Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-03-15 / 10. szám
Múltidéző Újpesten is hazára leltek M ár a meghívó borítójára nyomtatott Egyesített sporttelepi vázlatterv is a helytörténeti érdekességet kínált a múltból, az Újpesti Görög Kisebbségi önkor- mányzat március 8-án az Újpesti Gyermek galériában megnyitott fotókiállítása azonban további meglepetésekkel szolgált. A tematikus kiállítás címe: Görögök Magyarországon, Budapesten - újpesti vonatkozásokkal, fotók és magyarázatok segítségével a honfoglalástól napjainkig ívelő görög-magyar kapcsolatokat tárja elénk. A megnyitón Kacimbari Georgia, az Újpesti Görög Kisebbségi Önkormányzat elnöke, valamint Agárdi Bendegúz Szpírosz, a fővárosi görög kisebbségi ön- kormányzat nevében üdvözölték a jelenlévőket és mondtak köszönetét a támogatóknak, az önkormányzatnak, az UGYIH galériájának, a fotók, képek feldolgozóinak. Dr. Diószegi György kutató, rövid áttekintést adott a közös múlt azon pillanataiból, amelyeket a tablók képekkel is illusztráltak. A teltházas megnyitón újpestiek és újpestivé váló görög anyanyelvűek, leszármazottak régi ismerősként, barátokként köszöntötték egymást, immár a kisebbségi önkormányzat tevékenysége eredményeként is. Jól tudjuk, Magyarország és Bizánc kapcsolata egészen a honfoglaló magyarokig nyúlik vissza, a Szent Korona egy része bizánci eredetű, sőt, Szent István segítői között is találunk bizánci szerzeteseket. A középkorban a török uralom alól menekülő görög kereskedők északra vándorolva folytatták munkájukat, majd a teljes beolvadás jele, hogy a XVIII. században a görög eredetű nemesi családok száma elérte a ötszázat. A reformkorban mecénásként segítették például a Lánchíd, a Magyar Tudományos Akadémia építését, ezáltal a polgárosodást. A leszármazottak a kulturális és a tudományos életben is jeleskedtek, Boráros János, Lyka Károly, Xantus János neve ismerősen cseng. A XIX-XX. század görög származású magyar élsportolók közt legendás polhisztor, művész és számtalan sportban rajthoz álló Manno Miltiades (1880-1935) Magyarország és Ausztria Dunafolyam bajnoka volt. Róla azt tartották: művészként volt nagy sportoló, sportolóként nagy művész. Glykais Gyula kétszeres olimpiai bajnok kardvívó (1893-1948) is számtalan dicsőséget szerzett. Kevésbé ismert, hogy Spirta György zimonyi görög gabonakereskedő megrendelésére építették azt a 63 méter hosszú, 4 méter széles, 330 tonna gabona befogadására képes gőzöst, amely Archimedes néven, 1860 januárjában futott ki az újpesti hajógyári kikötőből. Újpesten tartotta 1868 tavaszán alakuló ülését a Pesti Tengerhajózási és Rakomány Kölcsönadó Rt., amelynek alapítói között volt a miskolci Grabovszky György, a váci Oeconom György, s itt építették a társaság hajóit. Újpest köz- igazgatásának jeles alakja Vrányi Teofil, aki 1913- 1920 között közigazgatási tanácsnoka volt a városnak. S, hogy a tudósítás elején szereplő meghívóra visszatérjünk: a Nemzeti Stadion ügye címmel megjelent terv a Hungária evezős egyesület tagjának, Manno Leonidas-mk a műve, aki az Újpestszigeti (általunk már Szunyogszigetként becézett) területre sportközpontot álmodott, és a Nemzeti Stadion tervével együtt az 1928-ban az olimpiai)játékok itteni lebonyolításának lehetőségét is. A labdarúgó pályát, lovas-, és kosárlabdapályát, vízi sportokat és szállodát egyaránt befogadó vízi sporttelep terve ma is létező igényeket ébreszt. A görögök harmadik nagy hulláma 1948-ban került Magyarországra, a polgárháború elől menekülvén. Gyermekek és sebesültek, majd tízezer politikai menekült talált befogadó, új hazára. Megrendítő képek: menekült gyermekek vonaton, majd fertőtlenítő-tisztasági fürdőre, mint első találkozásra várva Budapesttel. Újabb, már újpesti fotó: az Erzsébet, a Viola, és a Lőrinc utcai gyermekotthonok előtt felsorakozó gyermekek, újabbakon: a város több munkahelyén, például a Chinoinban munkát kapó dolgozók-V fotói. Ez már az időszak, amely az újpestieknek is emlék. A hazára itt lelő görögök immár negyedik generációja él itt és ápolja - többek között a kisebbségi önkormányzat lévén is a hagyományokat, amelyből Újpesten is említésre méltókat találunk. A kiállítás március 21-ig tekinthető meg minden nap 9 és 18 óra között az Újpesti Gyermek Galériában (IV. kér., István út 17-19.,) - B. K. Ä Hajdanoló 75.- Jolsvai András rovata Az iskola rabja N em vagyok egy kimondott bálkirály, sem a műanyagpadló ördöge, de azért megfordultam néhány bálteremben életem során, és eljártam egy-két nyitótáncot is. Mégis az iskolai karneválokra emlékszem a legnagyobb szeretettel. Az egész azzal kezdődött, hogy délben hazamehettünk az iskolából. Szombat délben, hogy egészen pontosak legyünk, merthogy akkoriban az iskola még szombatonként is üzemelt, ahogy a gyárak, hivatalok is. Ez az ajándék délután már önmagában is ünnepnek számított. Ünnepnek, melyet nagyanyám a kifakult kék öltönyöm nadrágjának szakadatlan vasalásával, nagyapám kopott lakkcipőm vikszolá- sával töltött (a nadrág, szegény, olyan vékony volt az évtizedes használat után, hogy csak a vasaló melege tartotta benne a lelket. Amikor kihűlt, élét vesztette, és összeesett, mint a tangóharmonika, a cipőn viszont széles sávokban tört ki a lakkhiány - nagyapám nagymennyiségű cipőpaszta felhordásával próbálta menteni a menthetetlent), magam pedig hajmosással és a pubertáskori pattanások eltüntetésével múlattam az időt. Öt órára fénybe borult az egész iskola. Az emeleti osztályokat ruhatárrá alakították oly módon, hogy az ajtókat egy-egy paddal torlaszolták el, melyek így polcokká léptek elő. Odabent is padok helyettesítették a fogasokat, a ruhatáros szerepében pedig a szülői munkaközösség egy-egy jelesebb tagja bizonyított. A lenti folyosón szintén összetolt padok sorjáztak, rajtuk fehér damasztszalvéta, papírtálca, sonkás, téliszalámis és tojásos szendvicsekkel. A szendvicsek zsúrke- nyérszeleteken nyugodtak, és még valami kígyóvonalú fehér díszítőelem is volt az oldalukon, mint az igazi szendvicseken a Mézes Mackó büfében - pedig ezeket is a szülői munkaközösség legjobbjai készítették, és kettő forintért árulták őket, a pénzt kifordított rumos-meggyes dobozokba gyűjtve. Volt még málnaszörp is, két- decis napközispohárban, valamint Sportszelet: ez volt a kulináris élvezetek csúcsa. (Ha már így ráhaladtunk a monetáris kérdésekre, elárulom, hogy nyolc éven át változatlanul tíz forintot kaptam a karneválra. Négyért szendvicset vettem, kettőért szörpöt, a maradékot pedig - szintén kettő forintos egységárú - tombolajegyekbe fektettem. Soha az életben nem nyertem semmit, pedig igazi Cooper-könyvek is voltak a nyeremények között.) A tornatermet fűrészporral szórták fel ebből az alkalomból, hátul az osztályokból lecipelt dobogókból ácsoltak színpadot a zenekar számára (minden évben az Uránusz együttes játszott visszafogott, decens tánczenét, szürke alpakka öltöny, fekete röverrel, csokornyakkendő, oldalszakáll - ja, és klarinét, gitár, dob), előtte volt a táncparkett, oldalt, a tornapadokon ültek a lányok, térdükre húzott kék rakott szoknyában és fehér blúzban, várva, hogy mi, fiúk, felkérjük őket. Na, nem konkrétan én, a harmincöt kilómmal meg a harmonikanadrágommal, hanem általában mi, a férfiúi nem. Azért persze a nagy számok törvénye alapján nekem is leesett ez-az ilyenkor, s én minden mosolyt, minden hajtincset, minden lábamralépést tudtam becsülni. Kár, hogy amikor éppen belemelegedett volna az ember, jött a jelmezverseny - órákig vonult a sok varázsló, riksakuli, hirdetőoszlop és űrhajós. Minden évben volt egy „iskola rabja" is, pizsamában, papírlánccal, volt huszár, tulipán és pincér. Mi, felsősök, lenéztük erősen a dolgot (noha alsósként ugyanezeket a gúnyákat húztuk magunkra), és alig vártuk, hogy a zsűri hozza meg igazságos döntését, aztán jöjjön megint a tánc meg a tombola. És fél tízkor, ha a kabátunk is szerencsésen előkerült, csak akadt valaki, akit hazakísérhettünk. Ismerve az újpesti közvilágítás akkori állapotát, ez olyan nemes cselekedet volt, mely magában hordotta jutalmát.-JOLSVAI ANDRÁS
