Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)
2009-05-08 / 9. szám
Újpesti vendéglátóhelyek - ANNO... A Brunovszky Nagyvendéglő Nem az első, de a legnagyobb befogadóképességű vendéglő volt. A megyeri lóverseny idején előfordult, hogy ötezren ültek széken vagy hordón, álltak vagy támaszkodtak kerítésnek ki minek tudott a Brunovszky József ve ndéglősről elnevezett hatalmas üzletben. fénykorában több épületből álló vendégló'ben egy söröző', két étterem lent, az emeleten négy különálló étteremrész és egy táncterem, lent is fent is egy-egy konyha működött. A pincében szikvíz- üzem és borospince került kialakításra. A pultot aranyban fizette ki, a kert óriási ernyó'jét és a söröző jellegzetes faragott tölgyfa bokszait Bécsből rendelte meg a tulajdonos. A borokat Villányból, Badacsonyból, Gaál lenőné vezetése alatt Egerből szállították. Muzsikáló cigányait úgy szerette, hogy pavilont építetett nekik a kertben, séfje messze híres volt a konyhán összeállított házias ízeiről, rendkívül széles étlapjáról és remek halételeiről. Kártya, sakk és biliárd állt a vendégek szolgálatában, számos rendezvény, esküvő zajlott falai között. A korabeli sajtó hirdetése szerint csupán a kerthelység kétezer fő befogadására volt alkalmas. A lengyel gyökerekkel is bíró Brunovszky család vendéglőt Pesten, majd Rákospalotán a Pázmány utcában nyitott. Id. Brunovszky Józsefnek mérnök sógora, Ásványi Balassa Ernő, aki a vasútnál befolyásos állássál bírt, rábeszélte a vendéglőst, hogy adja el üzletét az akkor még Palotához tartozó Szilágyi utca 14-16. számú villaszerű épületet vegye meg, mert ezzel a házzal szemben lesz a forgalmasabb vasútállomás. 1912. augusztusán létrejött az új vendéglő és innentől folyamatosan bővült és fejlődött. Brunovszky fia, József Ernő beleszületett az igényes vendéglátásba, és szüleinek rendkívüli szorgalommal segédkezett. Apja korai halálakor még nem tudta átvenni az étterem irányítását. Édesanyja, Lorbersbeck Rozália újra férjhez ment az egri Gaál Jenőhöz. Az ifjú József Párizsba került rokonokhoz és egy patinás vendéglőben képezte tovább magát. Huszonhét évesen hazatért és átvette az üzlet vezetését. A szakácsokból, pincérekből álló huszonhat tagú személyzet hamar megkedvelte és elfogadta a fiatal főnökurat. Vendégkörébe egyszerre tartozott a zónapörköltre vágyó fóti, veresi, sokszoknyás kofák hada, akik hátukra kötött hatalmas kosárral, puttonnyal egyensúlyoztak befele a kapun, de orvosok, gyárosok, sportolók is ugyanúgy, mint a város második embere, dr. Gálhidy Béla vagy a poéta Berda József. 1944-ben, a Vác vonzáskörzetében összeszedett embereket az újpesti vasútvonalon keresztül szállították Rákosrendezőre. Brunovszky méretes ruháskosárral hordta ki az állomáson várakozó vagonokhoz a kenyeret, pincér kollegájával nyújtózkodtak a szögesdróttal átszőtt kis ablakokhoz. Az egyik akciójuk során puskát szegeztek rájuk, és megajánlották nekik is a vagont. A háború utolsó hónapjaiban népkonyhaként működött, majd az oroszok vették birtokba a vendéglőt. 1945 után többször megfordult itt maga Rákosi Mátyás, aki a többi vendégtől eltérően a szűkös napokban is fehér kenyeret kapott a kedvenc paprikásához. 1949-ben három férfi jelent meg a Pénzintézeti Központtól, minden kulcsot kirakattak a söntéspultra és kitessékelték saját üzletéből a tulajdonost és családját. Az épületben korábban kialakított saját lakásukért, pedig lakbért számoltak fel. Az üzletet államosították, Brúnó Újpesti Népkertként élt tovább. Mondogatták is a pincérek, hogy a főnök beleó'szült az államosításba, mert sötétbarna hajában egy ősz csík keletkezett. Brunovszky József Ernő ezután kitanulta a festő szakmát, és a Járműjavítóban szórópisztollyal - a sors furcsa fintoraként - fújta a Leninről mintázott szobrokat.- MOLNÁR ISTVÁN GÁBOR Tisztelt újpesti polgárok! Ezúton is keressük az újpesti vendéglátásban információkkal rendelkezőket, leszármazottakat, alkalmazottakat, tulajdonosokat, bérlőket, akik segíteni tudnak sorozatunk minél szélesebb és tartalmasabb megírásában. Jelentkezésüket várjuk a szerkesztőség telefonszámán: 785-0366. Külön köszönet Síposné Brunovszky Katalinnak és az Újpesti Helytörténeti Gyűjteménynek. I
