudni kell azt, hogy nem a legrendezettebb park a megfelelő a madárfajoknak, ezért ebben is igyekszünk majd kompromisszumra jutni. Ha minden adott, legalább egy szezont kell várni ahhoz, hogy a madarak birtokba vegyék a számukra kedvezően alakított környezetet, és Újpest legszebb tere madárcsicsergéstől legyen hangos. - H P„ P. K