Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)
2009-12-21 / 30. szám
111. ÉV F O I. Y A M , 30. SZÁM, 2009. december 2 1. Jegyzetelő Hajdanoló 10. - Jolsvai András rovata Vaskoppantó K arácsonykor mindig lángolt a lakás. Nem vészesen, csak úgy szordinóban. Leégett a kisasztali terítő, mondjuk, vagy a függöny, vagy a szekrény oldala pörkölődött meg, a fürdőszobába vezető tapétaajtó kapott egy kormozott árnyalatot. Nem emlékszem, hogy bármikor komoly pánikot okozott volna az ilyesmi, a felnőttek fel is készültek rá jobbára, vödrökre meg slagokra emlékszem, melyek ilyenkor előkerültek, hivatásos tűzoltókra soha. Jó, volt egy-két apró sikoly is női részről, egy-két jé- zusmária, dehát az pompásan beleillett az ünnepkörbe, ahogy, látják, maga a lakástűz is beleillett. Ilyenkor mindenki tette a dolgát, hamar úrrá lettünk a lángok felett, aztán mehetett tovább a mennyből az angyal. Mai eszemmel már csodálkozom, hogy ennyivel megúsztuk. (Lehetett olvasni persze pompás, egész estét betöltő lakástüzekről aztán az újságban, de ilyenek nálunk, a békés Újpesten nem történtek - ez a belső kerületek privilégiuma volt.) Hiszen olyan széleskörűen hívtuk ki magunk ellen a sorsot ilyenkor, hogy szélesebb körűen már nem is igen lehetett volna. Először is fűtöttünk. Az egyik szobában kandallóval, a másikban dobkályhával. (Nem zenélt, csak olyan volt az alakja.) Ezek főműsoridőben csak úgy vetették magukból a szikrákat: ünnep híján gond nélkül ellobbantak a levegőben, vagy a kályhák előtti vasszőnyegen, de az ünnepen elég volt egy kis léghuzat, és meg sem álltak a fenyőfáig. A többit el lehet képzelni. Ám ha a kályhából támadó pernyéket megúsztuk is, ott voltak még a gyertyák. A fenyőfára szerelt gyertyák, tudniillik. (Mert voltak egyéb gyertyák is, szerte a lakásban, ilyenkor az ünnep fényét emelendő, máskor a gyakori áramszüneteket ellensúlyozandó - akkoriban a világítógyertya még napi eszköz volt a háztartásokban.) A fenyőfákat ugyanis városszerte apró gyertyákkal díszítették, ami, valljuk be, egyfelől igen emelkedett látvány, másfelől az önsorsrontás emelkedett vállfája. Kis, ezüst (ezüs- tözött) csiptetős tartókban helyezkedtek eme kamikázegyertyák el, ezeket csatlakoztattuk tetszőleges sorrendben a fák ágaihoz - a szerkezetek, maguktól értetődően, a szélrózsa minden irányában állottak, csak függőlegesen nem. Nem volt olyan fenyő a Földön, melynek ágai ezt lehetővé tették volna. Ebből pedig nemcsak az következett, hogy a faggyú a padlóra (jobb esetben az ajándékokra) csöpögött, hanem az is, hogy a lángok előbb-utóbb úgyis elérték a másik ágat. A többit lásd fenn. Nagyapám, aki imádta az elmés szerkezeteket, fabrikált egy hosszú ujjú vaskoppantót (egy háború előtti gyertyaoltót kombinálva egy partvisnyéllel), ezt egész este a keze ügyében tartotta, és ha veszélyt észlelt, rögtön eljárt. A legnagyobb fa legtávolabbi ágán is csírájában el tudta fojtani a legkisebb tűzfészket is, ha kellett: hatvanegyben, amikor tévedésből egy emeletes fenyőfát vásároltunk, két partvisnyél kombinációjával lényegében teleszkópossá alakította. Ennek megfelelően büszke is volt rá, nagyon. Azért ezen a napon végig ott ült a vállunkon a rettegés. Egyszer híre jött, hogy a Tiefenbachéknál igazi villanyégő lesz felszerelve. Bécsből hozta a Lali apja (nekünk csak Lajos, mint mindenki másnak is) állítólag, és csodás, színes fényt áraszt. Az egész utca a csodájára járt, mondanom se kell. Csak az ünnep után két nappal égett le, egy rövidzárlat következtében, igaz, vele égett az ónémet ebédlő is. Nagyapám, amikor hírét vette, szeretettel megsimogatta teleszkópos vaskoppantóját.-JOLSVAI ANDRÁS Múltidéző - Török Monika rovata Ünnep a válságjegyében J ön a karácsony, ilyenkor mindenki sportot űz a gyorsulásos bevásárlásból Cagyilandon, aztán panaszkodik, hogy elfogy a pénze, szidja a rendszert (bármelyiket) és jajgat a válság miatt a tízmillió plazmatévé országában. Pedig a megoldás pofonegyszerű: ne vásárolj semmit! Se bevásárlóközpontokban (ott a legnehezebb megállni), se a sarki fűszeresnél, sem pedig (szintén dobogós helyezés a nehézségi fokot illetően) a trafikban, újságosnál. Se kenyeret, se tejet. Felvágottat se - különben is: ki tudja, miből készült. Ugyanezzel az elszántsággal ne vásároljon sajtot, túrót, tejfölt, továbbá cukorkát, csokit és rágót. Trafikban, újságosnál amúgy is némi nehézséget okoz ezek vásárlása, illetve nem vásárlása, de a feladat ettől nemes és felemelő. Emberek! Nemet lehet mondani a gyereknek! Coki, te csipasz, az ünnep nem a te játékkonzolodról szól! Nem veszünk borotvahabot, sampont és ajakfényt, idén karácsonykor bőrünk rohamos öregedésnek indul, mert lifting csodakrémeket sem teszünk a kosárba, hiába, hogy ömlik ránk a reklám, hiába, hogy ott kelletik magukat a polcon az akciós termékek, enyhén lejárt szavatossággal. Nem veszünk bort, sört, pálinkát, úgyis árt - ha nem bírjuk a szomja- zást, kinyitjuk a csapot. Nem megyünk továbbá benzinkúthoz, hiába kelletik magukat a benzinárak, nem adunk borravalót, és nem hagyjuk magunkat baromi átverni sem azért a pénzért. Legyen egy, csak egyetlen olyan ünnep, amikor nem veszünk elektromos fogyasztóövet, csodanapszemüveget, műanyag és villogó James Bond szettet, nyomilabdát, kék kólát és zöld üdítőt, otthagyjuk a csodaegyüttes legújabb, remixelt gagyiparti-cédéjét, nem vágjuk le az újrahasznosíthatalan csomagolóanyagról a vonalkódot, nem küldőnk be abból negyvenet, és így nem is nyerjük meg az álomutat a meseszép Bigyólandra, korpásodjon a hajunk (mert még mindig természetesebb, mint vegyszerben áztatni), ha göndör, göndörödjön, ha egyenes, maradjon csak úgy, továbbá nem kaparjuk az ezüsttel fedett mezőt, nem küldünk akciós sms-t, a kerti öntözőszett is várhat, és nem viszünk haza masszázsfürdőt, hiába ígéri a gyártó, hogy otthonunkban felállítja. Nem veszünk zacskóslevest sem, hiába tudjuk, hogy minden ünnepi alkalom fényét megemeli egy helyesen felnyitott daragaluska-koncent- rátum, nem ütünk össze a rég nem látott rokonoknak egy kis mirelitcsodát, és nem kínálunk utána mikrobán klasszul melegíthető desszertet. Mindez igazán várhat még egy kicsit. Aztán csak megjön a fizetésünk...- TÖRÖK MONIKA
